Spencer

Megjelent a Windows XP Update Rollup 1

Steve Ballmer, a Microsoft elnök-vezérigazgatója nem is olyan rég ígéretet tett arra, hogy a Microsoft egyszerűsíteni és javítani kíván a biztonsági javítások kiadási rendszerén, ennek bizonyítékaként pedig a szoftvercég kiadott egy olyan, úgynevezett szuper patchet a Windows XP operációs rendszerhez, mely egyetlen csomagban huszonkét kritikusnak minősített frissítést tartalmaz.

Az Update Rollup 1 for Microsoft Windows XP nevet viselő javítócsomag mérete közel 9 MB-os, és a windowsupdate.com címen érhető el. A csomag többek közt tizenhét olyan javítást tartalmaz, melyről 2002 és 2003 folyamán a Microsoft féle Security Bulletinekből, vagyis biztonsági jelentésekből már értesülhettünk.

Ismeretes, hogy a Windows XP automatikus szoftverfrissítési szolgáltatása révén a felhasználóknak rendkívül könnyű dolguk van a különböző javítócsomagok beszerzésével és telepítésével kapcsolatban. A Microsoft munkatársai elmondták, hogy a Windows XP Update Rollup elsősorban azon felhasználók és rendszergazdák dolgát hivatott megkönnyíteni, akik az eddigiekben nem telepítették egyesével a kisebb-nagyobb frissítéseket, ugyanis most egyetlen nagyobb csomagban beszerezhetik és telepíthetik azokat.

A Windows XP Update Rollup a Microsoft szoftverfrissítési terjesztési rendszere megújításának első, kézzel fogható eredménye. Steve Ballmer, a vállalat vezetője a közelmúltban New Orleansban megrendezett Microsoft Worldwide Partner Conference nevezetű szakmai rendezvény keretein belül jelentette be, hogy a Microsoft számos változtatást kíván végrehajtani eddigi szoftverfrissítési rendszerén, melyet az elmúlt időkben számos kritika ért. Ballmer elmondta, hogy a Microsoft a felhasználói igényekhez alkalmazkodva a jövőben nem hetente, hanem havonta fogja kiadni javítócsomagjait, persze ez alól kivételt képeznek a rendkívül veszélyes biztonsági rések betömésére hivatott javítások. Ide kapcsolódó hír, hogy a Microsoft csak valamikor a jövő év közepén tervezi kiadni a Windows XP Service Pack 2-t.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dikki*yysw #4
    Mókás látni ezt a két M$ párti emberkét állandóan erőlködni. :D
  • Frenzy #3
    Azert jo hogy mindenki fikazza a Windows. Azt hiszed minden szep es tokeletes?

    Itt egy lista pl. a Microsoft altal kiadott hibajavitasokrol, Windowshoz, nemregiben:

    http://www.microsoft.com/security/security_bulletins/20031015_windows.asp

    De nem mintha pl. egy linux hibatlan lenne ...

    http://www.debian.org/security/

    Itt pl. megtalalhatok az arra kiadott biztonsagi javitasok. Nem azt akarom sugallni, hogy a Windows milyen jo, hanem hogy egyik sem tokeletes, es felesleges akar egyiket akar masikat fikazni, hogy milyen bugos meg hibas.

    De ha mar itt tartunk es megnezel egy masik weblapot (link alabb) lathatod, hogy pl. a mai napon foleg linux gepeket tamadtak meg. Hmm, vajon miert?

    http://www.zone-h.org/

    De gondolom Te sokkal jobb programokat es oprendszereket irsz ennel
  • Pheel #2
    Fogadok el sem olvastad a cikket csak fikázol...