SG.hu
Miért okoznak több csalódást a randiappok, mint boldogságot?
A digitális társkeresés világa valójában nem megoldás, mert csak függőséget, önértékelési zavarokat és csalódást okoz - figyelmeztet egy volt bankárból lett kutató.
Arnaud Poissonnier korábbi bankár, ma az együttműködésen alapuló gazdaság egyik vállalkozója, tíz éven át használta a randiappokat, hogy megtalálja élete párját. Kereskedelmi elemzői szemmel vizsgálta ezeket a platformokat, és megdöbbentő következtetésekre jutott. Úgy véli, ezek az alkalmazások egy „bűnös kettősség” mentén működnek: miközben az igaz szerelem ígéretével hirdetik magukat, valójában tömegével termelik a kudarcokat. Tapasztalatait és több száz felhasználói visszajelzést foglalt össze "Boites de conserve" (magyarul kb. Konzervdobozok) című könyvében, ahol részletesen bemutatja a szektor működésének visszásságait.
Szerinte ezek az eszközök nyíltan hazudnak, következmények nélkül, még akkor is, ha ez a felhasználókat kétségbeesésbe sodorja. Pontosan ezt az intellektuális tisztességtelenséget akarta feltérképezni, amikor megvizsgálta a szolgáltatás minőségét és a felhasználói visszajelzéseket. A helyzet szerinte minden értékesítő számára rémálom lenne: egy 2020-as YouGov-felmérés szerint az európaiak 83%-a elégedetlen a randiappokkal. Ez nem meglepő, mondta, hiszen saját becslése szerint a felhasználók 75%-a hosszú távú kapcsolatot keres, de csupán 5%-uk találja meg valóban ezt az „elérhetetlen Szent Grált”. Úgy véli, ezek a platformok olyan arculattal csábítják be az embereket, mintha ők lennének az ideális eszköz a szerelem megtalálásához, miközben az esetek döntő többségében csak röpke kalandokat vagy teljes kudarcokat eredményeznek. A helyzetet látva szerinte nem túlzás hamis reklámról beszélni.
Állításait kutatásokra, valamint szexológusokkal, pszichiáterekkel és „szerelemszakértőkkel” készített interjúkra alapozta. Ezen túl több száz online gyűjtött tanúvallomást elemzett, valamint "Randi Anonimok" néven az Anonim Alkoholisták mintájára egyfajta vallomásos beszélgetőkört szervezett. Ezekben a körökben a randiappokkal kapcsolatos történeteket gyakran poénos sztoriként mesélik el, de ezek mögött súlyos lelki sebek húzódnak, melyek egyfajta „randi-másnaposságot” rajzolnak ki. Sokan panaszkodtak „randi-fáradtságra”, sőt egyfajta „randi kiégésre”. Ez azt a kimerültségérzést jelzi, amit az ismétlődő csalódások okoznak, annál is fájóbb módon, mert társadalmunk továbbra is erősen ösztönöz a párkapcsolatra.
Franciaországban 2024-ben 18 millió egyedülállót tartottak nyilván, közülük 32% a randiappokban keresett menekülési lehetőséget a magány elől, sokszor anélkül, hogy sejtenék, csak újabb kudarcok várnak rájuk. Poissonnier szerint a gyógymód így gyakran rosszabb, mint maga a probléma. A randiappok nem hirdetik, hogy a felhasználók hónapokon, akár éveken át aktívak maradnak, többnyire anélkül, hogy megtalálnák az áhított társat. Eközben az applikációk a „like”-ok és „match”-ek révén olyan jutalmazási mechanizmusokat működtetnek, amelyek dopaminlöketeket adnak, és újra meg újra feltáplálják a reményt: „Talán most ő lesz az igazi?” - de a válasz szinte mindig „nem”.
Az így elcsigázott felhasználók újra meg újra visszatérnek az apphoz, már-már kényszeres módon – akárcsak egy szerencsejátékos a kaszinóba. A problémát mutatja, hogy 2024-ben hat amerikai Tinder-felhasználó pert indított a Match Group ellen, mondván, hogy az alkalmazás addiktív mechanizmusokra épít. A kereset végül nem vezetett ítélethez, mert a bíróság szerint a kérdést választott bíróságon kell tárgyalni.
A könyvben Poissonnier beszámol olyan felhasználókról is, akik önértékelési spirálba estek. Ennek oka, hogy – ahogyan ő fogalmazott – a randiappok világa egy aknamező. Egy 2020-as YouGov-felmérés szerint a nők legalább 50%-a találkozott már nem kívánt szexuális tartalmakkal. Ezekhez a zaklatásokhoz rengeteg udvariatlanság társul – a netes környezetben ugyanis az emberek viselkedése gátlástalanabb. A randiappok világa így egyfajta „senkiföldjének” nevezhető. A zaklatások, az ifjúságkultusz, a szépségelvárások és a kudarcélmények sokakban egy vesztes önképet alakítanak ki – pedig szerinte nem ők a hibásak, hanem maga a rendszer, amely szinte előre belekódolja a kudarcot az emberi kapcsolatokba.
Könyve szerint a legtöbb randiapp áltudományos kompatibilitási tesztekre épül, amelyek százalékos arányban mutatják ki, hogy egy profil mennyire illik egy másikhoz. Ezek a kérdőívek annyira részletesek, hogy sokan úgy érzik, mintha a Szcientológiai Egyházba lépnének be. A válaszokat mesterséges intelligencia dolgozza fel, hogy ideális partnereket ajánljon – de szerinte mindenki tudja, hogy a szerelem kémiája nem abból áll, hogy mindketten szeretnek-e egy ételt vagy egy írót. Poissonnier szerint ez a rendszer mégis úgy tesz, mintha algoritmikus tekintéllyel rendelkezne, holott tévúton jár.
Mégis naponta 2,3 millió egyedi látogatást könyvelhettek el ezek a platformok Franciaországban 2023-ban. Ennek két oka van: egyrészt a „Lottó-hatás”, amely szerint „100%-uk, akik nyertek, előbb játszottak”. Vagyis minden felhasználó úgy érzi, egyszer majd ő is megtalálja a szerelmet. A másik ok technikai monopólium: ha valaki kiábrándul az appokból, hová mehet? A csoportos randik (főzőkurzus, vacsorák) ritkán működnek, a társkereső irodák épp csak kezdenek újraéledni. Nincs valódi alternatíva. Néhányan ezért az „IRL” (való életbeli) találkozásokat is feladják, és MI-alapú társaságok felé fordulnak, mint például a Replika vagy a Character.ai. Ezek „romantikus chatbotjai” pontosan arra vannak programozva, hogy empatikusan reagáljanak a felhasználók szükségleteire – akár úgy is, hogy beléjük lehet szeretni. Poissonnier szerint ez csak tovább súlyosbítja a magányt és a függőséget.
Szerinte azért nem változtatnak a randiappok, mert egyszerűen nem érdekük. Az üzleti modelljük pont arra épül, hogy a kapcsolatok ne sikerüljenek. Így a felhasználók újra meg újra fizetnek extra funkciókért vagy láthatósági „boostért”. Az appok, miközben „a szinglik barátainak” adják ki magukat, valójában a fizikai vonzerőn és kereskedelmi logikán alapuló rendszert működtetnek – ahol az emberek nem többek, mint polcra helyezett konzervek. Ehelyett Poissonnier egy olyan modellt javasol, amely a 70-es évek apróhirdetéseire emlékeztet – fénykép nélkül, írásos bemutatkozással, ahol az őszinte kapcsolati szándék a szűrő.
Arra a felvetésre, hogy ezzel talán túlzottan nosztalgikus, konzervatív képet fest, azt mondta: ő nem nosztalgiázik, hanem racionálisan elemzi a helyzetet. És az ítélete egyértelmű: a mai randiapp-rendszer elromlott. Ezt a tőzsdék is mutatják: a Match Group (Tinder, OkCupid, Hinge) és a Bumble részvényeinek értéke 2020 és 2024 között 75%-kal csökkent a Nasdaqon. Szerinte ez a „randi-pánik” a Wall Streeten egy összeomlás tünete. Poissonnier szerint első lépésként ezekre a platformokra is ki kellene terjeszteni a társkereső irodákra 1989 óta vonatkozó szabályozást, például a hamis profilok tilalmát. Fontos példa volt az Ashley Madison botrány, amikor a platformot azzal vádolták, hogy női chatbotokat működtetett 11 millió férfifiók „szórakoztatására”. Emellett azt is javasolja, hogy a regisztrációkhoz kötelező legyen a személyi igazolványos hitelesítés – így elkerülhetők lennének a csalások és az olyan tragikus esetek, mint a „Tinder-erőszaktevő” ügye, aki többszörösen visszaesőként különböző profilokon keresztül támadt nőkre, míg végül 18 év börtönbüntetést kapott.
Végezetül egy „franciaországi közvetített ismerkedési szövetség” létrehozását sürgeti, amely szakmai keretet adna a szektornak. Ez az egyetlen olyan kereskedelmi szektor – állítja –, amely nem rendelkezik szakmai szabályozással. Egy ilyen testület kötelezné a platformokat az átláthatóságra, például az addikciókockázatokra való figyelmeztetésre és a jelenleg ismeretlen mutatók közzétételére: mennyi ideig maradnak aktívak a felhasználók? Mekkora a hosszú távú kapcsolatok aránya? Ezek az adatok egy központi megfigyelő szervezeten keresztül hozzáférhetővé válnának, és alapul szolgálnának egy teljes reformhoz – annak érdekében, hogy az online társkeresés valóban betöltse eredeti célját: az emberek egymásra találását.
Arnaud Poissonnier korábbi bankár, ma az együttműködésen alapuló gazdaság egyik vállalkozója, tíz éven át használta a randiappokat, hogy megtalálja élete párját. Kereskedelmi elemzői szemmel vizsgálta ezeket a platformokat, és megdöbbentő következtetésekre jutott. Úgy véli, ezek az alkalmazások egy „bűnös kettősség” mentén működnek: miközben az igaz szerelem ígéretével hirdetik magukat, valójában tömegével termelik a kudarcokat. Tapasztalatait és több száz felhasználói visszajelzést foglalt össze "Boites de conserve" (magyarul kb. Konzervdobozok) című könyvében, ahol részletesen bemutatja a szektor működésének visszásságait.
Szerinte ezek az eszközök nyíltan hazudnak, következmények nélkül, még akkor is, ha ez a felhasználókat kétségbeesésbe sodorja. Pontosan ezt az intellektuális tisztességtelenséget akarta feltérképezni, amikor megvizsgálta a szolgáltatás minőségét és a felhasználói visszajelzéseket. A helyzet szerinte minden értékesítő számára rémálom lenne: egy 2020-as YouGov-felmérés szerint az európaiak 83%-a elégedetlen a randiappokkal. Ez nem meglepő, mondta, hiszen saját becslése szerint a felhasználók 75%-a hosszú távú kapcsolatot keres, de csupán 5%-uk találja meg valóban ezt az „elérhetetlen Szent Grált”. Úgy véli, ezek a platformok olyan arculattal csábítják be az embereket, mintha ők lennének az ideális eszköz a szerelem megtalálásához, miközben az esetek döntő többségében csak röpke kalandokat vagy teljes kudarcokat eredményeznek. A helyzetet látva szerinte nem túlzás hamis reklámról beszélni.
Állításait kutatásokra, valamint szexológusokkal, pszichiáterekkel és „szerelemszakértőkkel” készített interjúkra alapozta. Ezen túl több száz online gyűjtött tanúvallomást elemzett, valamint "Randi Anonimok" néven az Anonim Alkoholisták mintájára egyfajta vallomásos beszélgetőkört szervezett. Ezekben a körökben a randiappokkal kapcsolatos történeteket gyakran poénos sztoriként mesélik el, de ezek mögött súlyos lelki sebek húzódnak, melyek egyfajta „randi-másnaposságot” rajzolnak ki. Sokan panaszkodtak „randi-fáradtságra”, sőt egyfajta „randi kiégésre”. Ez azt a kimerültségérzést jelzi, amit az ismétlődő csalódások okoznak, annál is fájóbb módon, mert társadalmunk továbbra is erősen ösztönöz a párkapcsolatra.
Franciaországban 2024-ben 18 millió egyedülállót tartottak nyilván, közülük 32% a randiappokban keresett menekülési lehetőséget a magány elől, sokszor anélkül, hogy sejtenék, csak újabb kudarcok várnak rájuk. Poissonnier szerint a gyógymód így gyakran rosszabb, mint maga a probléma. A randiappok nem hirdetik, hogy a felhasználók hónapokon, akár éveken át aktívak maradnak, többnyire anélkül, hogy megtalálnák az áhított társat. Eközben az applikációk a „like”-ok és „match”-ek révén olyan jutalmazási mechanizmusokat működtetnek, amelyek dopaminlöketeket adnak, és újra meg újra feltáplálják a reményt: „Talán most ő lesz az igazi?” - de a válasz szinte mindig „nem”.
Az így elcsigázott felhasználók újra meg újra visszatérnek az apphoz, már-már kényszeres módon – akárcsak egy szerencsejátékos a kaszinóba. A problémát mutatja, hogy 2024-ben hat amerikai Tinder-felhasználó pert indított a Match Group ellen, mondván, hogy az alkalmazás addiktív mechanizmusokra épít. A kereset végül nem vezetett ítélethez, mert a bíróság szerint a kérdést választott bíróságon kell tárgyalni.
A könyvben Poissonnier beszámol olyan felhasználókról is, akik önértékelési spirálba estek. Ennek oka, hogy – ahogyan ő fogalmazott – a randiappok világa egy aknamező. Egy 2020-as YouGov-felmérés szerint a nők legalább 50%-a találkozott már nem kívánt szexuális tartalmakkal. Ezekhez a zaklatásokhoz rengeteg udvariatlanság társul – a netes környezetben ugyanis az emberek viselkedése gátlástalanabb. A randiappok világa így egyfajta „senkiföldjének” nevezhető. A zaklatások, az ifjúságkultusz, a szépségelvárások és a kudarcélmények sokakban egy vesztes önképet alakítanak ki – pedig szerinte nem ők a hibásak, hanem maga a rendszer, amely szinte előre belekódolja a kudarcot az emberi kapcsolatokba.
Könyve szerint a legtöbb randiapp áltudományos kompatibilitási tesztekre épül, amelyek százalékos arányban mutatják ki, hogy egy profil mennyire illik egy másikhoz. Ezek a kérdőívek annyira részletesek, hogy sokan úgy érzik, mintha a Szcientológiai Egyházba lépnének be. A válaszokat mesterséges intelligencia dolgozza fel, hogy ideális partnereket ajánljon – de szerinte mindenki tudja, hogy a szerelem kémiája nem abból áll, hogy mindketten szeretnek-e egy ételt vagy egy írót. Poissonnier szerint ez a rendszer mégis úgy tesz, mintha algoritmikus tekintéllyel rendelkezne, holott tévúton jár.
Mégis naponta 2,3 millió egyedi látogatást könyvelhettek el ezek a platformok Franciaországban 2023-ban. Ennek két oka van: egyrészt a „Lottó-hatás”, amely szerint „100%-uk, akik nyertek, előbb játszottak”. Vagyis minden felhasználó úgy érzi, egyszer majd ő is megtalálja a szerelmet. A másik ok technikai monopólium: ha valaki kiábrándul az appokból, hová mehet? A csoportos randik (főzőkurzus, vacsorák) ritkán működnek, a társkereső irodák épp csak kezdenek újraéledni. Nincs valódi alternatíva. Néhányan ezért az „IRL” (való életbeli) találkozásokat is feladják, és MI-alapú társaságok felé fordulnak, mint például a Replika vagy a Character.ai. Ezek „romantikus chatbotjai” pontosan arra vannak programozva, hogy empatikusan reagáljanak a felhasználók szükségleteire – akár úgy is, hogy beléjük lehet szeretni. Poissonnier szerint ez csak tovább súlyosbítja a magányt és a függőséget.
Szerinte azért nem változtatnak a randiappok, mert egyszerűen nem érdekük. Az üzleti modelljük pont arra épül, hogy a kapcsolatok ne sikerüljenek. Így a felhasználók újra meg újra fizetnek extra funkciókért vagy láthatósági „boostért”. Az appok, miközben „a szinglik barátainak” adják ki magukat, valójában a fizikai vonzerőn és kereskedelmi logikán alapuló rendszert működtetnek – ahol az emberek nem többek, mint polcra helyezett konzervek. Ehelyett Poissonnier egy olyan modellt javasol, amely a 70-es évek apróhirdetéseire emlékeztet – fénykép nélkül, írásos bemutatkozással, ahol az őszinte kapcsolati szándék a szűrő.
Arra a felvetésre, hogy ezzel talán túlzottan nosztalgikus, konzervatív képet fest, azt mondta: ő nem nosztalgiázik, hanem racionálisan elemzi a helyzetet. És az ítélete egyértelmű: a mai randiapp-rendszer elromlott. Ezt a tőzsdék is mutatják: a Match Group (Tinder, OkCupid, Hinge) és a Bumble részvényeinek értéke 2020 és 2024 között 75%-kal csökkent a Nasdaqon. Szerinte ez a „randi-pánik” a Wall Streeten egy összeomlás tünete. Poissonnier szerint első lépésként ezekre a platformokra is ki kellene terjeszteni a társkereső irodákra 1989 óta vonatkozó szabályozást, például a hamis profilok tilalmát. Fontos példa volt az Ashley Madison botrány, amikor a platformot azzal vádolták, hogy női chatbotokat működtetett 11 millió férfifiók „szórakoztatására”. Emellett azt is javasolja, hogy a regisztrációkhoz kötelező legyen a személyi igazolványos hitelesítés – így elkerülhetők lennének a csalások és az olyan tragikus esetek, mint a „Tinder-erőszaktevő” ügye, aki többszörösen visszaesőként különböző profilokon keresztül támadt nőkre, míg végül 18 év börtönbüntetést kapott.
Végezetül egy „franciaországi közvetített ismerkedési szövetség” létrehozását sürgeti, amely szakmai keretet adna a szektornak. Ez az egyetlen olyan kereskedelmi szektor – állítja –, amely nem rendelkezik szakmai szabályozással. Egy ilyen testület kötelezné a platformokat az átláthatóságra, például az addikciókockázatokra való figyelmeztetésre és a jelenleg ismeretlen mutatók közzétételére: mennyi ideig maradnak aktívak a felhasználók? Mekkora a hosszú távú kapcsolatok aránya? Ezek az adatok egy központi megfigyelő szervezeten keresztül hozzáférhetővé válnának, és alapul szolgálnának egy teljes reformhoz – annak érdekében, hogy az online társkeresés valóban betöltse eredeti célját: az emberek egymásra találását.