SG.hu·

Véget vet internetes terveinek a McDonald's

Költségcsökkentő lépések áldozatává vált a McDonald's étteremlánc Innovate IT elnevezésű projektje, amely során a társaság hálózatba kapcsolta volna mintegy 30 ezer éttermét.

Az Oak Brook-i (Illinois) központú társaságot január 1-jétől új vezetői csoport irányítja, amely számos költségcsökkentő lépéssel kívánja biztosítani a cég nyereséges működését. Ezen költségcsökkentő lépések áldozatává vált az Innovate IT elnevezésű projekt is, amelyet a McDonald's még 1999-ben indított, és amelynek folytatása csak az idei évben több tízmillió dollárba került volna, derült ki Lisa Howard szóvivő nyilatkozatából.

A projekt megvalósításának teljes költsége nem ismert, annyi azonban biztos, hogy a rendszert a McDonald's ezidáig egyetlen éttermében sem építette ki.


A társaság az elmúlt év harmadik negyedévében, történelmében először veszteségesen működött. A mintegy 30 ezer éttermet működtető cég tavaly decemberben jelentős átalakításokat, személycseréket jelentett be vezetőségében. Ennek keretében távozott a társaság vezérigazgatója, elnöke, és műveleti igazgatója. Jack M. Greenberg ex-vezérigazgató helyét január 1-jétől Jim Cantalupo vette át, aki korábban a McDonald's alelnöke volt. A társaság új elnöke, illetve műveleti igazgatója az a Charlie Bell lett, aki ezidáig a McDonald's Europe elnöki székét foglalta el.

"Az Innovate IT projektet azért állítjuk le, mert nem szolgált volna rövidtávú előnyökkel" - mondta Howard hozzátéve, hogy a társaság új vezetése a közeljövőre koncentrál. "Ez is bizonyítja, hogy az új vezetés igen szigorúan átellenőrzi a társaság tevékenységét" - folytatta a szóvivőnő. Mint Howard elmondta, a 121 országban található összesen mintegy 30 ezer McDonald's éttermet érintő projekt igen sokba került volna, ugyanakkor a társaság csak mérsékelt előnyöket tudott volna kovácsolni belőle. "Más módszereink is vannak a hatékonyság növelésére."

A McDonald's tavaly októberben bejelentette, hogy négy országban átszervezi tevékenységét, további háromból pedig teljesen kivonul. A társaság emellett tíz országban mintegy 175 gyengén teljesítő éttermet zár be. Az átszervezés összesen mintegy 400 - 600 fő leépítésével jár együtt.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Pheel2003. 01. 07.. 15:02||#25
És ki beszél Debrecenrõl? Én spec a Westendre gondoltam.
© Blackman2003. 01. 07.. 14:34||#23
"big mac menu + sajtburger meg bõven 1000 felett van"

Az a bõven pontosan 29 Ft :) A kínai kaját én nem szeretem, de ez ízlés kérdése. A kiszolgálás sebességeére nem lehet panasz.. pl. ha bemész a WestEnd-be ott 1 perc alatt kiszolgálnak (mérik az idõt!). Sorok lehetnek.. attól függ mikor mész, de akkor is max pár perc.
© Lion2003. 01. 07.. 13:20||#21
Ez igaz a krumpli jó... általánoságban nem, éri meg minden nap ott kajálni... drága és nem egészséges.... dehát izlése és pofonok.. ui.: a majonéznek a szavatoságát nézétek én már 2x megjártam vele....
© Mike at home2003. 01. 07.. 05:22||#19
noemalis ember etterembe jar kajalni, nem ebbe a szarba, a vackaik csak szorulas ellen jok (de ebben legalabb hatasosak)
en max krumplit eszem ezeknel (na jo elismerem az jo, de a tobbi)
© Vik19842003. 01. 06.. 19:38||#17
Én nem eszem MekDonáldszban, nem szeretem a junk foodot
© Lazarus2003. 01. 06.. 15:55||#16
Ja, ott megéri de itt?
© Pheel2003. 01. 06.. 15:36||#15
Személy szerint inkább megyek még 500 métert egy Burger King-ig, mint beüljek ebbe a McIzébe...
© Frenzy2003. 01. 06.. 15:35||#14
A gyorskajaldaknak van ertelme, bemesz es eszel, nem mindig van idod kivarni. A meki egy kicsit tulzasokban jar mar, foleg az arait elnezve, mint ahogyan azt valaki mar emlitette, a kinai kaja olcsobb, es szerintem laktatobb (es meg neha finomabb is).

Igazabol ma mar sokfele lehet gyorsat kajalni, altalaban olcsobban mint a meki, es sokan meg jobbak is nala.
© Cat2003. 01. 06.. 13:28||#12
kinaiban, vagy BÁRMELY kajáldában 500bol kurvajól megebédelhetsz, a te általad elmondott big mac menu + sajtburger meg bõven 1000 felett van
nemtom hol élsz
© Blackman2003. 01. 06.. 11:19||#9
Mirõl beszéltek emberek???
Ha valaki megeszik egy Big Mac menüt (nagyban) és hozzá + 1 Db sajtburgert és ezek után még éhes, azt csak sajnálni tudom és azonnali fogyókúrára fognám! Én rendszeresen járok a Mekibe! Hogy mûkaja? Nézzetek már be bármelyik utcai hamburgeresbe.. hát inkább eszem a mekibe, mint náluk.. Az ár lehet, hogy drága, de cserébe normális környezetet kapsz, gyors kiszolgálást!, és nem utolsó sorban le tudsz ülni rendesen megenni (nem állsz a szemközti hamburgeres bódé mellet sz@arrá fagyva).. Ennyit errõl...