SG.hu·

Parányi optikai meghajtó prototípus a Philips-től

A különböző fogyasztói elektronikai berendezések fejlesztésével és gyártásával foglalkozó Philips képviselői a napokban bejelentettek egy olyan miniatűr, optikai elven működő lemezes meghajtót, melybe pénzérme nagyságú lemezeket lehet behelyezni. Ez önmagában még nem lenne szenzáció, az azonban már több mint érdekes, hogy ezen parányi lemezek közel kétszer annyi adatot képesek tárolni, mint a hagyományos méretű normál CD-k.

A holland székhelyű cég képviselői a bejelentés kapcsán elmondták, hogy az újgenerációs optikai adattároló eszközbe helyezhető lemezek átmérője mindössze 3, azaz három centiméter, azonban ezen kis fizikai méret ellenére a lemezek adattároló kapacitása eléri az 1, azaz egy GB-ot. Mint ismeretes, a jelenleg forgalomban lévő normál CD-k 12 centiméteres átmérővel és általában 650-700 MB kapacitással rendelkeznek, vagyis elmondható, hogy a Philips ezzel az 5,6 x 3,4 x 0,75 centiméteres külső méretekkel rendelkező újgenerációs eszközzel igazán nagyot alkotott. A most bemutatott meghajtó egyelőre sajnos még csak prototípus, azonban a cég munkatársai azt ígérték, hogy hamarosan a végleges változat is elkészül majd, mely elsősorban a digitális fényképezőgépek, kéziszámítógépek, illetve mobiltelefonok piacára lesz pozícionálva. A Philips fejlesztőmérnökei egyébként még nem teljesen elégedettek az újfajta meghajtó méreteivel, és ígéretet tettek arra, hogy a jövőben gőzerővel azon lesznek, hogy minden lehetséges helyen lefaragjanak egy-két millimétert belőle.

A Philips által most bemutatott parányi optikai adattároló berendezés a közelmúltban bejelentett Blu-ray technológiára épül, mely technológia nevéből kikövetkeztethetően kék színű lézerfényt használ. A Blu-ray lézerfénynek rövidebb a hullámhossza, mint a jelenleg forgalomban lévő CD eszközök által használt vörös lézerfénynek, és segítségével minden korábbinál nagyobb optikai adattároló kapacitás érhető el. A Philips egyéként egyike azon kilenc nagyvállalatnak, melyek a Blu-ray Disc Founders szövetség keretein belül nemrégiben a Blu-ray technológia mellett kötelezték el magukat. Ezen technológia révén egy normál CD méretű, 12 centiméteres lemezen 27 GB adatot lehet tárolni.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© mir2002. 06. 23.. 19:43||#7
ha negy kell neked, akkor vegyél DVDt, azon van 4.7 Gbyte hely.
© pascal2002. 06. 22.. 22:04||#5
A CDk mérete megszokott és elfogadott. Ebbõl az anyagból miért nem csinálnak 1 CD méretût? Azon lenne csak bõven hely! Jó a mobil cuccokba kéne, de csinálhatnának egyet a számítógépes világnak ami nagyobb = több cucc fér rajta.
© Lacc2002. 06. 22.. 10:53||#2
Tényleg nekem is beugrott már :DD