SG.hu·

Nem kell félni a Windows XP-től?

[CNet] Egy német, másolásvédelmi rendszerek fejlesztésével foglalkozó cég, a Fully Licensed számos részletet hozott nyilvánosságra a Microsoft által a Windows XP-ben felhasznált másolásvédelmi technológiákkal kapcsolatban, és a cég szakemberei arra a következtetésre jutottak, hogy a szoftveróriás újgenerációs operációs rendszerében alkalmazott megoldások nem vetnek majd gátat annak, hogy a felhasználók időnként kicseréljenek bizonyos alkatrészeket a számítógépeikben, valamint azt is leszögezték, hogy szerintük a Windows XP-ben alkalmazott technológiák egyáltalán nem sértik a felhasználók személyiségi jogait.

"Megpróbálunk konkrét technikai és technológiai adatokkal beszállni abba a vitába, mely a közeljövőben napvilágot látó Windows XP-hez kapcsolódik, és amely vitát az utóbbi időkben egyre több bizonytalanság jellemez" - nyilatkozta Thomas Lopatic, az említett másolásvédelmi technológiák kifejlesztésével foglalkozó német cég egyik vezető technológusa.


A cég szakemberei az utóbbi hetekben-hónapokban górcső alá vették a Microsoft termékaktivizációs technológiáját, mellyel először májusban az Office XP irodai szoftvercsomag esetében, októberben pedig már az Windows XP-ben is összefuthatunk majd. A megoldás lényege, hogy a Microsoft szoftvereket vásárolt felhasználóknak az interneten, vagy telefonon keresztül aktiváltatniuk kell a használni kívánt szoftvereiket. A Microsoft ezen technológiája az eddigiekben mind a felhasználók, mind a személyiségi jogok szószólóinak ellenérzését kiváltotta már, így sokakat meglepetésként érte, hogy az említett német cég ezügyben kiáll a Microsoft mellett.

Eddig sokan amiatt aggódtak, hogy amikor a jövőben esetleg egy új alkatrészt vesznek majd a számítógépükbe, akkor újra aktiválni kell majd a gépre telepített Microsoft szoftvereket, valamint sokakat az is aggasztott, hogy a Microsoft titokban számos információt szerezhet majd a számítógépükről. A német cég azonban felhívja a felhasználók figyelmét, hogy semmi félnivalójuk sincs az új Microsoft szoftvereket illetően. A cég által a napokban nyilvánosságra hozott tanulmányból egyébként kiderül, hogy a Windows XP a számítógépekben található tíz különböző alkatrész azonosítószámából fog majd egy úgynevezett PC-s ujjlenyomatot készíteni. Többek között a merevlemez kötetsorozatszáma, a hálózati kártya MAC címe, a CD-ROM meghajtó, a grafikus kártya, vagy a processzor azonosítója szolgál majd az ujjlenyomat alapjául.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© CAD2001. 07. 12.. 22:10||#15
Huh, szegeny linux... en sem imadom a dolgot, de azert webszerverbe wint nemszivesen tennek be .) - mondjuk akkor mar inkabb unix...
Törölt felhasználó2001. 07. 12.. 21:04||#14
jóvan, én megmondtam. eljönnek majd a fenevadak, melynek száma 666. az xp pedig a hatos verziójú nt.
Törölt felhasználó2001. 07. 12.. 19:14||#9
ha az xp nem fog megbukni, akkor itt szerintem óriási nagy gázok lesznek. a médiamárktban most dobozos susét lehet venni fasza 19 rugóért. aki fél a debijántól, az próbálja ki aztat.
© Robert2001. 07. 12.. 16:23||#6
Hmmm...ez az ominózus német cég, nem valami leányvállalata a Microsoftnak? Vagy esetleg valami "baráti" kapcsolatban vannak?
© KaanGr2001. 07. 12.. 15:48||#5
már a bétához is volt/van crack.
© Laalee2001. 07. 12.. 14:07||#3
ugyis lesz crack hozza vagy szarok ra es nemteszemfel.