SG.hu·
A svájci pénzügyminiszter feljelentést tett a Grok chatbot által generált kijelentések miatt

Karin Keller-Sutter svájci pénzügyminiszter rágalmazás és becsületsértés miatt büntetőfeljelentést tett olyan kijelentések miatt, amelyeket Elon Musk mesterséges intelligencián alapuló asszisztense generált.
Március 10-én egy X-felhasználó németül arra kérte a Grokot, hogy alkosson egy úgynevezett „roastot” – gúnyos sértést – vulgáris nyelven a miniszterről, aki tavaly Svájc rotációs elnöksége alatt vezette az országot. A Grok által generált bejegyzés káromkodásokat tartalmazott a miniszterről és munkájáról, majd megkérdezte a felhasználót, hogy szeretne-e valami még szélsőségesebbet, vagy másvalakit célozzon meg. A felhasználó a perről elsőként beszámoló svájci Tages-Anzeiger újságnak úgy írta le tetteit, mint egy „ártalmatlan technikai kísérletet”, amellyel meg akarta nézni, mire képes a Grok.
A pénzügyminiszter büntetőfeljelentést nyújtott be ismeretlen elkövető ellen a kormányzó Szövetségi Tanács jó hírnevének védelme, valamint a nőgyűlölet elleni fellépés érdekében. Keller-Sutter szóvivője megerősítette, hogy a feljelentést azért tették, mert nem sikerült azonosítani azt az X felhasználót, aki arra késztette a Grok chatbotot, hogy ilyen megjegyzéseket generáljon. „Az ilyen nőgyűlölő kijelentésekkel szemben alapvetően meg kell védeni magunkat.” - mondta a szóvivő. Hozzátette, hogy az X bejegyzés nem tekinthető a szólásszabadság által védett hozzájárulásnak vagy a politikai vita részének, hanem „egy nő puszta lejáratását jelenti”.
A svájci jog szerint minden olyan kiadói felelős személy, aki szándékosan elmulasztja megakadályozni sértő tartalom közzétételét, legfeljebb három év börtönbüntetéssel vagy pénzbírsággal sújtható. Az ügyészeknek meg kell vizsgálniuk, hogy az X felelősei tudták-e, vagy akár szándékosan tették-e elérhetővé a Grok-ot azzal a tudattal, hogy a technológiát bűncselekmények elkövetésére is fel lehet használni, vagy megsértették-e gondossági kötelezettségüket – mondta a szóvivő. A felhasználó március 12-én törölte a csevegést és a Grok-bejegyzést – tette hozzá a szóvivő. Karin Keller-Sutter a Szövetségi Pénzügyminisztérium vezetője, és tagja a Svájci Szövetségi Tanácsnak, amely az ország legfelső végrehajtó hatósága. A testület hét tagból áll. A politikus tavaly Svájc elnöki tisztségét is betöltötte.