SG.hu·

Barcelonában másként gondolkodnak Európa technológiai függetlenségéről

Barcelonában másként gondolkodnak Európa technológiai függetlenségérõl
A volt Meta-vezető szerint Európa akkor tudja megőrizni tudományos és technológiai szuverenitását, ha saját MI-modelleket, chipeket és infrastruktúrát épít.

Cristian Canton, a mesterséges intelligencia nemzetközi szinten is elismert szakértője, 2025 júniusától a Barcelona Supercomputing Center – Centro Nacional de Supercomputación (BSC-CNS) igazgatóhelyettesi posztját tölti be. Szerinte az intézmény előtt álló legnagyobb feladat az, hogy a világ élvonalába tartozó kutatási kapacitását összehangolja az MI gyors fejlődésével - egy olyan technológiával, amit ő kulcsfontosságúnak tart a tudomány jövője szempontjából. Canton úgy véli, hogy a központ most egy új korszak küszöbén áll. Az intézményben működő MareNostrum 5 - amely a világ nyolcadik legerősebb szuperszámítógépe a Top500-as lista szerint - már nemcsak a fizikai infrastruktúra központi eleme, hanem egyre inkább az MI kiszolgáló egységeként is értelmezhető.

Canton korábban több évet töltött el a Szilícium-völgyben: dolgozott a Microsoftnál, majd nyolc évig a Metánál, ahol az MI-etikai kérdésekért és a felelős mesterséges intelligenciáért (RAI) felelős vezetőként dolgozott. Elmondása szerint ezekben a szerepekben főként olyan területeken alkalmazta az MI-t, mint a gyermekpornográfia, a terrorizmus vagy az emberkereskedelem felismerése. Szerinte karrierjének természetes folytatása a BSC-CNS-hez való csatlakozás, hiszen így továbbra is az MI társadalmi hasznosságát szem előtt tartva dolgozhat, immár az üzleti érdekek nyomása nélkül. "A közszférában másként működnek a dolgok. Meg kell tanulnom ehhez alkalmazkodni. De az biztos, hogy így is a világ jobbá tétele marad a célom, csak ezúttal tudományos közegben, a részvényesek helyett az emberiség érdekében.”

Szerinte az MI jelentősége már messze túlmutat az ipari alkalmazásokon. Az elmúlt években tapasztalt robbanásszerű fejlődés – különösen a generatív MI térnyerése – szerinte azt mutatja, hogy a technológia mára minden tudományágat érint. A BSC-CNS ezért saját mesterségesintelligencia-intézetet hozott létre „BSC AI Institute” néven, amelyet Ricardo Baeza-Yates vezet. Céljuk egyfajta horizontális réteg kialakítása a különböző tudományterületek felett, hogy az MI alkalmazása minden kutatási terület számára hozzáférhető és hasznos legyen. Úgy látja, a BSC-CNS egyedülálló helyzetben van: több mint ezer kutató dolgozik az intézményben, többek között az élettudományok, a földtudományok és a számítástudomány területén, akik közvetlenül férhetnek hozzá a kontinens egyik legerősebb számítógépéhez.


Az EU az egyik mesterségesintelligencia-gyár helyszíneként is kiválasztotta a BSC-CNS-t, aminek Canton szerint komoly gyakorlati jelentősége van. A központ eddig elsősorban tudományos kutatókat és doktoranduszokat szolgált ki, mostantól azonban kis- és középvállalkozások (kkv-k) is hozzáférhetnek a számítási kapacitásokhoz. "A cél, hogy felgyorsítsuk a MI technológia átvitelét a kkv-kba és a közigazgatásba is” – mondta. Például egy induló vállalkozás, amelynek nincs forrása saját adatközpont bérlésére, idejön és egy hónap alatt betaníthatja a saját modelljét. Szerinte ez különösen fontos a spanyol technológiai ökoszisztéma versenyképességének megőrzéséhez.

Canton szerint a jelenlegi geopolitikai helyzet világossá tette, hogy Európának törekednie kell a technológiai függetlenségre. Szerinte ha az Egyesült Államok vagy Kína elzárja a hozzáférést kulcstechnológiákhoz, az végzetes következményekkel járhat az európai MI-fejlesztésekre nézve. "Dolgozunk saját chiptervezéseken. Nem védekezésről van szó, hanem felkészülésről. Az önállóság biztosítja, hogy a fejlődésünk ne álljon meg még a nehéz időkben sem.” Úgy véli, a BSC-CNS kiemelkedő képességekkel rendelkezik ezen a területen, amit már eddig is bizonyított többek között az olyan spinoff cégekkel, mint az Open Chip. Emellett kiemelten fontosnak tartja, hogy az adatokat európai földön, európai kézben kezeljék, valamint hogy olyan alapmodelleket fejlesszenek, amelyek valóban képviselik az EU értékeit – többnyelvűséggel, megfelelő adatforrásokkal és transzparenciával.

A felvetésre, miszerint a technológiai önállóság elérése rendkívül költséges lenne, Canton egy kínai példával válaszolt: szerinte a DeepSeek nevű MI-modell meglepetésszerű sikere – amit egy kis mérnökcsapat fejlesztett régi GPU-kon – azt mutatja, hogy kreativitással és céltudatossággal is lehet nagy eredményeket elérni. Ugyanakkor hozzátette: szükség lesz további beruházásokra, például a MareNostrum 6, 7 és 8 megépítéséhez. Úgy látja, Európa készen áll erre a kihívásra, és meggyőződése, hogy a szoftver- és hardverszuverenitás elérhető cél.

Az Egyesült Államokban élő európai kutatók visszacsábítása is napirenden van. Canton saját visszatérését nem közvetlenül Trump elnökségéhez köti, de megjegyzi: már a választási győzelme után érezhető volt, hogy a nagyvállalatok – így a Meta is – visszavágták a sokszínűséggel és befogadással kapcsolatos programjaikat. Szerinte sok kollégája hasonló dilemmákkal küzd: „Beszéltem olyanokkal a Google-nél, Amazonnál, Teslánál is, akik nem érzik jól magukat a jelenlegi környezetben.” Hangsúlyozta: nyitottak a kiváló tehetségek fogadására, és ha valamelyik kutatócsoport konkrétan igényt tart egy visszatérő szakemberre, kész tárgyalni a lehetőségekről.

Végezetül a szuperszámítógépek jelentős energiaigényére is kitért. Kiemelte, hogy a MareNostrum 5 működéséhez 100%-ban megújuló energiát használnak, ráadásul az épület energetikai szempontból rendkívül hatékony. "Ez nem adatközpont, nem YouTube-videókat szolgálunk ki, nem Amazon-vásárlásokat kezelünk. Tudományos munkát végzünk, és szeretném hinni, hogy az energia, amit felhasználunk, jó helyre megy.” Canton Cristian jövőképe szerint az MI nem pusztán egy új eszköz a kutatásban, hanem a tudományos világ új működési alapja. Úgy véli, hogy a technológiai önrendelkezés nemcsak stratégiai érdek, hanem máris valós lehetőség Európa számára. A BSC-CNS pedig szerinte az a hely, ahol mindez kézzelfogható valósággá válhat.

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!