Gyurkity Péter

Itt a Samsung és az AMD közös chipje

A dél-koreai óriás szerint hibrid megoldásról beszélhetünk, amely komoly előrelépést ígér.

Alig egy hete számoltunk be arról, hogy először beharangozták, nem sokkal később pedig elhalasztották az Exynos 2200 hivatalos bemutatóját, ami azért volt érdekes lépés, mert a Samsung komoly hangsúlyt helyezett saját új csúcskategóriás megoldására, annak várható előnyeire. Most sort kerítettek a bemutatóra, bár a megjelenési dátumot még nem ismerjük.

A hivatalos oldalon közzétett információk alapján az Exynos 2200 valóban komoly erőt vonultat fel, amelyhez számos friss technológia és szabvány támogatása csatlakozik. A vadonatúj SoC már 4 nanométeren készül, mégpedig összesen 8 maggal, amelyek között egy Cortex-X2, három Cortex-A710, valamint négy Cortex-A510 kapott helyet. Ezekhez LPDDR5-memória és UFS 3.1-tároló társul, míg a megfelelő elérésről az 5G mindkét változata, valamint az EN-DC üzemmód gondoskodik, amelynek révén mind a 4G, mind pedig az 5G egyszerre vehető igénybe, akár 10 Gbps-os letöltési sebességet elérve. A 3GPP Rel. 16 szabvány kezelése szintén megoldott, ezzel jobb lefedettséget és alacsonyabb késleltetést kapunk, míg a frissített NPU révén a gépi tanulás funkciója javul.


A képkészítés terén akár 200 megapixeles érzékelők és az MFC (Multi Format Codec) támogatása jelenik meg, ennek révén akár 8K-felbontású videókat rögzíthetünk 30 fps mellett. A képfrissítési ráta eközben 144 Hz-et érhet el az egyes készülékeken, ehhez a HDR10+, valamint az Xclipse 920 grafikus vezérlő csatlakozik, amely egyértelműen az egyik legfontosabb újítás, hiszen az AMD architektúráján alapuló komponens a gyártó szerint valahol a konzolok és a mobilos példányok között helyezkedik el, a ray tracing és a VRS (variable rate shading) hardveres gyorsításával.

A Samsung egyelőre nem árulta el, hogy mikor dobják piacra az új fejlesztést, viszont azt már tudjuk, hogy a sorozatgyártást beindították, így jó eséllyel a Galaxy S22-sorozat egyes tagjaiban is felbukkan majd a chip.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!