MTI

Kávékészítő robotok lesznek a pekingi téli olimpián

A pekingi szervezők elárulták, hogy milyen feladatokat fognak ellátni a közreműködő robotok a februári téli olimpián.

A házigazdák szerint több tennivalójuk is lesz a robotoknak, amelyeket a tokiói olimpia mintájára "állítanak majd csatasorba" Kínában. A logisztikai feladatok mellett kávé készítésre és érintésmentes kézbesítésre is alkalmasak lesznek, ki tudják kerülni az útjukban levő tárgyakat, és automatikusan újratöltik magukat a feladatuk befejezése után.

A robotok a Vukoszung Arénában segédkeznek majd, ahol a jégkorongtornát fogják megrendezni. A kávét készítő robot ledarálja a kávészemeket, majd belerakja a kávéfőzőbe, megfőzi a kávét, a folyamat összesen négy percet vesz igénybe. Egy másik robot akár 300 kilogrammnyi árut is képes szállítani.


"A robot üzenetben értesíti a feladót, amikor megérkezik a megadott helyre, a vásárló egy ellenőrzőkóddal pedig átveheti az árut. A kézbesítés után a robot visszamegy a dokkolóra, ahol fertőtleníti és feltölti magát" - mondta Csang Fan, a létesítmény logisztikai munkájáért felelős vezetője. A robotok elősegíthetik az egészségügyi előírások betartását azzal, hogy fertőtlenítik majd a helyszínt, továbbá kézfertőtlenítőt biztosítanak, és emlékeztetik a látogatókat a maszkviselésre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!