SG.hu·
Lengyelország újra nekimegy Musknak a Starlink miatt

A Starlink új szabályai szerint a lengyel ügyfelekre külföldi használat esetén további korlátozások vonatkoznak, miközben Varsó azt követeli a SpaceX-től, hogy pontosan nevezze meg a változtatás alapjául szolgáló szabályozást.
Rados?aw Sikorski lengyel külügyminiszter azzal fenyegetőzött, hogy Varsó felülvizsgálja az Elon Musk-féle Starlink hálózatára fordított évi 50 millió dolláros kiadását. Ezzel csatlakozott a kormányok egyre erősödő tiltakozásához az új roamingkorlátozások miatt, amelyek a hónap végén a lengyel ügyfeleket is érintik. „Hé, @elonmusk, nagy ember, ne diszkrimináld a Starlink lengyel felhasználóit, különben lehet, hogy újragondoljuk, hogy évi 50 millió dollárt fizessünk neked a szolgáltatásaidért” - írta Sikorski az X-en.
A külügyminiszter felháborodása azt követően tört ki, hogy a Starlink úgy döntött, kizárja Lengyelországot abból a közös európai roamingövezetből, amely több mint 30 országot foglal magában, köztük Németországot, Csehországot, Szlovákiát és Litvániát. Az övezeten belül az ügyfelek országhatárokon át is magukkal vihetik termináljaikat anélkül, hogy ez nemzetközi használatra vonatkozó korlátozásokat váltana ki. A lengyel felhasználókra azonban mostantól további követelmények vonatkoznak, amikor külföldre utaznak. „Megjegyzés: Lengyelország nem szerepel a fenti európai régióban. A Lengyelországban regisztrált fiókokat az otthoni országban történő használat szempontjából kizárólag Lengyelországhoz tartozóként kezeljük” - olvasható a Starlink jelenlegi tájékoztatásában.
Krzysztof Gawkowski lengyel digitális ügyekért felelős miniszter szintén nekiment Musknak. Azt állította, hogy a Starlink anyavállalata, a SpaceX másodosztályú ügyfélként kezeli a lengyeleket, és felszólította a vállalatot, hogy egyértelműen ismertesse a változtatás jogszabályi alapját. „Lengyelország nem másodrangú piac. A lengyel ügyfelek nem másodrangú ügyfelek” - írta Gawkowski az X-en. Hozzátette: ha a SpaceX „helyi szabályozási követelményekre” hivatkozik, Varsó elvárja, hogy a vállalat konkrétan nevezze meg az érintett szabályokat, ahelyett hogy „általános magyarázatokat” ad. Az új szabályok a 2026. július 14. óta Starlinkre újonnan előfizető ügyfelekre már vonatkoznak, és augusztus 17-től a meglévő lengyel felhasználókra is kiterjednek.
Nem ez az első alkalom, hogy Sikorski és Musk összekülönbözik a Starlink miatt. Tavaly Musk azt mondta a lengyel miniszternek, hogy „fogja be a száját, kisember”, miután Sikorski arra figyelmeztetett, hogy Varsó alternatív szolgáltatók után nézhet a műholdas szolgáltatás helyett, amelyet Lengyelország Ukrajna számára finanszíroz.

Hey, @elonmusk, big man, stop discriminating Polish users of Starlink or we might re-think paying you $50 million p.a. for your services.
— Rados?aw Sikorski ???? (@sikorskiradek) August 12, 2026