SG.hu

Internetes portál vakoknak

Internetes portált indított látássérültek részére egy alapítvány. A Vakinfó-ra keresztelt közéleti magazin egyebek mellett híreket, publicisztikákat és játékokat kínál az érintetteknek. Rövidesen új szolgáltatások indulnak, a hosszú távú cél pedig egy hírügynökség létrehozása.

Vakinfó címmel információs és közéleti honlapot indított a Látó-tér Alapítvány vak emberek számára. Bíró Csaba főszerkesztő elmondása szerint a portál teljesen "akadálymentesített", tehát az oldalakon egy úgynevezett beszélő szoftver segítségével böngészhetnek az érdeklődők.

A jelenleg tesztfázisban működő weboldalon egyelőre hír- és publicisztikarovat, fórum, játék- és linktár közül lehet választani, de rövidesen új szolgáltatások (hangostérkép-tár, jogsegély és pszichológiai tanácsadás) indulnak. A Vakinfót az Informatikai és Hírközlési Minisztérium 3 millió forinttal támogatta.

A nonprofit vállalkozásnak négy külsős munkatársa van, köztük három látássérült fiatalember. Bíró Csaba elmondta: szeretnék bővíteni a szerkesztőséget, mert hamarosan létrehoznak egy olyan hírügynökséget, mely a tervek szerint két-három éven belül a fogyatékkal élők elsődleges információforrása lehet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!