Gyurkity Péter

Elkészült a PCIe 6.0 specifikációja

Az új szabvány sebessége és költsége túl magasnak is bizonyulhat a PC-szegmensben.

A platform fejlesztéséért felelős PCI-SIG az elmúlt években komoly erőfeszítést fejtett ki annak érdekében, hogy összeálljon a család soron következő tagja, amely az eddigieknél is jóval nagyobb átviteli sebességével lesz hivatott meghódítani a gyártók és a felhasználók szívét. Most elkészült a csaknem végleges változat, amely azonban túl gyorsnak is bizonyulhat.

A szervezet az egyes szabványok összeállítását öt eltérő fázison keresztül valósítja meg, a mostani folyamatban a negyedik állomásnál járunk, hiszen a PCIe 6.0 esetében a 0.9-es verzió részleteit ismerhetjük meg. Ez mindenképpen fontos előrelépést jelent, hiszen innentől kezdve semmilyen funkcionális változásra nem számíthatnak az azt alkalmazó gyártók, akiket tehát nem ér majd semmilyen komoly meglepetés, így megindulhat a „PCIe 6.0 Ready” jelöléssel ellátott termékek forgalmazása, bár ezek formálisan nem teljesen felelnek majd meg a végleges változat követelményeinek. Ez utóbbi majd akkor válik lehetségessé, ha elindul a megfelelésért felelős program és az annak részeként megrendezendő workshopok sorozata, amire viszont még picit várni kell.

A testület korábban a 0.7-es verzió részleteit tette elérhetővé az interneten, amely akkor a szabvány kiteljesedését jelezte számunkra, viszont ez önmagában még nem jelent garanciát a további funkcionális változások elmaradására. A család sorrendben hatodik tagja mindenképpen komoly előrelépést ígér, hiszen ez gyakorlatilag megduplázza az átviteli sebességet, ennek révén pedig az x16-csatlakozók esetében mindkét irányban másodpercenként 128 GB-ot tudunk majd továbbítani, bár ezzel kapcsolatban rögtön felmerül a kérdés, hogy erre mennyiben lesz szükség a végfelhasználóknak szánt PC-ken. A másik komoly negatívum a nagyobb sebesség miatt felmerülő magasabb előállítási költség, a gyártóknak ugyanis további lépésekkel kell biztosítaniuk az alacsony késleltetés mellett történő adattovábbítást, illetve elkerülniük az adatvesztést.

Könnyen lehet, hogy a PCIe 6.0 az elkövetkező években megmarad a szerverek és az adatközpontok szegmensében, ennek bevezetése és elterjedése várhatóan fokozatos lesz majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #1
    A lenyeg, hogy a jelalakot kicserelik az eddigi 2 szintes NRZ-rol, 4 jelszintes PAM modulaciora. Azaz binaris csipogas helyett analog jelre allnak at, mint amilyet a vezetekes modemek hasznaltak. Ez valoszinuleg azert kell, mert elertek a jelenlegi huzalozas es a csatlakozok frekvencia limitjet es nem akarjak tovabb novelni a vezetekszamot vagy uj csatlakozokat bevezetni. Egyebkent a GDDR6X is ezt a PAM4-est hasznalja.

    Lassan az osszes csatlakozo szabvany kenytelen lesz a frekvencia limitek miatt analog modulaciora atallni. (a balanced PAM3-as, tehat a -1, 0, +1 folott mar minden jel analog es egyszeru tranzisztorok helyett komparatorokkal vagy AD atalakitottal lehet mar csak dekodolni oket)

    Lehet erdemes lenne inkabb a nagyobb frekvenciatartomanyt biztosito optikai atvitelre atallni vagy az olcso (consumer) keszulekekben minden alkatreszt osszerakni egyetlen tokba? (par mm-re meg a nagyobb sebessegu jel is elmegy sima digitalis formaban is)