Berta Sándor

Windows 11 alatt jobban ellenőrizhetők lesznek az alapértel­mezett szoftverek

A felhasználók számára pozitív változások valósulnak meg.

A Microsoft a Windows 11 operációs rendszerrel bonyolultabbá tette a programok alapértelmezettként való beállítását - feltehetően azért, hogy a böngészőváltást nehezebbé tegye. Most egy blogbejegyzésben Tali Roth és Aaron Grady javulást ígért és változtatásokat jelentett be. A jelzett módosítások nagyobb ellenőrzési lehetőséget kínálnak majd a felhasználóknak, ugyanakkor rugalmasabb lehetőségeket a fejlesztőknek.

"Szeretnénk biztosítani, hogy az emberek maguk irányíthassák, hogy mi kerüljön az Asztalra, a Start menübe és a Feladatsávra, valamint hogy az alapértelmezett alkalmazásokat, például az alapértelmezett böngészőt a Windows által biztosított következetes, egyértelmű és megbízható rendszerdialógusok és beállítások segítségével irányíthassák." - írják. "Lépéseket tettünk és teszünk a jövőben is annak érdekében, hogy mérsékeljük a felhasználó választásának kéretlen módosítását, és várhatóan még az év folyamán további lépéseket teszünk, miután az alkalmazásfejlesztőknek volt idejük beépíteni ezeket az új gyakorlatokat."


A változtatások lényege szerint a Chrome, a Firefox és a többi böngésző továbbra sem állíthatják be magukat alapértelmezett programnak a telepítés során, de közvetlenül utalhatnak a megfelelő beállítási párbeszédpanelekre, ahol ezt az internetező maga teheti meg. A párbeszédpanelekre mutató megfelelő mélylinkek hamarosan beépítésre kerülnek, elsőként természetesen a Windows 11 úgynevezett Insider verzióiban. A Microsoft azon is javít, hogy a felhasználók eldönthessék melyik programok kerülhetnek a Start menübe, illetve tűzhetők a tálcára. A blogbejegyzésben látható a megerősítő párbeszéd tervezete, amely akkor fog megjelenni, ha egy alkalmazás a tálcára akar kerülni. A felhasználó ezen a ponton elutasíthatja vagy elfogadhatja a kérést.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dyra #3
    Még 20 év és elérik a win 98 testreszabahatosagat.
  • wraithLord #2
    Amíg a böngésző indításnál megkérdezi, hogy állítsa-e be magát alapértelmezettnek (ha nem az), és be is tudja állítani magát, addig nekem nem túl nagy probléma. Elég ritkán szoktam böngészőn kívüli online oldalakra vezető linkekre kattintgatni, hanem a netezést azzal kezdem, hogy duplán kattintok az asztalon Firefox ikonjára.

    Másik megoldás, hogy legyalulom a 11-et, amelyik gépemen az van, és felrakok egy régebbi Windowst (ha egyáltalán kell, de egyre inkább nem fog kelleni).
  • kvp #1
    Ez azt jelenti, hogy a jovoben minden windows frissites utan automatikusan visszaall edge-re es megnehezitettek a helyreallitast. Valoszinuleg arra jatszanak, hogy az emberek majd megunjak elobb utobb es elfogadjak az alapertelmezett bongeszot.