JohnnyCage

Mit hoz a 64 bites jövõ az AMD számára?



A processzorgyártó AMD mindent egy lapra tett az új Hammer architektúrára épülõ processzorok kiadásával. Sikerülhet-e azonban a társaságnak egy olyan stratégiát érvényesítenie a piacon, amely teljesen elletmond a chipóriás elképzeléseinek?

Amikor az Advanced Micro Devices (AMD) mérnökei az Athlon processzorok piaci bevezetését követõen, a '90-es évek végén a következõ generációs megoldások kifejlesztésén kezdtek gondolkodni, az Intel laboratóriumaiban már javában folytak az IA-64 architektúrára épülõ Itanium processzorok fejlesztési munkálatai.

Az AMD erõforrásai feltételezhetõen nem tették lehetõvé két teljesen különbözõ mikroprocesszor vonal hatékony kifejlesztését, így a társaság nem követhette a chipóriás Intel stratégiáját, amelyben a fogyasztói, illetve vállalati szegmenseken felmerülõ igények kielégítéséért az IA-32 architektúrára épülõ Pentium 4 és Xeon processzorok felelõsek, a nagyteljesítményû munkaállomások és szerverek piacát pedig az IA-64 elnevezésû, 64 bites Itanium platform hivatott képviselni.


Az AMD vezetõi azonban mindenképpen célba kívánták venni az asztali PC-k szegmensénél sokkalta jobban jövedelmezõ, nagyteljesítményû vállalati rendszerek piacát, amely felvetette egy 64 bites platform, illetve processzor megalkotásának szükségét. A társaság helyzetének, és terveinek figyelembevételével gyakorlatilag egy lehetõség maradt: Egy olyan processzor kifejlesztése, amely egyaránt kielégíti a fogyasztói, és vállalati piac igényeit, beleértve az Intel Xeon, illetve részben az Itanium processzorok célszegmensét is, a nagyteljesítményû munkaállomásokat, és szervereket.

A 32 és 64 bites alkalmazásokat egyaránt futtató "öszvér" megoldások amellett, hogy gyakorlatilag az egyetlen járható utat képezték az AMD esetében, számos komoly elõnyt is ígértek az Intel kétirányú stratégiájával szemben. Az IA-32 architektúrára épülõ szoftverek natív futtatásának lehetõsége megkönnyíti a 64 bites megoldásokra való átállás fokozatos, zökkenõmentes lebonyolítását, mivel az új, 64 bites rendszereken probléma nélkül futtatható az összes korábbi szoftver. A 64/32 bites rendszerek emellett az otthoni felhasználók számára is lehetõvé teszik a 64 bites megoldások elõnyeinek kihasználását, illetve az új megoldások akár a notebookokba is bekerülhetnek.

Az Intel ezzel szemben egy meglehetõsen drága, azonnali és teljes átállást igénylõ, mindennemû kompatibilitást mellõzõ, a szoftverek szinte teljes újraírását igénylõ, és az elsõ generációs Itanium rendszerek esetében nem túlzottan meggyõzõ teljesítményt nyújtó megoldással állt elõ.

Az AMD számára adódott a lehetõség, hogy kitörjön az Intel árnyékából, és megalapozza a 64 bites rendszerek jövõjét a fogyasztói szegmensben, valamint egyúttal arra a vállalati szegmensre is betörjön, amely ezidáig nem hozott túl sok sikert a társaságnak. Mindezt ráadásul egy, a részletektõl eltekintve egységes, visszafelé kiváló kompatibilitást mutató megoldással valósítja meg a társaság.

Van azonban az AMD stratégiájának egy árnyoldala is. Könnyen elképzelhetõ ugyanis, hogy a szoftvercégek - különösen egy esetleges, lassú piaci térhódítás esetén - nem fogják támogatni az AMD kibõvített, 64 bites utasításkészletét, és továbbra is csak az IA-32 architektúrához fogják készíteni szoftvereiket, amelyek így módosítás nélkül futnának mind az AMD Athlon, Athlon 64, és Opteron, valamint az Intel Pentium 4, és Xeon processzorokon. A különbözõ (x86 és x86-64) változatok kiadása ráadásul pluszköltséget jelent a szoftvercégek számára, és bizonyos esetekben a fejlesztési idõket is meghosszabbíthatja. Elég csak abba belegondolni, hogy az AMD a közelmúltban a 3DNow! utasításkészlet bõvítéssel sem aratott sikert. Bár a megoldás igen kényelmes alkalmazást, és jelentõs teljesítménynövekedést ígért, a szoftverek döntõ többsége nem használja ki a technológiát.

A hardver oldalt vizsgálva az Intel IA-64 architektúrája az alapoktól való felépítésnek köszönhetõen mentes számos olyan problémától és korlátozástól, amelyet az x86-64 kompatibilitási okokból megörökölt elõdjétõl.

Amennyiben viszont a szoftvercégek valamely okból lemondanak az x86-64 alkalmazások kiadásáról, az AMD kellemetlen helyzetbe kerülhet, mivel erõfeszítései gyakorlatilag eredménytelenné, feleslegessé válnak, és az egész Hammer koncepció életképtelenné válhat. A társaságnak a nyilvánvaló lehetõségek mellett tehát komoly veszélyekkel is szembe kell néznie. Történelmi áttekintés

Az x86-64 koncepcióról, a tisztán 32 bites processzorok gyártásának leállításáról, és a 64 bites megoldásokra való áttérésrõl, az IA-32 architektúra kibõvítésérõl elõször Fred Weber, az AMD technikai igazgatója beszélt nyilvánosan, még az 1999 októberében megrendezett Mikroprocesszor Fórumon. Weber akkor még 2001-es megjelenésrõl beszélt, és bár a társaság több alkalommal is módosította ezt az idõpontot, az AMD64 koncepció elsõ megtestesítõi, az Opteron (SledgeHammer) processzorok végül is a közelmúltban megjelentek.

A processzorgyártó 2000 augusztusában részletes útmutatót adott ki a szoftverfejlesztõknek az x86-64 utasításkészletrõl, majd a 2001-es Mikroprocesszor Fórumon Weber részletesen kifejtette a Hammer platform részleteit. A Hammer processzorokhoz kifejlesztett AMD 8000 alaplapi chipkészlet sorozat bejelentésére 2002 elején került sor, amelyet néhány hónappal késõbb az elsõ ClawHammer processzorokra épülõ számítógép prototípusok bemutatása követett. Az egyprocesszoros, ClawHammer alapú prototípusok 64 bites SuSE Linux, illetve 32 bites Windows XP operációs rendszereket futtattak, és bár viszonylag kis teljesítménnyel, de problémamentesen mûködtek.


Az Opteron belseje; a nagyméretű memória több mint felét elfoglalja

2002 áprilisában az AMD bejelentette, hogy a SledgeHammer kódnév alatt kifejlesztett, nagyteljesítményû munkaállomásokba és szerverekbe szánt processzorok az Opteron nevet kapták. Ezzel nagyjából egyidõben a szoftveróriás Microsoft bejelentette, hogy külön Windows változat fog készülni az AMD 64 bites processzoraihoz, a megjelenési idõpontot azonban azóta is homály fedi. Ez a döntés tekintve, hogy az AMD64 koncepció sikere a szoftverfejlesztõk támogatásán múlhat, óriási jelentõséggel bírt a processzorgyártó számára.

Az AMD 2002 nyarán részletezte a Hammer processzorokra épülõ asztali gépek, kétutas költséghatékony-, valamint 4 utas, nagyobb teljesítményû szerverek architektúráját. A gyártó a 2002-es Comdexen jelentette be, hogy a ClawHammer processzorok hivatalosan az Athlon 64 nevet kapták. Ekkor dõlt el az is, hogy az Opteron chipek többszöri halasztást követõen 2003 áprilisában, az Athlon 64 változatok pedig 2003 szeptemberében debütálnak.


Hector Ruiz, az AMD elnöke és ügyvezető igazgatója egy Opteron processzorral

"A társaság eddigi legfontosabb termékkiadása"

Hector Ruiz, az AMD vezérigazgatója úgy véli, az Opteron processzorok kiadása az eddigi legfontosabb termékbejelentés volt a társaság történelmében, és ezt aligha lehetne vitatni. Az Advanced Micro Devices az elmúlt években jelentõs veszteségeket könyvelhetett el, elsõsorban a PC piac visszaesése, illetve - az utóbbi idõben - a 7. generációs Athlon processzorok fokozatos "kiöregedése" miatt.

A társaság jövõje egyértelmûen az új, 64 bites processzorok sikerétõl függ, bár a bevételeket egy ideig többnyire még a 7. generációs Athlon XP és Athlon MP chipek termelik majd a gyártónak. Az AMD reményei szerint az Opteron processzorok lesznek a társaság elsõ chipjei, amelyek végre meghódítják a vállalati szegmenst, és bejutnak a nagyvállalati szerverekbe. A vállalati piacra való bejutás rendkívül fontos lenne az AMD számára, mivel a munkaállomásokba, illetve szerverekbe szánt processzorokon jóval nagyobb nyereség szerezhetõ, mint a fogyasztói megoldásokon. A vállalati piacon értékesített processzorokkal a társaság olyan többletbevételt szerezhetne, amely a jelenlegi, meglehetõsen nehéz gazdasági körülmények között is stabil pénzügyi hátteret teremthetne a gyártó számára.

Az Opteron megjelenését követõ elsõ teljesítménytesztek eredménye nagyjából megfelel a szakértõk várakozásainak, és alapot biztosít az AMD számára a társaság terveinek sikeres megvalósításához. A siker kulcsa

Az AMD számára a siker kulcsa a szoftverfejlesztõk támogatásának megnyerésében rejlik. Megfelelõ szoftveres támogatás híján ugyanis az AMD64 architektúra minden bizonnyal bukásra lenne ítélve technikai jellemzõitõl függetlenül.

Az Opteron és Athlon 64 chipeket a szoftverek oldaláról megközelítve az egyik legfontosabbnak a Microsoft támogatása tûnik, mivel egy AMD64-alapú Windows változat megalapoza a 64 bites alkalmazásokra való fokozatos, zökkenõmentes, és könnyed átállást mind a felhasználók, mind a szoftverfejlesztõk szemszögébõl. Az AMD processzorokhoz készülõ 64 bites Windows változat egyaránt lehetõvé teszi a 32 bites x86, illetve 64 bites x86-64 szoftverek problémamentes futtatását jelentõsebb teljesítményveszteség nélkül, a szoftverfejleszõk ráadásul akár modulonként, fokozatosan is áttérhetnek a 64 bites x86-64 utasításkészletre.

"A natív 64 bites Windows az AMD processzorokon egy olyan, nagyteljesítményû 32 bites alkalmazásplatformot testesít meg, amely egyúttal egyenes utat nyit a 64 bites számítástechnika elõnyeinek kihasználása felé" - mondta Dirk Meyer, az AMD számítástechnikai termékekkel foglalkozó részlegének elnökhelyettese.

A szoftveróriás Microsoft hozzávetõleg egy éve, 2002 áprilisában jelentette be, hogy támogatja az AMD64 platformot, és a jövõben ki fog adni egy külön Windows változatot a 64 bites AMD rendszerekhez. A végleges változat kiadási idejérõl a társaság nem beszélt, de 2002 negyedik negyedében megjelent egy fejlesztési verzió, amely többek között számos alkalmazásfejlesztõ eszközt is tartalmaz, és lehetõvé tette a szoftveróriás partnerei számára az x86-64 alkalmazások kifejlesztésének megkezdését.

Egy hónappal ezelõtt, április 9-én a Microsoft képviselõje arról is beszámolt, hogy a Windows XP és Windows Server 2003 operációs rendszerek AMD64-alapú változatainak bétaverziója a nyáron jelenik meg. Az új operációs rendszerek natív támogatást fognak biztosítani az AMD szerverekbe, munkaállomásokba, és asztali rendszerekbe szánt 64 bites processzoraihoz.

Ami a teljes szoftverskálát illeti, az Opteron processzorok közelmúltbeli kiadásakor mintegy 100 x86-64 alkalmazás volt elérhetõ az új rendszerekhez, és számos további szoftver fejlesztése kezdõdött meg. Viszonyítási alapként a HP szerint jelenleg mintegy 300 olyan alkalmazás létezik, amelynek elkészült, vagy jelenleg fejlesztés alatt áll az Itanium 2 átirata.

Az AMD64 platformhoz jelenleg a SuSE Linux Enterprise Server 8, Mandrake Linux Corporate Server 2.1, és több United Linux változat érhetõ el 64 bites támogatással. A Red Hat Advanced Server 3.0 x86-64 változata a közeljövõben jelenik meg a piacon. Az AMD szerint emellett minden 32 bites Windows változat, illetve az összes 32 bites x86 Linux operációs rendszer tökéletesen mûködõképes az Opteron és Athlon 64 processzorokkal.

A társaság 64 bites processzorainak sikeres szerepléséhez azonban még rengeteg szoftverfejlesztõ támogatását kell elnyernie a cégnek. Az AMD ezért teljes erõbedobással népszerûsíti az új AMD64 platformot, és várhatóan a közeljövõben is ez lesz a társaság egyik legfontosabb feladata.

Bár az elsõ Hammer processzorok és rendszerek még csak az elmúlt hetekben jelentek meg, az AMD az elkövetkezõ években pedig több új processzorgenerációt is kiadhat, egyes elemzõk úgy vélik, a társaság számára elengedhetetlen fontosságú, hogy még az idei évben komoly támogatást nyerjen az AMD64 platformnak, és jelentõs sikereket érjen el az új rendszerek piaci bevezetése, elterjesztése terén is. Amennyiben ugyanis az új megoldások nem hozzák a várt eredményeket, a társaság elveszítheti a támogatók bizalmát, amelyet késõbb csak rendkívül nehézkesen szerezhetne vissza. Az Intel viszonya az AMD64-hez

A chipóriás Intel a jóval kockázatosabb, és költségesebb utat választotta a 64 bites piacon az IA-64 architektúra, az EPIC utasításkészlet, valamint az Itanium processzorok kiadásával. Nyilvánvaló azonban, hogy a társaság az AMD-vel szemben a távolabbi jövõben gondolkodott az új platform kifejlesztésekor, és úgy vélte, hogy az asztali és mobil rendszerek területén a jelenlegi évtizedben még nem lesz szükség a 64 bites megoldások bevezetésére. Szintén említésre méltó tény, hogy az AMD nem az Itanium rendszerek ellenfelének szánja az Opteron megoldásokat, hanem elsõsorban a Xeon rendszereknek kíván konkurenciát állítani.

Mint az Intel a közelmúltban bejelentette, a társaság az idei év második felében kiadja azt az IA-32 Execution Layer elnevezésû szoftvert, amely lehetõvé fogja tenni a 32 bites x86 alkalmazások elfogadható sebességû futtatását az Itanium 2 rendszereken. Az IA-32 Execution Layer az operációs rendszerek magjába épül be, és a chipóriás elõzetes teszteredményei szerint hozzávetõleg egy 1,5 GHz-es Xeon MP processzorral egyezõ 32 bites teljesítmény elérését teszi lehetõvé a jelenlegi Itanium 2 megoldásokon. Ez a társaság szerint 10 - 100 százalékos teljesítménynövekedést jelent ahhoz a sebességhez képest, amellyel az Itanium 2 chipek jelenleg futtatják a 32 bites alkalmazásokat.

Az Itanium processzorok kifejlesztésekor a szakértõk nem fektettek jelentõs hangsúlyt a processzor 32 bites képességeire, mivel az x86-os alkalmazások támogatása tovább bonyolította volna az így is éppen elég összetett, és drága chipet. Az Opteron legnagyobb elõnye azonban éppen a 32 bites x86 alkalmazásokkal való kompatibilitás, így a társaságnak lépnie kellett; legalábbis ezt állítják egyes szakértõk, a chipóriás egyik szóvivõje azonban hangsúlyozta, hogy a megoldás bejelentésének nincs köze az Opteron kiadásához. A szóvivõ szerint az IA-32 Execution Layert több, mint másfél éve teszteli a társaság, és a megoldásról már a februári Intel Developer Forum (IDF) konferencián is szó volt. A sajtó akkor nem szentelt számottevõ figyelmet az új szoftvernek.


Említésre méltó ugyanakkor, hogy az IBM Corp. éppen a 32 bites x86 alkalmazásokkal való kompatibilitás miatt döntött az Opteron alapú szerverek kiadása mellett. "Az AMD Opteron technológiájának legnagyobb elõnye, hogy megvédi a jelenlegi, 32 bites szoftverekre fordított befektetéseket, miközben zökkenõmentes utat kínál a 64 bites világ felé" - mondta Bill Zeitler, az IBM Systems alelnöke.

Felmerülhet a kérdés, hogy az Intel új IA-32 Execution Layer szoftvere egy szükségmegoldás, amelyet a társaság a rivális AMD Opteron processzorait övezõ érdeklõdés láttán fejlesztett ki, vagy a chipóriás már jóval korábban tervbe vette a szoftver kifejlesztését, hogy ezáltal eltörölje az Opteron processzorok azon elõnyét, amelyre az AMD leginkább támaszkodik.

Mindezt egyelõre nehéz lenne megmondani, ahogyan azt is, hogy az AMD 64 bites megoldásai mennyire lesznek sikeresek a piacon. A szoftver- és hardverfejlesztõk viszonylagosan kedvezõ fogadtatása, az alapul szolgáló koncepció kétségtelen elõnyei, a megoldások iránti igen élénk általános érdeklõdés, illetve a közelmúltban megjelent Opteron processzorok ára, valamint teljesítménye arra engednek következtetni, hogy az Advanced Micro Devices-nak ezúttal igen jó esélyei vannak a komoly sikerre.

Az AMD Opteronnal kapcsolatos esélyeit a gyengélkedõ gazdasági körülmények is segíthetik. A gazdasági visszaesés, a recesszió ugyanis a legtöbb társaságot IT költségvetésének leszûkítésére ösztönözte. Ilyen körülmények között pedig az egyébként igen konzervatív informatikai vezetõk feltételezhetõen könnyebben fordulnak az Intel megoldásainál olcsóbb alternatívát kínáló Opteron rendszerek felé.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • magyar ember 2 #160
    "Linux alatt pedig - bármennyire is fáj - kiválóan futnak még a DX-es játékok is... de hát ez neked bizonyára magas, te ezt nem értheted..."
    Hat meg neked, amikor ilyen meseket probalsz eloadni. Na, ereggy es jacc a linuxon "kivaloan futo" paszianszoddal!
  • magyar ember 2 #158
    Jaj, hat kinalni mindenki kinal mindent, az mas kerdes hogy kell-e vkinek, vagy a polcon rohad.

    "De veled teljesen felesleges vitázni, mert téged józan érvekkel sem lehet meggyőzni"
    Ez rad is pontosan illik, akkor meg?

    "használj Windows-t, mert ami annál bonyolultabb, az már neked nem való..."
    Te meg hasznalj junikszot a jatekokhoz!
  • magyar ember 2 #156
    "Fiktív volt a PII CPU-k 0ff0 hibája is, ugyi...?"
    Nem. Viszont a programokat ugy irtak meg ra, hogy ne fusson bele. Cserebe mit tudott a nagy vetelytars, az amd K^-osa? Fele akkora (vagy annyi se) FPU teljesitmenyt.
  • magyar ember 2 #155
    Erdekes mod elolvastam, sot az idezetet is onnan masoltam ide pont azert hogy aki eddig nem olvasta el (csak belinkelte) az is meglassa. Oda van irva feketen-feheren a lenyeg: SZOFTVERHIBA. Nem hardver. Es megcsak veletlenul se proci. Ezekutan meg nemtom mi koze az intel-amd procik osszehasonlitasahoz. (A 64 bitrol nem is beszelve.)
    Persze semmilyen inkompatibilitas nem jo, de a szoftvereset ki lehet javitani, az intel pedig, mint a cikk is irja, legalabb ramozdul a temara, megha 1 noname ceg meg nonamebb termekerol van is szo.

    "Ennyit a hozzáértésedről"
    A tiedrol meg annyit hogy meg az altalad lobogtatott cikk se igazolja a szavaidat.

    "ha az Intel csesz el vmit, az fiktív, ha más, akkor az valós."
    Nem ugyanaz a kategoria. A hardverarchitekturat, a memoriakezelest nem lehet utolag kijavitani, 1 szoftverhibat igen. Ha az amd-via megoldasoknak is csak annyi lenne a problemaja hogy a netrol le kell hozza szedni egy 4 in 1 drivert, akkor nem lenne semmi baj.
  • magyar ember 2 #153
    Arrol nem is beszelve milyen hatalmas problemat okoz 1 fiktiv ceg sosem hasznalt fiktiv szoftverevel valo osszeakadas...
  • magyar ember 2 #152
    "Ezen összeütközésért az Intel PROSet szoftverének az a része hibáztatható"
    El kellett volna olvasni a cikket, ha mar belinkeled! Nem processzor, nem is hardver, hanem vmi szoftverhiba. Ennyit errol. LOL.
  • magyar ember 2 #151
    Az en intelemmel eddig sosem volt gond, minden tokeletesen futott rajta, ellenben az amd-vel mindig +szivtam. Ha neked a szivas kell, hat vegyed.
  • magyar ember 2 #149
    De megha az amd 2szer jobb, +bizhatobb is lenne mint az intel, uzleti celra akkor se venne senki 1 barmikor csodbe meno amdt.
  • magyar ember 2 #148
    "ennel nagyobb baromsagot nehezen lehet mondani, foleg annak a tukreben, hogy az intel az elmult 2 evben folyamatosan vesztett (nem is keveset) a szerverpiaci reszesedesebol, az amd javara"
    0.1%-ot? Az tenyleg komoly veszteseg, meg a vegen csodbe m1. :D

    "de nem baj, majd az intel jon es messiaskent megvaltja a vilagot egy meregdraga architekturaval"
    Erre jo az amd, hogy en olcsobban kapjam az intelt. :)

    "vevok meg persze azonnal sutba dobnak minden hatekonysagi es koltsegelemzest es szaladnak az intel akolban."
    1 uzleti beszerzesben a hw a legkisebb tetel. Ott nem par filler, hanem a megbizhatosag a legfontosabb.

    "az egyiknek 300 napos a masiknak 150 napos uptimeja van"
    Vettel volna intelt, lenne 365 napos. :)
  • magyar ember 2 #147
    Lejjebb mar irtam milyen progikrol volt szo (es ezek csak azok amiket az ismerosom hasznalt volna, ki tudja mennyi van meg), olvass vissza!

    "És mond meg mostanság mit ígérgetett az AMD ami nem jött be??"
    Errol is volt szo, megint csak a visszaolvasast tudom javasolni.

    "Hány éves vagy 15??? Mert ha annál több akkor komoly gondokkal küzdhetsz..."
    Ha annyi lennek is csak bacsinak szolithatnal ahogy elnezem a stilusodat.

    "Mondj egy olyan Intel Processzort ami 3x lekörözi a jelenlegi leggyorsabb Amd vasat? Jéé nem tudsz?"
    Nem errol volt szo, hazi feladatkent 1 ujabb visszaolvasast javaslok.

    "Az meg hogy egy Via-s vagy más alaplap kiakad, tudom előfordul. De semmivel sem nagyobb százalékban mint egy Intel chipes."
    Marpedig az inteleshez nem kell mindenfele 4 in 1 drivereket pakolgatni hogy mukodjon. Es nem is lesz 30%-kal lassabb a memoriakezeles (nem a driver miatt, alapbol), mint az inteles tarsanal.

    "Hidd el végre a szart ma már nem lehet eladni."
    Dehogynem. A kannas bor es a szokitett gazolaj is milyen jol fogy. :D

    "Az meg ha olcsó valami, abból nem következik egyenesen hogy az a valami szar."
    Ha ugyanolyan jo lenne, az ara is ugyanannyi lenne. Az amd-via dolgokra nem lehet alapozni, ezert valasztja a tobbseg az intelt, igy az amdnek nyilvan olcsobban kell adnia a cuccat ha vevoket akar szerezni. Otthoni felhasznalasra megteszi az is, legfeljebb resetelgetsz, meg malmozol memoria olvasas/iras kozben, de ez az uzleti eletben nem m1, foleg ha van olyan +oldas, amivel nem kell ezeket vegigszenvedni.

    "Ezt komolyan gondoltad??
    Nem magadnak tetted fel ezt a kérdést?"
    Nem, mert a kerdes a tied volt, szal nemtom hogy en hogy tettem volna fel a nevedben, de kijavitottam neked, mert lattam hogy magadhoz beszelsz.