Berta Sándor

Problémás a Windows 11-ben a böngésző­váltás

A fejlesztőcégek a termékeik háttérbe szorításától tartanak.

A Dr.Windows blog szerkesztői kiszámították, hogy ahhoz, hogy valaki a Windows 11-ben átváltson az alapértelmezett Microsoft Edge böngészőről egy másik programra összesen 33 lépésre van szükség. Ez a folyamat tehát mindennek nevezhető, csak gyorsnak és egyszerűnek nem. Érthető, hogy a Google, a Mozilla, az Opera és a Vivaldi készítői amiatt aggódnak, hogy sokan nem vágnak bele a dologba és inkább lemondanak a szoftvereik alkalmazásáról.

A The Verge megszólaltatta a vállalatok képviselőit, akik nem is rejtették véka alá az elmarasztaló véleményüket. Selena Deckelmann, a Firefox alelnöke kijelentette, hogy nagyon aggódnak a trend miatt, a felhasználóknak ugyanis a Windows 10 kiadása óta folyamatosan szükségtelen lépéseket kell tenniük azért, hogy beállítsák az alapértelmezett böngészőt. E folyamat során a gyártó által az útjukba állított akadályok összezavarják őket és úgy tűnik, hogy azok kifejezetten azért készültek, hogy lehetetlenné tegyék más program kiválasztását és használatát.

A Vivaldi egyik szóvivője még keményebben fogalmazott. Ő úgy vélte, hogy ennek a magatartásnak komoly hagyományai vannak a redmondi konszernnél és úgy tűnik, hogy a helyzet folyamatosan csak romlik. A Windows minden egyes új verziójával egyre nehezebbé válik az alapértelmezett beállítások megváltoztatása. A Microsoft minden bizonnyal tudja, hogy csak kényszerítéssel érheti el, hogy a felhasználók a szoftverét alkalmazzák.

Krystian Kolondra, az Opera böngészőfejlesztési vezetője kissé diplomatikusabban nyilatkozott és rámutatott, hogy nagyon sajnálatos, hogy ha egy platformszolgáltató nem teszi könnyen átláthatóvá a folyamatait. Ők mindig igyekeznek az emberek választási lehetőségeit és a piaci versenyt tiszteletben tartani, illetve biztosítani. Amennyiben valaki ezt nem teszi, akkor az komoly visszalépésnek minősül.

Hiroshi Lockheimer, a Google Androidért, Chrome böngészőért és operációs rendszerért felelős vezetője hangsúlyozta, hogy ez a dolog finom szólva sem elfogadható attól a cégtől, amely azt állítja, hogy a legnyitottabb és a "legnagyobb választékkal" rendelkezik. Remélik, hogy a mostani gyakorlat csak a fejlesztői előnézetekre jellemző és a Windows 11 végleges kiadása már más lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • caprine #34
    Itt az ideje megbüntetni az MS-t is, ha már a többi "óriás" górcsö alatt van őket miért ne?
  • dyra #33
    Oké. Elmondtam mindent nem tudok ujjat hozzáfűzni!
  • Gabbbbbbbbbbbb #29
    "Az installálás kb 4-5 kattintás, onnantól csak fájlmásolás. Namost ez Linux-szal lehetetlen.. Ismét miről is beszélünk? "

    Nem tudom telepítettél-e már mostanában Windows 10-et, de a baromságokat, adatkezelést, célzott reklámokat stb. biztosan nem oldod meg 5 kattintásból.

    Szerintem alap Ubuntu-t kevesebb energia installálni. Időzóna, magyar billentyűzet, "teljes lemez használata", yes, next, next, reboot. Karantén során IT analfabéta unokahúgom is megoldotta segítség nélkül.

    Megértem, hogy nem akarsz váltani, illetve azt is, hogy neked logikus sem lenne a váltás, de nem sok olyan felhasználó van, mint TE.
    ---------

    @dyra "de neked előbb utóbb csak az EDGE-et kell majd használod mert majd minden frissítésnel az állítodik be defaultnak és egyenként módosíthatod fajltipusonkent hogy mégse az legyen már. "

    Ismételten, ki nyitogat meg fájlokat a böngészőjével 2021-ben? Valakinek nincs pdf nézegető a gépén, akkor esetleg azt nyitná meg.
    Elindítod a Firefox-ot, Brave-et, vagy Chrome-ot és frissítés után egy felugró ablakban egy kattintással hozzárendeli a linkekhez és ez elég is. Ez a legkevesebb baj a Windows-al.
  • end3 #28
    Az MS Office-nek akkor van jelentősége, ha az ember egyfolytában kap ebben az Office csomagban előállított fájlokat, és ezekre válaszolnia is kell. Pregnánsan, állami hivatalok, cégek által kikerülhetetlen szoftver. Ha rendszeresen kell offline kapott excel, .docx formokat kitölteni. Minden más esetben megfelel a Libre Office. (Több mint húsz éve használunk a cégünknél Libre-t. Csak ott van MS, ahol számlázással, NAV-val való kapcsolattartás miatt kell. Néhány nagyobb céges ügyfél miatt is előfordul a használata.) A Libre legfőbb előnye, hogy keresztplatformos, fut Linux-on, BSD-n, MACOS-en is. A használata mellett nyugodtan el lehet felejteni a Windows-t.
  • dyra #27
    Most akkor mi van? Leírtam egy normális választ ha neked nem tud alternatíva lenni akkor nem tud.

    Ocsojanoskodunk? Haver nekem minden szoftverem jogtiszta. Linuxon is van amiért fizettem. Az olcsójanoskodas egy Windowsos felhasználók között elterjedt dolog menj fel a legnépszerűbb torrent oldalra és nézd meg miket töltenek le az emberek. Nem linuxot. Még a mai napig crack hegyeket nyomnak a userek windowson.

    Munkaeszköz mi? A home userek rohadt nagy részének nincs jogtiszta szoftvere és a cégek is csehül állnak.

    Jómagam ugyanarra használom a gépet munkára, szórakozásra. Te meg cumiztasd magad a botrányos adatkezelessel, csomagkezelessel, frissítési rendszerrel, a rahedli vírussal, és pla az ilyenekkel hogy ki tudja miért de neked előbb utóbb csak az EDGE-et kell majd használod mert majd minden frissítésnel az állítodik be defaultnak és egyenként módosíthatod fajltipusonkent hogy mégse az legyen már. Az MS nek ez a felhasználóbarát.

    A linuxot jobbá akarják tenni évről évre Windows meg egy kereskedelmi termék ahol a legfontosabb az MS érdek.
  • dyra #23
    MS OFFICE? Az egy program család. Ha tudsz szövegetszerkeszteni akkor arra kismillió alternatíva van. Személy szerint a LaTeXet preferálom, minőségi dokumentumot vele lehet csinálni (de pl a gyors doksik előállításához a Markdown nyelv a legjobb ha már kismillió blogger és újságíró használja szar csak nem lehet). Excel valóban megkerülhetetlen sok embernél ez jogos nem tudok vele mit kezdeni az alternatív verziók sok feladatra nem jók, de az átlagos user igényeire akár a Google Sheets is bőven elég. Levelezésre szintén kismillió alternatíva van mint ahogy a prezentációkra is. A VISIO szintén lehet egy sarkalatos pont sok cég még mindig abban dolgozik erre se tudok neked alternatívát mondani (bár ha rugalmas a cég egy YeD folyamatábrákra struktúrákra szintén egy penge eszköz). Zenéhez nem értek de ismerek zenészeket akik valamilyen linuxal dolgoznak igaz ők amolyan lakodalmas fickók tehát gondolom nem azok a vérprofik. Játékoknál meg az van, hogy most már nagyon sok cím szépen elfut személy szerint CIV6-zok hiba nélkül megy a Lubuntumon Steam-en.

    Javaslatom valami Linux és az, hogy keresd meg az alternatívákat pakold bele a tanulási időt és szabadulj meg az egyre szorítóbb MS féle rendszerekből. A saját PC-éd urald maximálisan és enged el ezt a "next next next finish én csak használni akarom a gépet" dolgot mert ez egy kiszolgáltatott világba torkollik annak minden nyűgjével együtt. Nem az MS-nek kell meghatározni te hogyan használhatod a saját PC-ed.

    Szerencsére a kütyükre manapság már valami okostelós applikáció van korántsem az a helyzet mint 10 éve mikor a szinkronizációkat csak valami Windows-al tudtam megcsinálni.

    Soha nem volt ilyen könnyű lejönni a Windows-ról és évről-évre jobb a helyzet. Nekem is van a gépen virtuális Windows több is. Sajnos még mindig vannak olyan dolgok amik nem tökéletesek vagy nem is működnek linux alól pl van egy nagyon jó kis brother cimkenyomtatóm amit csak WM-en kersztűl tudok megfelelő minőségben használni.

    A Word-ről még annyit a mai napig kismillió embert ismerek akik nem tudták megszokni a ribbont és Office 2010-et használnak. Ezek user problémák aki nem képes befogadni új dolgokat, tanulni, vagy neki jó az ami van akkor maradjon a Windows-on. No de azért az is erőteljesen változik szóval a tanulást nem lehet megúszni egyik rendszernél sem.
  • Gabbbbbbbbbbbb #22
    Van olyan melohely, ahol mindenki Libre-t hasznal. Egyebkent en ugy tapasztatam, hogy kollaboraciora egyre kevesbe hasznalnak az emberek offline Office-t, Google Docs is jobban fut, ha meg pdf exportra megy minden, akkor teljesen mindegy mit hasznasz es a ahogy te is irtad, office eltero verzioi sem teljesen kompatibilisek egymasssal.
    Utoljára szerkesztette: Gabbbbbbbbbbbb, 2021.08.22. 14:41:00
  • wraithLord #21
    Ezzel csak az a gond, hogy a LibreOffice és a MS Office bizonyos funkciói nem egészen kompatibilisek egymással, és az emberek nagy része MS Office-t használ (Windowson is és OSX-en is).
    Én is szoktam LaTeX mellett LibreOffice-ozni, de csak privát célokra vagy olyasmikhez, amibe más majd nem akar belenyúlni. Amikor melóhelyen ide-oda kell passzolgatni egy doksit, mert pl. közös cikket írunk, akkor MS Office-t vagyok kénytelen használni, különben egy katyvasz lesz az egész (igaz, már akkor is, ha túl sok MS Office verzión megy át). Viszont full kompatibilis megoldás lehet erre a problémára az online Office (ami a Microsoft 365-ben van). Igaz, irodalomjegyzék menedzsert nem tudom, abba hogy lehet integrálni, de nem is próbáltam... :D
  • Gabbbbbbbbbbbb #20
    A felhasználók 95%-nak elég a LibreOffice, ha te az 5%-ban vagy akkor nyilván nem neked való a linuxos élet.
    Viszont, ha a 95%-ban vagy, akkor elég nagy lehet a fizetésed, hogyha egy óra alatt megkeresed egy MsOffice árát, mivel egy Office veteránnak max egy óra elsajátítani azt, amire szüksége van..

    Valóban Ableton-t megcsinálni, hogy Wine-nal rendesen működjön elég nagy munka és nem túl praktikus. Magamnak WM-ből futtatnám, de nyilván ez már a legtöbb felhasználónak nem éri meg.
    Linux alatt is lehet zenélni más programokkal, például ott van az LMMS.
    Utoljára szerkesztette: Gabbbbbbbbbbbb, 2021.08.22. 08:48:02
  • dyra #18
    Linux alapú telefont használok. Pengén megy az is.