Az informatikai iparágon belül komoly vita bontakozott ki arról, milyen számviteli szabályok szerint kell elszámolni azokat a rendkívül drága MI-chipeket és egyéb eszközöket, amelyekbe a technológiai vállalatok százmilliárd dolláros nagyságrendben fektetnek.

A kérdés alapvetően arról szól, milyen gyorsan veszítik el értéküket ezek az eszközök, és hogyan kell ezeket a leértékeléseket könyvelni. Bár a kritikusok egy része most különösen hevesen támadja a technológiai óriásokat, sokak szerint túl messzire mennek. Ritkán fordul elő, hogy a befektetők ennyire megszállottan figyeljenek egy látszólag banális témát, mint a tárgyi eszközök megfelelő amortizációs ütemezése, de amikor néhány óriásvállalat mesterségesintelligencia-beruházásai több száz milliárd dollárra rúgnak, a piac érzékenyen reagál.

A vitát tovább fűtötte Michael Burry, a híres befektetéskezelő, akit Christian Bale alakított A nagy dobás című 2015-ös filmben. Ő a múlt hónapban arról írt, hogy a hasznos élettartam meghosszabbítása csökkenti az amortizációs költséget, és látszólag növeli a vállalat nyereségét. Szerinte ez a modern kor egyik leggyakoribb csalási módszere, amely túlértékelt eszközökhöz és túlzottan magasra állított profitokhoz vezet. Bár ennek a bírálatnak lehet némi alapja, a helyzet jóval árnyaltabb.

Erre jó példa Meta Platforms idei döntése, amelyben megváltoztatta szervereinek és hálózati eszközeinek várható élettartam-becslését. A vállalat az új adatok szerint 5,5 évben határozza meg ezek hasznos élettartamát, miközben korábban 4-5 évet alkalmazott. Még 2020-ban a Meta azt közölte, hogy bizonyos eszközöknél mindössze 3 évet használt amortizációs időként. A vállalat azt mondta, hogy a legutóbbi hosszabbítás 2,3 milliárd dollárral csökkentette az amortizációs költségeit 2025 első kilenc hónapjában. Ez az összeg önmagában nem csekély, de még így is eltörpül amellett, hogy a teljes amortizációs költsége csaknem*13 milliárd dollár, míg az adózás előtti nyeresége meghaladja a 60 milliárd dollárt.

Az Alphabet, a Microsoft és az Amazon.com szintén meghosszabbította eszközeik hasznos élettartamát az elmúlt években. Az Alphabet és a Microsoft ma 6 évet alkalmaz, szemben a 2020-ban használt 3 évvel. Az Amazon 2020-ban 4 évet használt, 2024-re pedig 6 évre emelte ezt az időt, de az idei évben egyes szervereknél és hálózati eszközöknél visszavágta az értéket 5 évre. A vállalatok mindezt azért könyvelik el amortizációként, mert a tárgyi eszközök idővel elkopnak vagy elavulttá válnak, így a beruházások költségeit több évre lebontva szükséges megjeleníteni a pénzügyi kimutatásokban. A menedzsment feladata eldönteni hány év alatt számolják el ezeket az eszközöket.

Érthető, hogy a befektetők időről időre gyanakvással figyelik, amikor a nagy technológiai vállalatok meghosszabbítják az amortizációs időtartamot, hiszen ezzel az aktuális évi eredmény javulhat, mivel a költségek későbbre tolódnak. Bizonyos helyzetekben ez kifejezetten pimasznak vagy agresszívnak tűnhet: elég egyetlen számviteli becslés megváltoztatása, és a vállalat milliárdokat ad hozzá az adott év eredményéhez. Ugyanakkor lehet, hogy a valódi kérdés nem az, hány év a helyes érték, hanem az, hogy melyik amortizációs módszer tükrözi a gazdasági valóságot.


A vállalatok döntő többsége az úgynevezett lineáris amortizációt használja, amelyben minden évben ugyanakkora összegű az eszköz leértékelése. Csakhogy bizonyos eszközök értéke gyorsabban csökken az első években, majd később lassabban és kiszámíthatóbban. A Silicon Data adatai szerint egy Nvidia H100 rendszer átlagos viszonteladási értéke a használat harmadik évében az új H100 árának mintegy 45%-át teszi ki. Egy ilyen helyzetben a gyorsított amortizáció jobban tükrözheti a gazdasági valóságot, mint az egyenes vonalú módszer. Egy 6 éves amortizációs periódus alatt az első években magasabb, a későbbiekben alacsonyabb lenne a leírás.

Még így sem lenne azonban hatalmas a különbség. Lineáris amortizáció esetén a harmadik év végére az összesített értékcsökkenés valamivel kevesebb lenne, mint a bekerülési ár fele. Gyorsított amortizáció mellett pedig valamivel több lenne a felhalmozott leírás. A mesterséges intelligencia adatközpontokba fektető befektetők ugyanakkor pontosan tudják, hogy a mai kiadások csak évek múlva hozhatnak számottevő megtérülést.

A vállalatok pénzügyi kimutatásainak számai nagy részben becsléseken, feltételezéseken és előrejelzéseken alapulnak. Az amortizációnak nevezett költség valójában pusztán egy számviteli konstrukció, ahogyan sok más tétel is. A pontosság ritka, senki sem tudja, mi a bizonyíthatóan helyes válasz arra, mennyit veszít egy adott tárgyi eszköz az értékéből évente. Sok esetben maga a menedzsment sem tudja, valójában milyen hosszú egy adott eszköz élettartama, különösen olyan nagymértékben keresett technológiai berendezések esetében, mint az MI-chipek. Elvileg nagyobb leírást kellene könyvelni, ha egy eszköz értéke jelentősen romlik, ám gyakran csak akkor történik leértékelés, amikor a vállalat részvényárfolyama már összeomlott. Ez nyilvánvalóan nem áll fenn a jelenlegi vezető technológiai óriásoknál.

Ha a befektetők egyszer arra jutnának, hogy a mesterségesintelligencia-beruházások jelentős része fölösleges volt vagy elpazarolták, annak oka nem az lesz, milyen amortizációs ütemezést használtak a vállalatok. Bár rengeteg ok lehet a szkepticizmusra a technológiai óriások MI-elszámolási gyakorlataival kapcsolatban, az amortizáció körüli vita valójában aligha fogja jelentősen befolyásolni a megítélésüket.