SG.hu·
Az AMD a SARS-ot okolja gyenge eredményeiért
Az Advanced Micro Devices (AMD) munkatársai a vártnál kisebb második negyedéves forgalmi adatokról számoltak be, vagyis korai lenne azt mondani, hogy a chipgyártó fölül már elvonultak a sötét fellegek.
Az AMD szerint a vállalat második negyedéves teljesítménye elsősorban azért marad el a korábbi várakozásoktól, mert a közelmúltban viharos hirtelenséggel kirobbant SARS járvány hatásait nem lehetett előre tudni. A Sunnyvale-i székhelyű chipgyártó legfrissebb előrejelzései szerint az AMD a június 29-én véget érő negyedévben mintegy 615 millió dolláros forgalmat bonyolít le, ami mintegy 100 millió dollárral elmarad a cég korábbi, idén áprilisban nyilvánosságra hozott előrejelzéseitől.
Az AMD vezetői a nem várt forgalomcsökkenést azzal indokolják, hogy az atípusos tüdőgyulladás következtében az ázsiai régióban rendkívül nagymértékben visszaestek a személyi számítógépek, valamint a mobiltelefonok eladásai. "Nem is olyan rég még abban reménykedtünk, hogy az első nyári hónapban újra fellendül majd a piac, most azonban már tudjuk, hogy erre sajnos nem került sor. A SARS vírus miatt az elmúlt hónapokban Kínában és számos más ázsiai országban az emberek a korábbiaknál sokkal kevesebb új PC-t, illetve mobiltelefont vásároltak, ami roppant negatív hatást gyakorolt cégünk forgalmára" - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Robert Rivet, az AMD pénzügyi részlegének vezetője.

Metrómozgólépcső Tajvan fővárosában - az emberek még mindig félnek
Miután az AMD áprilisban a vártnál kisebb első negyedéves veszteségről számolt be, hírt adott arról, hogy várakozások szerint a második negyedévben legalább akkora forgalmat kíván lebonyolítani, mint az első negyedévben. Ismeretes, hogy a chipgyártó 2003 első három hónapjában 715 millió dolláros forgalmat regisztrált. Ezt követően eleinte minden jól ment, ugyanis a cég Athlon XP processzorait és különböző flashmemória termékeit áprilisban még lényegében úgy vitték, mint a cukrot, és az elemzők ekkor még 723 millió dolláros forgalmat jeleztek előre. A hullámhegy után azonban kisvártatva megérkezett a hullámvölgy, és a SARS vírus miatt a cég eladásai alaposan elmaradtak a korábbi várakozásoktól.