Franczy

Elárverezik Mitnick számítógépeit

A napokban internetes árverésre bocsátottak két, nem éppen mai hordozható számítógépet, mely árverésből a számítógépek tulajdonosa komolyabb bevételekre számít. A notebookok tulajdonosa nem más, mint a híres-hírhedt számítógépes hacker, Kevin Mitnick, aki azon két hordozható számítógépét bocsátotta árverésre, melyeknek jó pár évvel ezelőtt nagy hasznát vette számítógépes bűncselekményeinek elkövetésekor. Mitnick elmondta, hogy az egykor a rendőrség által lefoglalt két Toshiba Satellite típusjelzésű notebookot az eBay segítségével többek közt azért kívánja áruba bocsátani, mert ily módon kíván pénzt szerezni a rádióamatőr engedélyeinek visszaszerzésével kapcsolatos bírósági per finanszírozására.

Évekkel ezelőtt a most árverésre bocsátott két hordozható számítógép segítségével tudtam betörni különböző cégek számítógépes rendszereibe, valamint a két gép abban is segítségemre volt, hogy feltörjem Shimomura számítógépeit - nyilatkozta Mitnick a napokban. A Mitnick által említett személy az a Tsutomu Shimomura, aki a San Diego-i Szuperszámítógépes Központ számítógépes biztonsági megoldásokkal foglalkozó kutatója, és aki nem kis szerepet játszott Mitnick 1995-ben történt lefülelésében.

Az egyik notebookot 1995 februárjában foglalta le a rendőrség, még pedig azon rajtaütés alkalmával, amikor is Mitnicket letartóztatták. Ezen Toshiba Satellite típusjelzésű hordozható számítógépről röviden annyit érdemes tudni, hogy többek közt egy 486DX processzor, 4 MB memória és egy 200 MB kapacitású merevlemez található meg benne. A rendőrségi és bírósági tortúra nyomait magán viselő notebookon frissen telepített Microsoft Windows 95 operációs rendszer fut, és árát a licitálók néhány nap alatt 9200 dollárra emelték.

A másik hordozható számítógépet akkor foglalta le a rendőrség, amikor a Washington Egyetem közelében próbálták meg elkapni Mitnicket, akit ekkor egyelőre még nem sikerült rács mögé juttatni. Az ugyancsak Toshiba Satellite típusú, Intel 486SX processzorral szerelt notebook érdekessége, hogy még mindig megtalálható rajta a bűnügyi helyszínelők által az ujjlenyomatok rögzítéséhez használt anyag. A notebook ára nemrégiben meghaladta a 6000 dollárt, és Mitnick azt tervezi, hogy hamarosan feltelepít rá egy korhű, általa 1994-ben használt Windows 3.1-es operációs rendszert.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AtisH #5
    The Show Must Go On!