SG.hu·

350 ezer felhasználója van az Xbox Live-nak

A szoftveróriás Microsoft bejelentése szerint az Xbox Live online játékszolgáltatásra ezidáig mintegy 350 ezer játékos fizetett elő, amely kedvező előjel lehet a szolgáltatás közelgő európai bevezetése előtt.

Az Xbox játékkonzolhoz kínált online szolgáltatásra 150 ezer felhasználó fizetett elő a tavaly novemberi kiadást követő első héten. Január első hetében ez a szám már 250 ezer volt, de még továbbra is csak az észak-amerikai, illetve kanadai eladásokat tartalmazta, mivel a Japánban való kiadás január közepére esett.

A 49 dolláros előfizetési díjú szolgáltatás Japánban január közepén debütált, Európában pedig március 14-től lesz elérhető.

A Microsoft Xbox játékkonzol a rivális megoldásokkal szemben beépített Ethernet vezérlővel rendelkezik, a szintén "szériatartozék" merevlemez pedig lehetővé teszi a letöltött tartalmak tárolását. Az első ilyen kiegészítő a Mech Assault nevű játékhoz vált elérhetővé, és már az első héten mintegy 172 ezer esetben töltötték le.

"Úgy gondoljuk, a siker egyik legjelentősebb feltétele számunkra, hogy megkülönböztessük megoldásunkat a Sony játékkonzoljától" - mondta Peter Moore, a Microsoft értékesítési és marketing részlegének elnökhelyettese.

Az Xbox Live Európában egyelőre 8 országban lesz elérhető, amely körben Magyarország nincs benne. Az előfizetés ára az Egyesült Királyságban 39 font, a többi országban 59 euró lesz. "Nagyon kíváncsi vagyok, mit hoz az első hét Európában" - mondta Moore.

Az Xbox Live kiadása óta a hálózat összesen mintegy 15,7 millió óra játékélményt nyújtott a felhasználóknak, akik átlagosan heti 3 millió játékot indítottak.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© vax2003. 03. 06.. 23:37||#11
Ha gyári eredeti lemezt használsz hozzá nem rángat.
© mad mind2003. 03. 06.. 09:03||#10
Engem csak az zavar, hogy az eszközben már benne lévõ szolgáltatásokat, csak egy újabb adag pénz kicsengetése után használhatod.
© Gabest2003. 03. 06.. 02:38||#9
Szerintem szép éles képe van (csak képrõl láttam xbox-ot), de a tv-nek tényleg elég ratyi homályos...
© vax2003. 03. 06.. 01:26||#7
A konzolokkal egyszerre nem csak egy ember játszhat hanem a család többi tagja is. Legalábbis nálunk igy van.:)
© vax2003. 03. 06.. 01:25||#6
A konzolokkal egyszerre nem csak egy ember játszhat hanem a család többi tagja is. Legalábbis nálunk igy van.:)
© zeb2003. 03. 05.. 22:44||#4
Az már a világ végét jelzi, hogy háromszázötvenezer infantilis, agyalágyult hülyét lehetett találni arra, hogy a világ legértelmetlenebb tevékenységével töltse az idejét amit az életminõségének javítására vagy akár a családjára is fordíthatna.
Sajnos az USA és az EU sok ragyogó elme mellett gondtalan megélhetést nyújt a férgesének is. Ezt már volt szerencsém személyesen is megtapasztalni...