Berta Sándor

A Bing lehet a Firefox keresője

A Google szolgáltatásának hosszú távú utódját keresi a Mozilla.

Sören Hentzschel web- és kiegészítőfejlesztő a blogbejegyzésében azt írta, hogy a Mozilla teszteli a Microsoft Bing keresőjét a Firefoxban. A Bing hosszú távon a Google szolgáltatását válthatja fel a böngészőben és annak szabvány keresője lehet majd.

A Mozilla a Firefoxot a világ legtöbb országában alapvetően a Google keresőjével kínálja, igaz, számos további megoldás is elérhető a böngészőhöz. A cég most arra kíváncsi, hogy milyen változásokkal járna, ha a szoftvert a Microsoft fejlesztése váltaná fel. A döntés azért is fontos lehet, mert a keresők befolyásolják azt is, hogy az adott program mekkora összegű támogatást kap. A Firefox esetében 2019-ben például a szabvány Google keresőszolgáltatásért kapott pénz tette ki a Mozilla teljes bevételének 88 százalékát.

A Google a kezdetek óta a Firefox partnere ezen a területen, egyedüli kivételt 2014 és 2017 közötti időszak jelentette, akkor ugyanis a Yahoo! biztosította a keresőt. A mostani hír ugyanakkor azért érdekes, mert a Google és a Mozilla közötti aktuális együttműködési szerződést tavaly augusztusban további három évvel meghosszabbították. Ettől függetlenül érthető, hogy a Mozillát foglalkoztatja a lehetséges jövő, különösen annak tükrében, hogy a Google Chrome böngészője egyre sikeresebb, így pedig a vállalatnak nem sok esélye lehet a piacon, főleg, ha még a Microsoft előretörését is figyelembe vesszük.

A mostani projektben az asztali számítógépeken használt Firefoxok egy százalékánál fogják megváltoztatni a Google keresőjét a Bingre. A kapott adatokat elemzik majd és kiderül többek között, hogy hányan alkalmazzák hosszú távon a szolgáltatást és az miként befolyásolja a Firefox használatát. A projekt várhatóan jövő januárig tart.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sequoyah #11
    Mi a bajod a Binggel? Akarhanyszor Binget hasznalok (mert a Google szar talalatokat meg reklamokat ad), olyankor nagyjabol ugyanazokat a talalatokat adja mint a Google.
    Ami nem eppen dicseret, mert a Google egyre szarabb lett az evek soran, de nem is rosszabb naluk.
  • zola2000 #10
    A Yandex csak oroszul és Indonéziül ad ki jó eredményeket, angolul elmegy de annyira nem jó.

    Illetve olyan szempontból jó hogy pl a fordított képkeresője a Yandexnek a legjobb, a Google jó volt de szándékosan rontottak rajta mert túl könnyű rosszra használni hogy kép alapján könnyen meg lehet találni valakit (ez olyan mintha a jövőben nem lehetne normális konyhakést kapni mert valakit azzal szúrtak le)
    Illetve azt olvastam róla hogy "bizonyos dolgokat nem cenzúráz amit az amcsik igen"

    A baidun kipróbáltam hogy "tienanment square massacre" kidobott egy oldalt ami szerint a nyugati média hazugsága az egész (lol)
  • zola2000 #9
    Androidon is addig cserélték le a böngészőt az emberek amíg nem Chrome volt az alap.
  • csigafi #8
    Egyértelmű hogy ez üzletről szól. Egyszerűen szemet vetett a Microsoft a firefoxra. Sajnos a bing nem egy túl eredményes kereső mint ahogy a a MS böngészője se az már. Firefoxban eddig is be lehetett állítani alapértelmezett keresőnek a binget is ha valaki ép azt akarta használni. Na de hányan használják a binget? A crome meg csak azért sikeres mert minden androidos készülékre alapból rá van implikálva és az emberek többsége nem cseréli le hozzám hasonlóan másra ha nem azt használják. Sokan annak sincsenek tudatában hogy össze van kötve a gmail fiókjukkal és ez kb minden személyes dolgukat szinkronizál a googléba képeket meg egyebeket.
    Utoljára szerkesztette: csigafi, 2021.09.22. 12:49:30
  • end3 #7
    Ott van még a Yandex, a Baidu. Hátha több pénzt adnának. (Na akkor lenne igazán privacy, - tovább megyek, lehet a tárgyalások sikeres előrehaladtával még a Google is emelne "valamicskét" az ajánlatán.)
  • wraithLord #6
    Rosszul vagyok, amikor beírok valamit, és a Bing hozza ki a találatokat. :D Alapvetően google-ös vagyok, viszont viszonylag régóta (megint) Firefoxot, és egy ideje DDG-t szoktam használni. A DDG-ban meg azt nem szeretem pl., hogy az almás térkép van integrálva bele, igaz, ha Google Maps-et használna, akkor nem lenne semmi értelme a nagy privátszféra-/adatvédelemközpontúság nyomatásnak. :D Csak akkor használok Google-t, ha a DDG nagyon nem hoz ki jó találatokat, ami előfordul, pedig elvileg az is azt szedi össze, amit a Google/Bing talál.
  • Ellaberin #5
    Bármelyik böngészőnél ami elé ülök és bing van rajta váltom is át guglira vagy duck-duck-ra. Uh. részemől Firefox kapott még egy feketepontot.
    Mondjuk amúgy sem a kedvencem, a Chromot meg Edge-t se szeretem, így maradt a Vivaldi (Operáztam a kezdetek, óta, de amikor lenyelte kína búcsút mondtam. És, igen a Vivaldinál is azzal kezdem, hogy lecserélem a bing-et, mert ott is az az alap. ;)
  • Sequoyah #4
    Hanyadik Firefox hir ez igy gyors egymasutanban?
    Ugy tunik probalnak visszatornni a koztudatba, mert nagyon kezdenek eltunni...
  • Major #3
    A Mozilla konkrétan a Google keresőjének integrálásából él, ha az MS több pénz ad az integrációért, akkor hülye lenne nem váltani.
  • kvp #2
    A chromium-ot (a nyilt forraskodu, google mentes chrome-ot) meg tobbnyire a duckduckgo-val allitjak be alapbol. A mozillanak a bing pont nem partner, mert ugyanugy a microsoft fejleszti mint az edge-et (ami ugyanugy a chomium motort hasznalja). Szoval igazabol egyedul maradtak a piacon, ugyanis a brave is csak egy chromium varians.

    A keresokbol a google mellett nem nagyon maradt mas, a duckduckgo is csak a nagy keresok eredmenyeit gyujti. Igazabol mar csak a yahoo, a bing es a google maradt eletkepes, raadasul a yahoo evekkel le van maradva a ket masik mogott.