JohnnyCage

Életre kelt a .name domain

Kedden bevezetésre került az az új ".name" domain, vagyis tartománynév, amely elsősorban magánfelhasználók számára készült, és amely a keddi hivatalos kiadásig már hozzávetőleg 60 ezer névregisztrálót szerzett.

A .name domainnév a közeljövőben lehetővé fogja tenni a magánszemélyek számára a személyre szabott, állandó URL és e-mail címek bejegyzését. Az új tartománynév teljes beindulására várhatóan májusban kerül majd sor. A .name várhatóan sikeres lesz, mivel már az első regisztrációs időszakban több tízezer felhasználó jegyeztette be alá címét. A .name-alapú címek a keresztnév@vezetéknév.name formátumban lesznek elérhetőek.

Andrew Tsai, a .name domaint bevezető Global Name Registry vezérigazgatója egy nyilatkozatában elmondta, hogy az új tartománynévre eddig feljelentkezett felhasználók száma meglehetősen nagy, és a korábbi várakozásoknak megfelelően alakult. "Az eddig feljegyzett regisztrációk magas száma arra enged következtetni, hogy a felhasználók komolyan igénylik az egyéni területet az interneten" - mondta a vezető. "Mi természetesen a továbbiakban is teljes erőnkkel támogatni fogjuk a .name bevezetését, amelynek keretében egy kampányt is indítunk. A kampány célja az, hogy megismertesse a társaságokkal és a magánfelhasználókkal a .name TLD-ben (Top Level Domain) rejlő lehetőségeket" - tette hozzá Tsai.

Az ICANN igazgatótestület a közelmúltban hét új domain bevezetését fogadta el. Ezek a .name mellett a .coop, a .biz, a .aero, a .museum, a .info, és a .pro TLD-k.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • b #5
    > ha mondjuk ez a domain, akkor mia mail?

    pölö: apukám kukaca csiszar pont néjm. :) dzs..ikédzset meg megkérjük, hogy máskor szabatosan fogalmazzon. (büntiből kipontoztam a nevét.) :)
  • St #4
    De ez a nyilvánvaló email cím tartalmazza a domain nevet is okosfiú...
  • CAD #2
    "A .name domainnév a közeljövőben lehetővé fogja tenni a magánszemélyek számára a személyre szabott, állandó URL és e-mail címek bejegyzését." - mert eddig nem is volt ra lehetoseg...

    Ja penzbe mennyi?

    "keresztnév@vezetéknév.name" - ez HTTP cim? - de sztem a vilagon van agy 500000 ezer john@smith ;> - e ha mondjuk ez a domain, akkor mia mail? mail@[email protected]? ... pff, sztem hulyeseg.