Spencer

Kaphatók a csúcsteljesítményű WD Raptor merevlemezek

A Western Digital kedden megkezdte az eredetileg a szerver számítógépek piacára pozícionált egyik legújabb nagy teljesítményű merevlemezének széles körben történő forgalmazását, mely lépéstől a gyártó nem titkoltan azt reméli, hogy az újdonság az asztali számítógépek piacán nagy népszerűségre tesz szert.

A Western Digital WD Raptor típusjelzésű csúcsteljesítményű winchesterét mostantól a számítástechnikai boltokban és az online kereskedésekben is meg lehet vásárolni, még pedig különleges kiszerelésben, 249 dolláros áron.

A Western Digital új marketing stratégiájának lényege nem más, mint az asztali számítógépeiket fejleszteni kívánó, illetve új PC-ket vásárolni kívánó, komoly teljesítménybeli elvárásokkal rendelkező felhasználók megnyerése, minden korábbinál jobban teljesítő, új technológiákra épülő merevlemezek segítségével. Az ezáltal dinamikus piaci növekedést maga elé célul kitűző Western Digital az NPD Techworld piackutató cég adatai szerint a tavalyi esztendőben 425 millió dolláros bevételre tett szert, és ugyanezen időszakban mintegy 218 millió GB adattároló kapacitást bocsátott piacra. A Western Digital által megcélzott piaci szegmensben óriási lehetőségek vannak, ugyanis egyre több felhasználó érdeklődik az igazán nagy teljesítményű, különleges merevlemezek iránt - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Stephen Baker, az említett piackutató cég elemzője.



A gyártó által most piacra dobott különleges Raptor merevlemez egyébként mindössze 36 GB-os adattároló kapacitással rendelkezik, vagyis e tekintetben alaposan elmarad a manapság forgalomban lévő több száz GB-os winchesterektől. A Raptor merevlemez azonban nem a nagy kapacitásra, hanem elsősorban a nagy sebességre vágyó felhasználók számára jelenthet ideális választást, ugyanis a benne található lemezek percenkénti tízezres fordulatszámon forognak, ezenkívül pedig az újdonság Serial ATA interfésze mellett sem mehetünk el szó nélkül.

Konkrét adatokat tekintve, a Raptor átlagos késési (latency) ideje mindössze 2,99 milliszekundum, átlagos olvasási pozícionálási (seek) ideje pedig 5,2 milliszekundum. Összehasonlításképp a 7200-as percenkénti fordulatszámmal és 160 GB-os kapacitású WD Caviar Special Edition winchester hasonló adata 4,2, illetve 8,9 milliszekundum.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jerrys #6
    Épp itt van az ideje, hoyg asztali számítógépeken is elterjedjenek a felsőkategóriás "vasak" és remélem, hogy ez nem csak a winyókra lessz érthető mert azért én még várnék egy két dologra mert gondolom nem vagyok egyedül akinek nincs péze megvenni egy drága SGI-t és ha ezek a cuccok bejönnek akkor a PC-k is ütősebbek lesznek. Ejj de várom....
  • [HUN]PAStheLoD #5
    nah úgyis olyan sok szabad időm van... várok 3 milisecet és kell a hely!
  • TheZsenyka #4
    Lényegében egy IBM (most már Hitachi) 36LZX teljesítményét hozza, persze a PCI Bus és CPU terhelésben nyílván közelébe sem ér.

    Királyság.
  • corleone #3
    ez csak a kezdet
  • Lion #1
    pfu...