MTI

Tengeralatti adatkábelt húz Egyiptom és Albánia között a 4iG

Fejlett telekommunikációs szektor nélkül nincs versenyképes gazdaság, ma a digitális gazdaság adja a GDP legalább 25 százalékát, a kutatási-fejlesztési kiadások pedig legalább 7 százalékot adnak - jelentette ki Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a 4iG és a Telecom Egypt, valamint Egyiptom és Magyarország felelős miniszterei által Egyiptom és Albánia közötti nagy kapacitású tengeralatti adatkábel-beruházás megvalósításáról szóló előzetes megállapodás aláírásán csütörtökön Budapesten. Az ágazat multiplikátor hatása jelentős, a foglalkoztatottak 17 százaléka dolgozik itt. Kitörési pontot jelent, "aki nem használja, az lemarad" - húzta alá.

Nagy Márton emlékeztetett arra, hogy tavaly novemberben a kormány a 4iG-vel stratégiai megállapodást kötött. Ennek értelmében a 4iG távközlési és infokommunikációs vállalatcsoport 2028-ig 150 milliárd forint értékű mobil és vezetékes hálózati beruházást valósít meg, így a lakosság közel 100 százaléka számára elérhetővé teszi a szélessávú internet és nagy felbontású televíziós szolgáltatások használatát 5G és gigabites hálózattal. A kormánynak fontos, hogy a 4iG a nemzetközi térben is versenyképes legyen. Hangsúlyozta, hogy a gazdaságpolitika feladata, hogy megtalálja a nemzetközi térben is versenyképes hazai vállalkozásokat, "nemzeti bajnokokat", és minden eszközzel támogassa azokat, ilyen a 4iG is.

Azt mondta, találkozási pontokat kell létesíteni kelet-nyugat, észak és dél között, ez utóbbiban Egyiptom az egyik legfontosabb partnere Magyarországnak. További feladatnak nevezte a magas hozzáadott értékű gazdaság létrehozását, amit az IT-telekommunikációs szektor is képvisel, a magyar tudás világszerte versenyképes. Nagy Márton a feladatok közé sorolta a beruházás és "kifektetés alapú gazdaság" létrehozását, óriási eredmény, hogy a magyar beruházási ráta 2022-ben a legmagasabb lett az unióban. A megállapodás erősíti Magyarország gazdasági potenciálját, emellett mindkét partner számára fejlődést hoz - húzta alá.


Jászai Gellért, a 4iG Nyrt. elnöke közölte: az aláírt megállapodás már az Egyiptom és Albánia között tervezett nagy kapacitású tengeralatti adatkábel-beruházás kivitelezéséhez szükséges részleteket is tartalmazza. A beruházással a két társaság jelentős piaci részesedést kíván szerezni az Európa és Ázsia valamint Európa és Kelet-Afrika közötti gyorsan növekvő adatforgalomból - mondta. Jászai Gellért elmondta, hogy a tengeralatti távközlési kábelrendszer európai végpontja Albánia, ahol az elmúlt években a 4iG jelentős piaci részesedést szerzett a telekommunikációs szektorban. A kábelrendszer albániai kiépítése pedig a legrövidebb útvonalat biztosíthatja a későbbiek során Frankfurt és más fontos kelet- és közép-európai, valamint balkáni nemzetközi forgalmi célpontok felé, mint például Szófia, Bécs és Budapest - tette hozzá. A felek az előszerződésben rögzítették egy új közös projekttársaság létrehozását is, amely a tenger alatti optikai hálózat kivitelezéséért és kereskedelmi feladataiért felel - mondta Jászai Gellért.

Mohamed Nasr Eldin, a Telecom Egypt vezérigazgatója stratégiai jelentőségűnek nevezte a 4iG és a Telecom Egypt közötti megállapodást. Az újonnan létesített földközi-tengeri útvonal az Ázsiából és Afrikából Európába irányuló nemzetközi adatforgalom robbanásszerű növekedését szolgálja, a Vörös-tengert és a Földközi-tengert összekötő diverzifikált szárazföldi tranzithálózatukon keresztül.

Amr Talaat Egyiptom információs és technológiai minisztere szerint újabb fordulóponthoz érkezett a két ország nagy múltú együttműködése, és éppen 100 éve nyílt meg az első magyar konzulátus Alexandriában. A két ország kapcsolatai egyre aktívabbak, amely minden területen kiváló és bizalmi, ezek további erősítését célozzák a jövőben is - mondta. Most az adatforgalomban megvalósuló jelentős beruházás összeköti Európát Egyiptommal, lehetőséget teremt a foglalkoztatás bővítésére, a digitális gazdaság fejlesztésére.


A Nemzetgazdaság Minisztérium (NGM) közleménye szerint a közös szándék arra irányul, hogy megalapozza egy Európát Egyiptommal összekötő telekommunikációs korridor létrehozását, és egy ezt koordináló vegyesvállalat megalapítását. A két vállalat által építendő, interkontinentális távközlési kábelrendszer kialakítása egyfajta nagykapacitású adatsztrádaként a Földközi-tenger alatt teremthet kapcsolatot a kontinensek között - írták. A Telecom Egypt jelenleg az 50 legeredményesebb egyiptomi vállalat listáján a 3. helyet foglalja el, a társaság vezetékes előfizetői bázisa meghaladja a 9 milliót. A vállalat jelenleg a háztartások 90 százalékát éri el a cég üvegszálas internet infrastruktúráján keresztül, 2021-ben pedig üzembe helyezték az ország első adatközpontját.

A szándéknyilatkozat jelentős mérföldkő a 4iG számára is, mert ez a partnerség belépést jelenthet egy új és stratégiailag fontos üzleti területre, az interkontinentális vezetékes hálózatok piacára, miközben tovább erősíti regionális jelenlétét azzal, hogy Albániában új adatkaput hoz létre, a nemzetközi optikai tranzitútvonalak bővítése pedig további együttműködési lehetőségeket teremt a régió országaival. A budapesti székhelyű, magyar többségi tulajdonú 4iG Nyrt. Magyarország és a nyugat-balkáni régió vezető távközlési és IT-csoportja, több mint nyolcezer munkavállalót foglalkoztat. A 4iG részvényeit a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzik, a papír árfolyama az elmúlt egy évben 611 forint minimumot, és 880 forint maximumot ért el. Csütörtökön a délelőtti órákban 796 forinton állt a jegyzés, 0,25 százalékkal magasabban a szerdai záróérték felett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • felemelő #1
    "Suszter maradjon a kaptafánál"