Gyurkity Péter

Kínából Vietnámba viszi a gyártást az Apple

A MacBook és Apple Watch is átkerülhet az országba, ha minden jól megy.

Az Apple kapcsán nem is olyan régen írtunk arról, hogy az amerikai cég szabadulna Kínától, pontosabban a komoly méretű függéstől, amely az utóbbi évtizedekben alakult ki. Akkor már szintén felmerült, hogy Vietnám lenne a logikus alternatíva, most pedig további hírek jelentek meg a jövőbeni tervekre vonatkozóan.

A Nikkei Asia számolt be a napokban az újabb részletekről, kiemelve, hogy egyszerre két vonal gyártását is áthelyeznék, legalábbis részben, a délkelet-ázsiai országba. Jelen esetben a MacBook- és az Apple Watch-termékekről van szó, amelyek az iPad és az AirPod esetében már meglévő kapacitáshoz társulnának a helyi üzemekben, ahhoz azonban, hogy mindez megvalósuljon, komoly feltételeknek kell megfelelni. A vállalat nyilván szívesen helyezne jóval nagyobb hangsúlyt a továbbra is olcsó munkaerőt kínáló országba, viszont a tevékenység komoly szakértelmet igényel, ami nem egyszerű feladat.

A feltételek különösen a MacBook-termékeknél jelentenek nagyobb kihívást, mivel ezen eszközök komolyabb beszállítói kapacitást igényelnek. Ez egyelőre inkább Kínában van jelen, Vietnámban tehát először meg kell teremteni a szükséges alapokat, mielőtt magát a sorozatgyártást beindítanák. A laptopok gyártásának áthelyezése mindenképpen hosszabb időt vesz majd igénybe, a forrás szerint azonban ezek mellett az Apple Watch és a HomePod is hasonló pályát járna be, mivel a cég komoly terveket dédelget az ottani bővítésre vonatkozóan. Ezen tervek korábban is megvoltak, viszont a pandémia miatt nem tudtak az eredetileg tervezett ütemben lépni.

Kínában az utóbbi hónapokban is komoly korlátozások voltak érvényben, legalábbis egyes nagyvárosokban, ami ismét megmutatta, hogy nem lehet egyetlen forrásra építeni, Vietnám szerepe így ismét előtérbe került.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Agyturbinikusz #5
    Ez tény, igaz múltkor olvastam róla, a fővárosi lakás árak elérték a csillagokat, de sok ember a mai napig abból él, hogy megveszi a 20kg-os rizst zsákban és kiporciozva adják el, mert hiába ér $1m a lakás, nincs elég pénze, hogy, egy zsák rizst megvegyen.

    Volt vietnámi lakótársam, sőt kollégám is, én nagyon bírom őket, csak ne a szardíniát süssék paradicsomban, mert majd összehánytam magam, csak a szagától.
  • zola2000 #4
    Nem tudsz sokat a mai Vietnamrol.

    Egyébként ha csak a fizetés számítana, akkor Afrikába vinnék, de ott nincs elég jó infrastruktúra, elég jól képzett munkaerő, mérnök stb.

    Indiával is próbálkoztak de feladták (csak helyi igényre termelnek)
  • bdzsana #3
    Nagyon jól hangzik, hogy a világ gazdagabbik fele mélyszegénységben tartja a másik felét, csak nem igaz.
    Valós példákat kell megnézni, mi lett azokkal az országokkal, ahova a gazdag nyugat kivitte a gyártást. Kína se önmagától lett szuperhatalom, hanem nagy szerepe volt a nyugati technológiának. De érdemes összehasonlítani az afrikai "nyugat által kihasznált" exgyarmatországokat, azokkal az országokkal, ahova nem tette be a lábát a nyugat.
    Érdekes, hogy a "kihasznált" országok valahogy ezerszer fejlettebbek a többinél.
    Nyilván az olcsó munkaerő jó a nyugati cégeknek, de a gyártáshoz fontos a jó infrastruktúra sőt az oktatás is mert már a gyáraknak is egyre képzetebb munkaerőre van szükségük.
    Igen, az olcsó munkaerőért helyezik ki a gyártást a cégek más országokba, de ez nem elszegényedést hanem fejlődést okoz a térségben. Tehát a kérdés itt az, hogy jobb lenne e ma az élet Kínában, ha nem települtek volna oda a nyugati cégek. Vagy az afrikai országokban? Egyértleműen nem.
  • zakzag #2
    Valójában az óriáscégek miatt van az, hogy az egyes országokban mennyit ér a munkaerő. Ha mindenhol ugyanannyit érne, nem lenne értelme kínába/vietnámba vinni. Viszont nem is kapnánk meg fillérekért. De lehet h az lenne a jobb, minthogy a világ felét mélyszegénységben tartsa a gazdagabbik fele, hogy olcsón vehesse a szarjait.
  • Agyturbinikusz #1
    Én valahogy úgy érzem, ennek csak anyagi oka van, hiszen a Vietnami munkás 1 tál rizs helyett megelégszik 0.5 tál rizzsel.