SG.hu·

Az IDC és a BSA jelentése a szoftverkalózkodásról

Egy az IDC (International Data Corporation) piackutató cég, valamint a BSA (Business Software Alliance) által készített jelentés szerint amennyiben a szoftverkalózkodást világszinten akár csak 10 százalékkal csökkenteni lehetne, az mintegy 1,5 millió új munkahelyet és 400 milliárd dollárt eredményezne a világgazdaság számára.

Az olyan nagy szoftverfejlesztő cégekből, mint amilyen például a Microsoft, IBM, vagy az Apple Computer összeállt BSA szakértői szerint manapság a világszerte használt szoftvereknek több mint a negyven százaléka kalózszoftver. Az IDC és a BSA munkatársai szerint már az is óriási eredmény lenne, ha a kalózszoftverek arányát mintegy tíz százalékkal harminc százalék körülire lehetne csökkenteni.

Az IDC elemzői elmondták, hogy a jelentés készítésekor a világ ötvenhét országának információs technológiai piacát vették figyelembe. A vizsgált ötvenhét ország IT piaca egyébként a globális IT piacnak több mint kilencvennyolc százalékát teszi ki, tehát elmondható, hogy a IDC és a BSA által közösen készített jelentés lényegében lefedi az egész világot. Szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy a szoftverkalózkodás mintegy tíz százalékkal való visszaszorítása ugyan nehéz feladat, de korántsem kivitelezhetetlen.

Ezt támasztja alá az a példa, miszerint a most vizsgált ötvenhét ország több mint kétharmada képes volt arra, hogy az 1996-tól napjainkig tartó időszakban tíz százalékkal csökkentse az illegálisan másolt és terjesztett szoftverek arányát. Az elkövetkezendő években tehát az a feladat vár az IT szempontból fejlett országaira, hogy újabb tíz százalékkal szorítsák vissza a szoftverkalózkodást. A kalózkodás minden egyes százalékkal történő csökkentése nagyon komoly dollármilliárdokat jelenthet az országok, és ily módon a világgazdaság számára - hangsúlyozzák a kutatók.

Az IDC elemzői szerint amennyiben a jelenleg mintegy kilencvenkét százalékban kalózszoftvereket használó Kínában tíz százalékkal mérsékelni lehetne az illegálisan lemásolt programok arányát, alig négy esztendő alatt több mint ötszörösére nőhetne az ország információs technológiai piaca. A kalózszoftverek hasonló mértékű visszaszorulása esetében az Egyesült Államok bruttó hazai terméke pedig nem kevesebb, mint 150 milliárd dollárral növekedhetne.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© palos_gyorgy2003. 08. 28.. 20:44||#32
A Mistrál a legszemetebb számítástechnikai cég Magyarországon, ezt szerintem mindenki tudja.
Írtátok páran, hogy milyen jó cég ebben teljesen igazatok van, de csak addig amíg mûködik az alkatrész amit vettetek, ha tönkre megy akkor kíváncsi leszek a véleményetekre, amit a tschymo az mind igaz + a nézzétek meg a felíratok.hu-n a mezi nevû emberke hozzá szólását a témához (A BSA-s rovatban van) akkor talán megváltozik a véleményetek.
+ már csak maga a számla is törvénytelen amit minden vásárlásnál alá írattatnak veletek, ha nekem nem hisztek akkor kérdezzétek meg a Fogysztóvédelmi Felügyelõsséget
E-mail: [email protected]
© Bonewerkz2003. 04. 08.. 17:24||#31
"Az IDC elemzõi szerint amennyiben a jelenleg mintegy kilencvenkét százalékban kalózszoftvereket használó Kínában tíz százalékkal mérsékelni lehetne az illegálisan lemásolt programok arányát, alig négy esztendõ alatt több mint ötszörösére nõhetne az ország információs technológiai piaca"
hat errol annyit, hogy akkor a csoro kinai nem venne gepet, mert nem tudna hozza megvenni a szoftvert...
isten hozott a 20ik szazad 50es eveiben, vagy a 21ideben?? senki se tudja... 2022-t irunk: a kalozszoftverek elterjedeset 100%ig eltuntettek, ez pedig magaval vonta a hardver eladasok mintegy 91 %os visszaeseset, mivel a fejlodo orszagok dinamikusan fejlodo piacai nem engedhettek meg maguknak a szoftverbe valo beruhazast, igy az uj hardvert sem vehettek meg, mert az az uj, kiforrott masolasvedelemmel ellatot szoftverre van optimalizalva. igy aztan nehany fejlett orszag kivetelevel a teljes informacios piac visszaesett, vagy eppen osszeomlott, munkahelyek szuntek meg, es a tokekoncentralodas fokozodott. 2032: a tokekoncentralodas tovabb fokozodott: a fejlett informacios technologianak koszonhetoen a fejlett orszagok tovabb noveltek elonyuket, mind gazdasagi (fejlett dontestamogato rendszerek), mind pedig a technika, a fizika(nagyobb muveleti sebesseg, fejlettebb szotverek altal lehetove tett fejlettebb matematikai szemleletek) a 21.sz. haborui pedig szegeny es gazdag kozott zajlanak le
© Pheel2003. 04. 07.. 17:47||#24
Ezért nem hallgatok magyar rádiót, nem nézek magyar tévét és nem veszek magyar CDt :)
© Mike2003. 04. 07.. 11:44||#19
A BSA nem csinál egyebet, mint bûvészkedik a számokkal.
© magyar ember 22003. 04. 07.. 11:35||#18
Senki nem kotelezi a kiadokat ilyen pofatlan arakra, adhatjak olcsobban is ha azt akarjak hogy az emberek +vegyek azokt. Ez igy mukodik. A kenyeret is aze' adjak 150ert, mert 15000ert nyilvan nem venne meg. Ugyanigy a kiadoknak is joguk van az araikat a piac fizetokepessegehez igazitani. Ha ez nem m1, csak a sirankozas, akkor akar le is szophatnak.
© magyar ember 22003. 04. 07.. 05:40||#15
Meg a PS2. :))
© versio2003. 04. 07.. 03:27||#14
pusztuljon a BSA meg a M$ is
© magyar ember 22003. 04. 06.. 23:28||#10
Korrekt.
© [HUN]PAStheLoD2003. 04. 06.. 21:50||#9
BSA, plz kapcsolja ki!
© [HUN]PAStheLoD2003. 04. 06.. 21:39||#8
"akár csak 10 százalékkal csökkenteni lehetne, az mintegy 1,5 millió új munkahelyet és 400 milliárd dollárt eredményezne a világgazdaság számára."

és ezt mibõl gondolják? Mitõl lenne munkahely ? Azt a pénzt ki kapná meg ha nem a kiadók ??
Ráadásul ha ilyen szir-szar progikat csináltatnak akor ki az a hülye aki még fizetne is érte??

LOL