JohnnyCage

Alig néhány bug okozza a szoftverhibák felét

A Microsoft szoftverekben rejlő hibák, a "bugok" alig 1 százaléka felelős a szoftverek hibás működésének, lefagyásának feléért, közölte Steve Ballmer, a szoftveróriás vezérigazgatója.

A kört tovább bővítve a hibák 20 százaléka okozza a problémák 80 százalékát, tette hozzá Ballmer.

A redmondi (Washington) székhelyű Microsoft, amelynek szoftverei a világ számítógépeinek 90 százalékán megtalálhatóak, az elmúlt években számos kritikát kapott megoldásainak instabilitása miatt.

"Vegyük tudomásul azt a szomorú tényt, hogy az összes jelentős szoftverkód tartalmaz hibákat" - írta Ballmer egy feljegyzésben, amellyel a vezető a felhasználókat célozza. A Microsoft vezérigazgató ugyanakkor azt is elmondta, hogy a társaság a jövőben hibajelentő megoldásokat fog építeni szoftvereibe, amely lehetővé teszi a fejlesztők számára a problémákkal kapcsolatos, pontos információk megszerzését. "Az interneten továbbított hibákkal kapcsolatos visszajelzéseket figyelemmel kísérve a fejlesztők könnyebben és gyorsabban találhatnak megoldást a problémákra" - folytatta Ballmer.

"Komolyan meglepődtünk, amikor a felhasználók nagymértékben hasonló hibabejelentéseit vizsgáltuk. A hibák 20 százaléka volt felelős a felhasználók problémáinak 80 százalékáért, de a hibás működés felét a bugok alig 1 százaléka okozta" - tette hozzá.

Ballmer szerint a Microsoft jelentős erőket mozgósított annak érdekében, hogy szoftvereit megbízhatóbbá, biztonságosabbá tegye. "Ahogy egyre több hiba oka világossá válik számunkra, igyekszük lehetővé tenni a felhasználók számára, hogy egy weboldalon információt szerezzenek a problémáról, illetve letölthessék a javítást. A felhasználóknak emellett móduk lesz visszakeresni, hogy milyen hibákat jelentettek be, és ezek közül melyeket javította ki a Microsoft."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Deus Ex #30
    Üdv.

    Hát eegen.. pl. egy vállalatirányítási rendszer testreszabásakor előforduló nagyvonalú megoldásoktól időnként kedve támad az embernek kiváltani a vadászengedélyt rendszerprogramozoora is.

    További kellemest.
  • Pheel #29
    Ez igaz, de mivel az ilyen programokat sok helyen használják, így az ilyen hibákra, azok kellemetlen volta miatt, hamar fény is derül. :)
  • Pheel #27
    Az okosok már azt is kimutatták, hogy szoftverhibákból az adatvesztések csupán néhány százaléka származik, míg a felhasználó hibájából több, mint 50 %. Szóval előbb akkor javítsd ki a felhasználókat, mert azok veszélyesebbek. A másik meg az, hogy - ahogy Deus Ex is írta -, normális mentési technikákkal nem érhet jelentős anyagi veszteség, ha meg te ilyet nem használsz, az már nem a programozók hibája.
  • Deus Ex #26
    Üdv.

    A biztosnági mentések rendszerének kidolgozása, és a mentések mindenkor történő elkészítése szorosan hozzátartozik az információkezelésehez.
    Számtalan egyéb okból megsemmisülhetnek a merevlemezen tárolt adatok, ehhez nem kell szoftverhiba. Elég ha valaki véletlenül üzem közben erősebben meglöki a gépet. Azért pedig ne kelljen már kártérítést fizetnie a gyártoonak, mert hozzá nem értő üzemeltet egy technológiát..
    Nem a sarki fűszeresnél kell munkára szánt számítógépet venni, hanem érdemes egy márkás gép minimális többletköltségét megfizetni, egy vállalkozásnak majdnem mindegy. Nálunk a cégnél márkás gépek vannak, NT-t használunk, és - most tessék kapaszkodni! - az elmúlt három évben sem kiszolgálónk, sem munkaállomásunk nem fagyott le. Igaz, nincs is akárhonnan származó kóbura képernyővédő, nincsen képernyőn legelésző kicsi birka, trial superpasziánsz meg semmi efféle szemét.

    További kellemest.
  • AtisH #23
    Azzal egyet értek, hogy tökéletes, hibátlan program nincs. De!!! Egy termék fejlesztésekor ott van a felelősség és a biztonság kérdése is. Nem hiába előzi meg hosszú idő és tesztelés a sorozatgyártást. Vagy milyen bátran feküdnél be egy számítógéppel vezérelt műtőberendezés alá, ha tudnád, hogy hasonlóan "stabil" program fut rajta, mint mondjuk a "hőn szeretett" op rendszerünk? Tudjuk, hogy jó néhány szoftver jön ki elhamarkodottan, csak azért, hogy előbb a piacon legyen mint a konkurensé. Viszont (ahogy lentebb is írtam) nem szabad mindent a programozókra fogni. A hardver, a részleges kompatibilitás vagy az újabb és újabb szabványok épp úgy bekeverhetnek.
    Arról nem is beszélve, hogy a liszencszerződésben foglaltak szerint nekünk, mint felhasználóknak jóformán csak kötelezettségünk van, nekik meg törvényes jogaik...
    Na de ne bonyolódjunk bele ennyire, mert megoldást úgysem (mi) találunk rá. Minden esetre, amit a MS-ék csinálnak az nagy része parasztvakítás.
  • Pheel #21
    Annyiban nem analóg az öltöny vagy tv vagy autó példa a szoftverre, hogy ha az tönkremegy, akkor dobhatod el. A szoftver megmarad. Újra lehet indítani. Tehát nem ér akkora veszteség. Persze veszhetnek el adataid, de nem halsz meg és nem csavarodsz fel a fára és nem szakad széjjel örökre az öltöny vagy ha igen, akkor nem látszik a varrás nyoma.

    És bárhogyan is tiltakoztok, egyszerűen NEM LEHET hibamentes programot írni. És aki ez ellen lázad, az akár azért is harcolhatna, hogy a férfiak is tudjanak teherbe esni, a'la Brian élete. Harcoljatok ti a realitások ellen, de felesleges. :)
  • AtisH #20
    Szerintem nem arról van szó, hogy a többi árú tökéletes. Ott is vannak meghibásodások, de van GARANCIA is!!! Én nem hallottam olyan szoftverről, amelyre garanciát válaltak volna... (Ez lehet, hogy csak az én tudatlanságomnak köszönhető.) Vannak gagyi, no-name termékek nagyobb meghibásodási mutatóval, de ezek árai is mérsékeltek. Szerintem elég csúnya világban élnénk, ha arányaiban annyi tv szarna be vagy öltöny menne szét, mint ahogy ez a szoftvereknél előfordul. Tény, hogy bele tartozhat nyugodtan a hardver is, nem kell mindig mindent a sw-re fogni (nekem W98SE kb. 2 évig ment nagyobb gond nélkül, majd alaplap és proci csere után ua. a konfig hetente "furcsa dolgokat" produkált). Ez az egész olyan, mint a "piros" rendszerben voltak a Dacia-k. Szarul voltak összerakva és ha az tulaj nem foglalkozott vele, akkor sűrűn voltak gondjai. Ha állandóan bütykölte, akkor többé-kevésbé el tudott jutni oda, ahová akart. És az ilyen Ballmerek megpróbálják elhitetni velünk, hogy ez így természetes.
    Még valami! Igenis vannak olyan progik, amelyek ua. konfigon szinte fennakadások nélkül futnak. Akkor ezek szerint ott jobb programozók vannak???
  • Bonewerkz #14
    ez megmond mindent.... nekem a regi 21 eves opelem volt ilyen:))
  • Bonewerkz #13
    Szakallas moka: A windows nem erzekelte, hogy a rendszerhez eger lenne csatlakoztatva.

    kerem kattintson az OK gombra:D
  • Dömper Ármánd #11
    Galocza, nem értem mire alapozod ezt a világképed, amiben a szoftvereket leszámítva minden tökéletes? Én azért már láttam SONY tv-t lefagyni, sőt hallottam olyat, hogy egy öltöny a második mosás után fesleni kezdett, mi több még a legtöbb "hardver eszköznek" is vannak gyenge pontjai, ami lehetséges hibaforrás. Szerintem nincs hibátlan termék, maximum olyan, amiben nem veszed észre a hibákat. Hozzáteszem, hogy a win98-ban tényleg irreálisan sok hiba volt illetve sok hiba van.