Franczy

Az Apple bemutatta az eMac-et

Az Apple Computer az oktatásban használatos számítógépek piacán sem szeretne lemaradni a konkurencia mögött, éppen ezért a cég képviselői hétfőn bejelentették azon vadonatúj eMac típusú Apple számítógépeket, melyek az iMac-ekhez hasonló úgynevezett "all-in-one" gépek, 17 colos képátlójú, lapos képernyőjű integrált monitorokkal.


A különböző, csicsás színekben pompázó korábbi Apple számítógépekhez szokott szemnek kicsit egyszerűnek tűnő eMac-ek egyszerű fehér színnel rendelkeznek, ez azonban teljességgel érthető, hiszen egy kifejezetten az oktatásügyben használatos számítógép esetében a külcsíny nem elsődleges szempont. A kizárólag oktatási intézmények, tanárok és kollégista diákok által megvásárolható eMac számítógépben alaphelyzetben egy 700 MHz-es működési frekvenciával rendelkező G4-es processzor, egy 40 GB kapacitású merevlemez, valamint 128 MB memória található. A nyitott tálcás CD-ROM meghajtóval szerelt eMac alapára 999 dollár, míg a CD lemezek égetésére és a DVD-filmek lejátszására is képes modellért 1199 dollárt kell kifizetni. Mivel a most bejelentett eMac-ek nem LCD kijelzővel, hanem hagyományos, tehát CRT (katódsugárcsöves) monitorokkal rendelkeznek, körülbelül annyi helyet foglalnak el az íróasztalon, mint az eredeti iMac számítógépek.


"A felhasználók azt mondták: valami olyasmire van szükségünk, ami nagyobb méretű kijelzővel rendelkezik. Mi meghallgattuk őket" - nyilatkozta a bejelentés kapcsán Phil Schiller, az Apple Computer marketing részlegének alelnöke, majd hozzátette, hogy az új eMac számítógépeket mostantól már meg is lehet rendelni, az első darabokat pedig várhatóan május végén, június elején kapják majd meg az oktatási intézmények.

Habár Steve Jobs, az Apple Computer vezérigazgatója idén januárban azt mondta, hogy a hagyományos katódsugárcsöves monitorok ideje végérvényesen lejárt, az Apple most újfent egy olyan számítógépet dob piacra, mely még mindig erre az elavult monitortechnológiára épül. Ezt azonban nyugodt szívvel megbocsáthatjuk az Apple számára, hiszen egy az eMac-hoz hasonló, elsősorban oktatási és tanulási célokra használatos számítógép esetében az ár rendkívül fontos tényező, így érthető, hogy az eMac esetében le kell mondanunk a lapos LCD kijelzők nyújtotta előnyökről, ezenkívül pedig mindenképpen említésre méltó, hogy az Apple eMac-ek hagyományos monitora a lehetőségekhez képest elég kis helyet igényel, noha azért ez ügyben természetesen nem kelhet versenyre az LCD kijelzőkkel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • braindance #8
    Mondjuk ha nem csak az oktatás számára lenne elérhető, gondban lenne az apple, mert sokkal többen vennék mint a lapos iMac-et. Legalábbis számomra döntő indok lenne a 17" CRT és az árbeli különbség.
    Az a hülyeség, hogy inkább ez az iMac, nem az új iMac, aztán mégis ezt hívják másképp.
  • RoadkilleR78 #2
    Megnézném azt a grafikust, aki leváltaná a jól bevált síkképernyős katódsugaras monitorját, kis titkárnőknek való tft kijelzőre. Hát én biztos nem fogom. Legalábbis addig biztos amíg a színe olyanok amilyenek, amíg csak szemből látom stb. Pont Steve Jobs mond ilyent, amikor az apple gépeket jórészt grafikusok használják.