Franczy

Javulnak az ATI-alapú grafikuskártyák eladási mutatói

Ahogy az várható volt, a grafikuskártyák gyártásával foglalkozó cégek eladási mutatói a nyár közepén, júliusban alig változtak, illetve általánosságban véve csak kis mértékben javultak. Mindent összevetve az ATI Technologies-féle grafikuschipekre épülő videokártyák eladási mutatói az elmúlt hónapban jobban alakultak, mint a konkurens Nvidia-féle grafikuschipekre épülő grafikuskártyák eladási mutatói, ezenfelül pedig megállapítható, hogy míg az ATI Technologies-alapú kártyák eladásai szinte az összes gyártó esetében egyenletesen javultak, addig az Nvidia-alapú kártyák eladásai néhány gyártó esetében javultak, más gyártók esetében pedig csökkentek.

Szakértők szerint egyértelmű, hogy jelen pillanatban az ATI Technologies malmára hajtja a vizet az a tény, hogy a gyártó a közelmúltban lerántotta a leplet újgenerációs grafikus megoldásairól, miközben a konkurens Nvidia újdonságaira néhány hónapot még mindenképpen várnunk kell, sőt a legfrissebb híradások szerint az Nvidia némileg késésben van az NV30-as fejlesztési kódnevet viselő grafikuschip újdonság fejlesztési munkálatait illetően. Mint ismeretes, az ATI Technologies július közepén mutatta be legújabb termékeit, az RV250-es grafikusmagon alapuló Radeon 9000-es sorozatot, valamint az R300-as magra épülő új nagyágyút, név szerint a Radeon 9700 PRO-t. Ezzel szemben az Nvidia a legjobb esetben is csak a harmadik negyedév végén, illetve a negyedik negyedév elején rántja majd le a leplet az NV30-ról, ráadásul a legfrissebb pletykák arról szólnak, hogy az első NV30-alapú grafikuskártyák jó eséllyel csak a jövő év elején, január-február környékén kerülnek a számítástechnikai kereskedések polcaira. Az NV30 késésének okaival kapcsolatban egyébként megoszlanak a vélemények, ugyanis míg egyesek szerint a késés hátterében maga az Nvidia áll, addig mások úgy vélik, hogy az üggyel kapcsolatban a TSMC 0,13 mikronos gyártástechnológiával operáló gyártósorai a "ludasak".

Visszatérve a grafikuskártyák gyártásával foglalkozó cégek júliusi eladási mutatóira, megállapítható, hogy az ATI Technologies-féle grafikuschipekre épülő kártyákat gyártó cégek közül a Gigabyte Technology, a Jetway Information és a CP Technology eladásai egyaránt javultak. A Jetway Information esetében egyébként több mint 60 százalékos javulásról van szó. Nvidia fronton már korántsem ilyen egyértelműen pozitív a helyzet, ugyanis míg egyes gyártók júliusban 32 százalékkal több kártyát adtak el mint júniusban, addig más gyártók eladási mutatói ugyanezen időszak alatt 6 százalékkal romlottak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Árnyvadász #19
    Irtam. Olvass vazze! :)
  • Árnyvadász #17
    ATI Radeon 9000 nem rúg labdába. Aki akar vegyen azt. Attól még nem lesz egy jó kártya. Mellesleg utánanéztem tesztekben és siralmas a teljesítménye. Nem véletlenül olcsó. Olcsó húsnak híg a leve.

    Újabb félreinformálás egy Videókártyagyártótól. Mint annak idején az MX-es GeForce4. AMi tulajdonképpen egy GeForce2 némi feature-el megdobva.

    Radeon 9000-es bőven szarabb mint egy 8500-ös. Pedig a számozás ugyan azt mutatja, jobb. De nem. Az hogy gyorsabb egy GeForce4-es MX-nél, pedig semmit nem jelent, ugyanis abból is háromfajta létezik és a legolcsóbb gyakorlatilag olyan mint egy GeForce2MX200.... Azzal meg kitörölheted a seggedet. Sávszélesség nem erőssége.

    És ha lenullázok egy kártyát, attól még nem kell engem is nullázni. Ezt nem szeressem. Ezek tények.

    Ha meg ATI buzi vagy, hát legyél, az engem nem zavar. Nekem tök mind1 melyik kártyát veszed meg, de 9000-es Radeon-al sokáig nem fogod húzni az biztos. De mint mondtam nem érdekel.
  • CAD #9
    Imho lehetseges hogy nVidia picit le van maradva, de ezt oszinten hol erezzuk - jelenleg ugye nincs kint olyan Ati chip ami felveszi a versenyt a GF4-sekkel, raadasul azonos teljesitmenyt az ati dragabban adja, bar valjuk be kepminoseg jobbnak mondhato - de ha kepminoseg, es nem professzionalis kartyarol van szo, akkor matroxnal kezdodik.

    Engem halalosan nem erdekel ki jelenelg a leggyorsabb, nekem az a fontos, hogy jo aron, jo kartyat kapjak, marpedig ma ez Nvidia Ti4200.

    Mindenesetre drukkolok a Tridentnek is, amely ha tenyleg 25 ezerert ad nekem egy Ti4200/4600-s szintu kartyat, akkor leborulok, es ha ez a valosag, es kepminoseg is kivallo, akkor bizony beruhazok, mert tenyleg ami ma 50 ezer, az fel ev mulva 25, 1 ev muvla meg 10...
  • Árnyvadász #7
    Az nvidia az XBOX miatt van most egy kicsit lemaradva az ATI-tól. Ez a lemaradás akár 6 hónapos is lehet, ami egy termékciklus a videókártyák életében, bár az igazi újdonságokra csak évente kerül sor.

    Az ATI jól lépett ki az árnyékból. Ezzel nincsen semmi gond. Azzal viszont már igen, hogy mindenkinek jár a szája, hogy most húú így meg úgy és az nvidia most nagy szarban van meg hasonló.

    Dehogy vagy nagy szarban. A Radeon 9000-es széria nulla. A 9700-es nagyon jó, de szerintetek hány ember lesz aki megengedheti magának? Ezen gondolkozzatok már el egy kicsit! Kicsit nagyon is, mielőtt fikázzátok az nvidia-t. Ma egy GeForce4 Ti4200-es is 60.000Ft- Ez sem kis összeg és nem mindenki tudja megengedni magának. Kiváncsi lennék nektek milyen kártyátok van otthon.

    Nem lennék meglepve ha TNT2 vagy GeForce256 vagy Voodoo3 lenne a válasz. Persze nyilván GeForce2MX is van, de manapság még GeForce4MX-re se tellik mindenkinek. Pedig az se egy nagy durranás, de azért még a jó kategóriába tartozik.

    Szóval hiába jön ki az ATI nagyágyúja, ha Magyarországon szinte alig veszi valaki. Nekem speciál nem lenne szívem kiadni 100.000FT-ot vagy afelett egy Vkártyára. Remélem a Trident kicsit rendet vág ebbe a pofátlanságba, mert ami itt megy az rablás. Én max. 80.000Ft-ot kiadnék még kártyára de annál egy fillérrel sem többet, de inkább 60.000Ft-ot tartom reálisnak miondjuk egy igen jó kártyáért. Na mind1 ez már szubjektív.

    De mint mondtam, az ATI most sem tesz akkora előnyre. Szerintem aki Vkártyát vásárol manapság vagy egy pár hónap múlva az GeForce4-et fog, mivel az éri meg a legjobban. Ti széria 4200-ese. És ha jól tudom az nvidia gyártmány és nem ATI!

    Erről ennyit.
  • Borg #6
    annak a legjobb verziója is csak 80% TI4600 teljesitményen lesz, szal legjobb esetben is csak a 9000-res ellenfele lehet...
  • _VaM #5
    Nameg jön az új Trident féle csoda...
  • Borg #4
    egész addig amig ki nem jön a 9700as. Attól kezdve nem lesz verseny.

    Nvidia meg csak december végén dobja max piacra az NV30at, és akkor sem túl nagy példányszámban, olvassátok el az anandtech cikkét pl. Egyértelműen megaszondja, hogy a TSMC jelenlegi 0.13as gyártása ugy néz ki, hogy kb 10 0.13as chipből 1-2db jó. Márpedig még 40%os arány (gyk: 4 a 10ből) is csak a 0széria legyártásához elegendő/kielégitő, szóval tré a helyzet nvidia fronton most... egy hete hogy legördült a prototipus NV30, és innen még az nvidiának is sok idő lenne, mégha a tsmc nem is szarakodna..