SG.hu·

Utálja a munkáját Elon Musk

Utálja a munkáját Elon Musk
A menedzser egy bírósági perben nyilatkozott a munkájáról.

Elon Muskot, a Tesla Motors vezetőjét azzal vádolják az Amerikai Egyesült Államokban, hogy nyomást gyakorolt különböző befektetőkre és igazgatósági tagokra azért, hogy a Tesla részt vegyen a SolarCity felvásárlásában. A felvetések szerint a Tesla Motors túl nagy összeget fizetett a vállalatért, ezért a befektetők 2,4 milliárd amerikai dollárt követelnek vissza a menedzsertől. Ennyibe került ugyanis a SolarCity megvétele.

A felvásárlás idején a menedzser tulajdonában volt a Tesla Motors és a SolarCity részvényeinek 22-22 százaléka. Az üzletember közölte, hogy miután az ügyben részvénytranzakcióra került sor és szinte ugyanakkora tulajdonrésze volt a két társaságban, ezért az üzleten nem nyert semmit. Visszautasította azt a vádat, hogy bárkire is nyomást gyakorolt volna. A SolarCity megvétele a mesterterve része volt azért, hogy a Tesla Motors bővíthető legyen napelemes rendszerekkel. A felvásárolt céget egyébként Musk unokatestvéré alapította és a Tesla Motors vezetője rendelkezhetett belső információkkal, többek között azzal kapcsolatban is, hogy a SolarCity csődbe mehet. Ennek ellenére ragaszkodott az üzlethez.

Musk a vallomásában kijelentette, hogy utálja a munkáját és az idejét sokkal szívesebben töltené tervezéssel és a technikai dolgokkal. Úgy vélte, hogy ha távozna a Tesla Motors vezetői posztjáról, akkor a gyártó emiatt összeomolhatna. A bíróságon téma volt az is, hogy Musk a Technoking of Tesla nevet adta magának. Szerinte a lépés ingyenreklámot generált a számára és segített az üzletben.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© quatlander2021. 07. 16.. 04:02||#3
Már meg is sajnálom a tagot.
© Tetsuo2021. 07. 16.. 01:37||#2
Javíts ki, ha tévedek, de shortolás után nem marad részvényed, mert már eladtad előre. Vagyis aki shortolt, az nem már rég nem részvényes.

Én amúgy Musk helyében kifizetném a követelt összeget, majd beintenék a Teslának és a részvényeseknek (miközben eladom a részvényeimet). Miután bedőlt minden, felvásárolnám bagóért a céget és újra vezetném azt, a kötekedők nélkül (és egy hurrikán után), tiszta lappal.
© asgh2021. 07. 15.. 12:19||#1
Kíváncsi lennék, hogy kik ezek a befektetők, akik perelnek?
Akik anno shortolták a Tesla-t és milliárdokat buktak rajta?
Mert különben sehogy sem áll össze a kép.
Ha valaki 2016-ban (a Solar City tranazkció idején) Tesla részvény tulaj volt, annak mára $40-ről $668-re nőtt a részvénye értéke, így elég valószínűtlen, hogy ők perelnék Muskot.