SG.hu·
Intel: a Madison él és virul
Az Intel képviselői szerdán bejelentették, hogy a chipgyártó elkészítette harmadik generációs 64 bites processzorának, a Madison fejlesztési kódnév alatt futó chipnek az első tesztpéldányait, valamint arról is beszámoltak, hogy a cég fejlesztői az első Madison processzoros rendszereken néhány operációs rendszert már ki is próbáltak. Paul Otellini, az Intel elnöke a napokban New Yorkban zajló SIAC (Securities Industry Association Conference) konferencia keretein belül tartott előadásában azt mondta, hogy a Madison "él és virul", valamint hangsúlyozta, hogy a világ legnagyobb chipgyártó cége továbbra is kitart az IA-64 architektúra, illetve az Itanium processzorok mellett.
Bizton állíthatom, hogy a Madison fejlesztési kódnevet viselő processzorunk sorozatgyártása a jövő évben meg fog kezdődni, valamint úgy vélem, hogy az Itanium processzorok architektúrája az elkövetkező tíz évben uralkodó lesz a vállalati számítógépek piaci szegmensében - nyilatkozta Otellini.

Mint ismeretes, az Intel azon high-end kategóriás szerver számítógépekbe szánja a különböző Itanium processzorokat, melyeknek többek közt a Sun Microsystems, az IBM, illetve a Hewlett-Packard által forgalmazott Unix/RISC szerverekkel kell felvenniük a versenyt. A chipgyártó első 64 bites processzora, a korábban Merced fejlesztési kódnevet viselt Itanium korántsem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, ugyanis meglehetősen alacsony működési frekvenciákkal és ugyancsak alacsony teljesítménnyel rendelkezett. Az Intel erre azt mondta, hogy ezzel nincs semmi baj, ugyanis az első Itanium processzorokra, mint a következő generációs IA-64 chipek előfutáraira, mint azok tesztplatformjára kell tekinteni. A második generációs Itanium processzor, mely korábban a McKinley fejlesztési kódnevet viselte magán, a cég ígéretei szerint a jövő hónap folyamán fog bemutatkozni, mégpedig Itanium 2 néven. Várakozások szerint többek közt az IBM, a Unisys és a Dell Computer is piacra dobja majd Itanium 2-es rendszereit, mely rendszerek kezdőára 20 ezer dollár körül fog alakulni. Míg a hamarosan debütáló Itanium 2 0,18 mikronos gyártási technológiák segítségével készül, addig az utód, a Madison már 0,13 mikronos csíkszélességgel fog rendelkezni. Az Itanium 2 chipekben egyébként 1,5-3 MB, a Madison processzorokban pedig 3-6 MB harmadszintű gyorsítótár kap majd helyet.