Gyurkity Péter

Közösen készített chipet mutat be a Samsung és az AMD

Ez már a Galaxy S22 erejét adhatja, még nagyobb teljesítménnyel.

Még hónapokkal ezelőtt adtunk hírt arról, hogy alakulóban van a Samsung vadonatúj chipje, amely egy erős AMD-GPU erejére támaszkodna, ezzel pedig igencsak érdekes összeállítást nyújtana a felhasználóknak. A dél-koreai cég most bejelentette az elérhetőségi dátumot, amely nagyon közel van.

A Samsung Semiconductor rövid Twitter-bejegyzésében arról írnak, hogy a várakozásnak valóban véget vetnek, a héten ugyanis befut az AMD grafikus vezérlőjével felszerelt friss chip, amely az Exynos 2200 típusszámot kapta meg. Ez minden valószínűség szerint a Galaxy S22-széria egyes példányaiban kap majd helyet, ahogy azt megszokhattuk, az alkalmazott SoC pontos típusa ugyanis ezúttal is a régiótól függ majd. Mindenképpen érdekes húzás azonban, hogy az RDNA 2 architektúrára építik a GPU erejét, ez utóbbi egyes külsős források szerint az Xclipse 920 nevet kapta meg, ennél azonban nyilván fontosabb, hogy mekkora előrelépésre számíthatunk a közvetlen elődhöz képest.

Azt már gyakorlatilag biztosra vehetjük, hogy az amerikai piacon megjelenő telefonok a Qualcomm friss zászlóshajójára épülnek, ezekben tehát a Snapdragon 8 Gen 1 kap majd helyet. Az új jövevény a gyártó szerint 20-30 százalék közötti előrelépést kínál majd a Snapdragon 888 típushoz képest, attól függően, hogy a CPU vagy a GPU erejét vesszük alapul, ettől pedig az Exynos 2200 várhatóan picit elmarad majd, hiszen egy nemrég közzétett kiszivárogtatás alapján ennél a chipnél 5, illetve 17 százalékos gyorsulásra számítanak az Exynos 2100 szintjéhez képest. Ezzel egy időben azonban a mesterséges intelligencia terén már 117 százalékos ugrást várnak, ami egyben azt is jelzi, hogy mely területre helyezik a hangsúlyt.

FRISSÍTÉS: Az utolsó pillanatban végül mégsem rántották le a leplet a fejlesztésről, ennek bemutatkozását egy későbbi időpontra halasztották, a pontos okot pedig nem jelölték meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #2
    :DD a twitter linket kb 3 napja szedték le mert semmilyen bemutató nem lesz mert langyik a számok.
  • igazamvanvagyig #1
    Szinte mindegy mekkora processzort kap egy android,s@zarbol nem lehet varat epiteni.

    (ha igazak a hirek akkor az iphone 14 ben eltunik a notch ,mert a noth miatt tobb tiz millo vevot vesztettek koztuk engem is.)