Gyurkity Péter

Nem vezette félre a vásárlókat az Apple

A nedvesség elleni védelemről szóló reklámok ugyan nem teljesek tiszták, viszont a cég nem felelős.

Nemrég írtunk arról, hogy egyes országokban többek között a töltő hiánya miatt perlik az Apple-t, ez ugyanis a keresetet benyújtó személyek szerint több okból problémás. Az Egyesült Államokban eközben a korábbi és a jelenlegi modellek nedvesség elleni védelme kapcsán indult hasonló eljárás, amelyben most született bírói ítélet.

A Reuters múlt héten közzétett beszámolójában arról olvashatunk, hogy a kollektív kereset amerikai változata, vagyis a class action suit keretében meghozott döntés némileg felemásra sikerült, hiszen az ügyben eljáró bíró nem utasította el a benyújtók összes vádpontját. Mégis, a most meghozott döntés értelmében a vállalat nem vezette félre a vásárlókat, vagyis nem tartozik kártérítéssel, még akkor sem, ha néhány reklám esetében felmerül a félreérthetőség lehetősége. Egyelőre tehát jól jött ki a cég a perből, bár még egyáltalán nem biztos, hogy pontot tehetünk az ügy végére.

A perben eredetileg egy New York állambeli és egy dél-karolinai illető nyújtott be keresetet, arra hivatkozva, hogy az iPhone 7 modellel elérhetővé tett, nedvesség elleni védelem az Apple megoldásai esetében nem vehető komolyan, a vállalat ugyanis mindezt csak arra használta fel, hogy még magasabb áron kínálja saját készülékeit. A cég természetesen saját támogatói oldalán jeleníti meg a részletes útmutatót, ebben az egyes típusok valóban egymástól eltérő besorolással szerepelnek, viszont a vádakat benyújtók szerint a védelem nincs jelen ezen okostelefonokon, ezért a cég állításai, valamint az eddig megjelent reklámok, amelyekben megemlítik ezen funkciót, nem felelnek meg a valóságnak.

A bírói döntésben az szerepel, hogy egyes reklámokat ugyan valóban félreérthetünk, azonban nincs bizonyíték arra, hogy a cég szándékosan vezette volna félre a vásárlókat. Azt sem sikerült bebizonyítani, hogy az illetők telefonjai valóban nedvesség miatt károsodtak volna, viszont könnyen lehet, hogy a fellebbezés lesz majd a következő lépés az ügyben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!