SG.hu·

NASA hacker után kutatnak Lengyelországban

Lengyel ügyészek szerint nyomozás folyik egy ezidáig ismeretlen hacker ellen, aki az Egyesült Államok szerint feltehetően betört a NASA számítógépes rendszerébe, és ezzel hozzávetőleg 1 millió dollár kárt okozott.

A kutatás Poznan környékére összpontosul, mivel a hírek szerint a Lengyelország déli részén található város egyik középiskolájából tört be az ismeretlen hacker a NASA (National Aeronautics and Space Administration - Nemzeti Repülési és Űrkutatási Intézet) rendszerébe. Mivel a betörés egy iskolából irányult, az elkövető feltételezhetően egy diák volt.

Lengyelországnak egyébként tradíciója van a kódok feltörésében, amely egészen a második világháborúig nyúlik vissza. A náci Németország Enigma elnevezésű titkosító gépét annak idején lengyel segítséggel sikerült feltörni.

Miroslaw Adamski lengyel ügyész nem erősítette meg azokat a híreket, miszerint amerikai számítógépes biztonsági szakértők egészen egy poznani középiskolás diákig követték az elektronikus "nyomokat". - A hónap elején indítottuk a nyomozást, miután az amerikai nagykövetségtől értesítést kaptunk a történtekről - mondta Adamski egy interjú során. - Jelen pillanatban nem kívánom megerősíteni az elhangzott vádakat és találgatásokat - tette hozzá.

Az ügyész azt azonban elmondta, a szakértők megvizsgálták, melyik számítógépről indulhatott a támadás, és melyik diák használta azt a kérdéses időpontban. Egyes napilapok információi szerint a nyomozásban az FBI is részt vesz, hogy megállapítsa milyen adatokat szerzett meg a hacker a NASA-tól, és hogyan tudott bejutni az intézet számítógépes rendszerébe.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© AtisH2002. 07. 01.. 18:22||#8
Szerintem az amcsik csak le akarják nyúlni a gyereket maguknak.:-)
És különben az is hülye, aki engedi hogy hozzáférjenek az adataihoz. Hacsak nem valami konfliktus akar kicsiholni...
© Veriel2002. 06. 30.. 11:58||#6
en se vagom, hogy jon ki az 1 milla dollar
bar usaban ez alatt mar nem is lehet kart okozni...
© Frenzy2002. 06. 29.. 16:13||#5
Javitson ki valaki, ha tevedek, de tudtommal az effele karokozos tevekenyseget okozo szemelyt "cracker"-nek hivjak, mig a "hacker" szemely csak behatol, es utana altaban meg akar meg is irja a rendszer hibait a gazdinak ...
© TheZsenyka2002. 06. 28.. 19:29||#3
-Tanítóbácsi tessék ide jönni! Megjelent egy file lista és akkor beírtam aztat hogy emergency.bat és erre kiírta hogy:

Processing...
...
...
STANDARD IGNITION SEQUENCE TERMINATED
Processing...
...
...
TEST CARGO DETACHED
Processing...
...
...
THERMO-NUCLEAR WARHEAD: -50MT- ATTACHED
...
...
EMERGENCY LAUNCH PROTOCOL INITIATED
...
...
FINAL CONFIRMATION REQUIRED:
CONTINUE WITH THERMO-NUCLEAR STRATEGIC STRIKE? Y/N

-Most mit kell nyomni?


----

Szóval nevetséges hogy ilyen helyekre (jó-jó, ez most nem nukleáris cuccokról szólt), szigorúan bizalmas/titkos információkat tároló adatbázisokba be lehet hatolni. És megint egy iskolás gyerek, mint múltkor a CIA esetében a dél-afrikai srácok. Röhej...
© Laci732002. 06. 28.. 18:17||#2
Iskolaigazgató már nem is lehet gyanúsított...