Gyurkity Péter

Érkezőben a Galaxy S21 FE

A készüléket nem törölték, ez két változatban jelenik majd meg hamarosan a piacon.

A Samsung idei kínálata nemrég bővült ki egy újabb okostelefonnal, amely a Galaxy W22 nevet kapta meg, ezzel pedig a luxuskategóriát képviselő, összecsukható formában érkező készülékek sorát egészíti ki. Most egy korábban majdnem törölt típus várható megjelenéséről futott be újabb információ, eszerint már közel vagyunk a debütáláshoz.

A külsős forrás jelentése alapján a Galaxy S21 FE mégsem a kukában kötött ki, a dél-koreai gyártó már dolgozik a megjelenésen, amelyre eredetileg idén augusztusban kerítettek volna sort. Ez akkor elmaradt, a jövő év elején azonban végre valóban befuthat a készülék, amely ezúttal is két eltérő változatban jelenik meg, hiszen a processzor pontos típusa az adott régiótól függ majd, ahogy azt a csúcskategóriás példányoknál megszokhattuk. A telefon eszerint a Snapdragon 888, illetve az Exynos 2100 chipre épül majd, ezekhez maximum 12 GB memória és egy legfeljebb 256 GB-os tároló csatlakozna, mégpedig egy kevésbé méretes, 6,4 hüvelykes AMOLED-kijelző, az FHD+ felbontás, a 120 Hz-es frissítési ráta, valamint a Gorilla Glass védőfelület kíséretében.

Az előlapon elhelyezett apró lyukon keresztül egy 32 megapixeles szelfikamerát vehetünk majd igénybe, a hátoldalon azonban már egy tripla-modul helyezkedne el, amely egy 64 megapixeles főérzékelőt, valamint az ahhoz csatlakozó ultra-nagylátószögű és mélységérzékelő komponenst foglalna magába. Az akkumulátor egy 4500 mAh-s példány lenne, ezt 15 wattos gyorstöltés szolgálná ki, a szokásos USB-C csatlakozóval, alulsó hangszórókkal, továbbá az 5G megfelelő kezelésével, amely a chip ismeretében nem túl meglepő. A telefon 4 eltérő színben jelenne meg, jó eséllyel még az Android 11 szoftverrel, amelyet hamarosan követne a sorban a nemrég bemutatott friss verzió, hiszen az Android 12 Samsung által módosított változata még az év vége előtt elérhető lesz.

Érdekes módon egyes hírek szerint a telefon kizárólag Európában lesz majd beszerezhető, jó eséllyel az S20 FE hivatalos ára alatti szinten, vagyis ez 700 dollárnál olcsóbb lenne.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!