Franczy

Hamarosan felfrissül az Apple iMac

Az utóbbi napokban-hetekben az Apple számítógépek forgalmazásával foglalkozó disztribútorok és kereskedők iMac raktárkészlete jelentősen megcsappant, és a további iMac szállítmányok sorsa is kérdéses, ami a szakértők szerint egyértelműen annak a jele, hogy az Apple Computer módosításokat hajt majd végre a cég sikeres all-in-one számítógépén.

Az Apple online áruházán keresztül vásárolni kívánó felhasználóknak jelenleg azzal kell szembesülniük, hogy amennyiben iMac számítógépet szeretnének vásárolni, akkor legalább tíznapos szállítási határidővel kell számolniuk, ez alól pedig csak egyetlen kivétel van, a 899 dolláros áron kapható belépőszintű iMac modell. Az Apple esetében egyébként általában egynapos várakozási időről beszélhetünk, vagyis ez a mostani tíznapos szállítási idő nagyon soknak számít.

A mostani iMac hiány azt megelőzően következett be, hogy Steve Jobs, az Apple Computer elnök-vezérigazgatója július 18-án vitaindító főelőadás megtartására készül a New York-i Macworldön, mely fórumon az elmúlt években már számos új Apple számítógépről lehullott a lepel, így Jobs várhatóan az idén is a Macworldön jelenti majd az iMac-kel kapcsolatos újdonságokat és változtatásokat.

"Minden jel arra mutat, hogy a Macworldön számos új terméket mutatnak majd be az Apple Computer képviselői" - nyilatkozta Chris LeTocq, a Guernsey Research piackutató cég szakértője.

Egy magát megnevezni nem kívánó Apple kereskedő az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy az Apple Computer még a kereskedők számára sem hozta eddig nyilvánosságra, hogy milyen változtatásokra lehet számítani az iMac számítógépek esetében, azonban az már teljesen biztosra vehető, hogy a Macworldön minden kiderül majd.

Az Apple Computer esetében egyébként már évek óta bevett dolog, hogy a modellfrissítéseket, illetve modellváltásokat megelőzi egy olyan időszak, amikor a korábbi modellek nagyon nehezen, vagy szinte egyáltalán nem szerezhetőek be. A sajtó az üggyel kapcsolatban természetesen az Apple Computer szóvivőit is megkérdezte, de ők minden kommentárt megtagadtak.

Klikk ide!

Az Apple legutóbb idén februárban frissítette fel az immár hároméves iMac termékcsaládot, amikoris egy új CD-R/CD-RW meghajtó került fel az opcionális kiegészítők listájára, valamint két új szín, a Flower Power és a Blue Dalmatin is felkerült a színlistára. Egyes források szerint a mostani iMac frissítés komolyabb lesz majd, mint a februári volt, de egyelőre semmilyen konkrét információnk nincs az üggyel kapcsolatban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • MuERTe #2
    ez a csufság a cikkben szereplő flower power.bár biztos van akinek tetszik.
  • matula #1
    ......és a supergamez ezt a képet rakta be amikor olyan szép iMac-ek vannak.