SG.hu·

Hivatalosan is bejelentették a Windows XP béta 2-t

A szoftveróriás Microsoft cég képviselői a kaliforniai Anaheimben hivatalosan is bemutatták a cég következő operációs rendszerének, a Microsoft Windows XP-nek a második béta verzióját, melynek új külalakját és egyéb újdonságait azonnal be is mutatták a megjelent hallgatóságnak.

A Microsoft Windows XP béta 2-es verziója a cég állítása szerint több mint félmillió teszterhez jut el a napokban, így várhatóan alapos vizsgálat és tesztelés alá esik majd az új, talán túl színes grafikával és egyéb új szolgáltatásokkal kiegészített Windows XP.
A Microsoft Windows XP fejlesztése jelenleg három ágon folyik. Az új operációs rendszerből készül egy otthoni számítógépekhez fejlesztett változat, egy üzleti igényekhez igazított verzió, valamint egy olyan változat, mely a még meg sem jelent 64 bites Intel processzorok, vagyis az Itanium chipek támogatására hivatott. Mindhárom Windows XP változat ugyanarra a jóöreg Windows NT magra épül majd, ami egyébként a cég Windows 2000-es szoftverében is megtalálható, valamint a tervek szerint mindhárom XP verzió még az idei év második félévében megjelenik majd.



A cég képviselői szerint a Microsoft legfontosabb feladatai közé tartozik az, hogy az új operációs rendszerrel elérjék a Windows 2000 által nyújtott stabilitási szintet, valamint, hogy ezzel párhuzamosan egy a Windows Millennium Edition kezelőfelületéhez hasonlóan szép és könnyen kezelhető felhasználói felületet hozzanak létre.

"A Windows XP-vel kapcsolatban az jelenti számunkra a legnagyobb kihívást, hogy a szoftverben rejlő széleskörű szolgáltatások mellett az operációs rendszer kezelése egyszerű és kényelmes maradjon." - nyilatkozta Greg Sullivan, a Microsoft vezető termékmenedzsere.

Sullivan elmondása szerint a Windows XP második béta verziója az első olyan XP verzió, melyet a Microsoft saját emberein kívül nagyobb tömegek is legálisan tesztelhetnek majd, így kiderülhet, hogy milyen fogadtatásra talál a felhasználók körében a szoftver megújult kezelőfelülete, valamint az olyan újdonságok, mint például az Internet Explorer 6, vagy az új Windows Media Player. Az Internet Explorer 6-nak egyébként a napokban megjelent a különálló béta verziója is, mely letölthető a Microsoft honlapjáról.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Gab2001. 03. 29.. 07:46||#5
.. és már elkészült Bétánk bétája is ..
© AnarchoiD2001. 03. 29.. 04:59||#4
OROK KERDES :

HANY BETA EGY EGESZ ? :)))))))))))))
© kowajano2001. 03. 28.. 23:44||#2
nnemhogy nekem adnák tesztelni nálam tuti meghalna :)