Berta Sándor

Augusztusban indulhat a Starlink

Jól halad Elon Musk műholdas internet-projektje, de a csillagászok korántsem örülnek neki.

Elon Musk a Mobil Világkongresszusra (MWC) online bejelentkezve beszélt a program részleteiről. Az üzletember elmondta, hogy összesen 30 milliárd amerikai dollárt akar befektetni a Starlinkbe és az legkésőbb augusztusban indulhat el. A műholdas internetelérést kínáló projekt jelenleg már 11 államban érhető el, többek között Európában is zajlanak bétatesztek, de az ajánlat csak korlátozott. A cég eddig kereken 1800 műholdat juttatott fel a világűrbe.

Musk most közölte, hogy arra számít, hogy a Starlink akkor lesz nyereséges, ha már sikerült legalább 5-10 milliárd amerikai dollárt beruházni abba. Az elképzelés az, hogy akár 42 000 műholdat is felbocsátanak, amelyeket azonban az alacsony pályájuk miatt 5-7 évente le kell majd cserélni. Ez magyarázza a 20-30 milliárd amerikai dolláros beruházási összeget. A Starlink az első év során 500 000 magán ügyfelet akar szerezni, akiknek havonta 100 dollárt kell majd fizetniük az előfizetésért és 500 dollárt a műholdas kapcsolatot biztosító kódért. Az antennák és a kódok árát később 250-300 dollárra csökkentenék.

Musk bejelentette továbbá, hogy két távközlési konszernnel már szerződést kötöttek, de emellett más szolgáltatókkal is tárgyalásokat folytatnak. A műholdas ajánlat teljes mértékben kiegészítheti az 5G- és az optikai kábeles előfizetéseket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • drsx #6
    Fold meretu teleszkop mar van. Event Horizon Telescope. ;)
    Meg jon a James Webb iden novemberben. Persze mint tudjuk, a JW-nek mar legalabb annyi inditasi datuma volt, mint ahanyszor a Voyager 1 elhagyta a naprendszert...

    A csillagaszok szerintem azert is panaszkodhatnak, mert meg nehany hasonloan brillians otlet, es elso kezbol szerezhetunk tapasztalatot a Kessler-effektusrol kovetkezmenyeirol.
  • asgh #5
    Ez csak az első műhold szériával probléma, azóta a töredékére vitték le a reflektivitásukat.
    Igazából csak a hosszú expós felvételekbe zavarnak be, amiket amúgy is filterezni kell.
    Az alacsony pálya meg inkább előny, mint hátrány, mert sokkal gyorsabban húznak át a képen, mint egy GEO pályán lévő műhold.
  • Gabbbbbbbbbbbb #4
    Az a baj, hogy egyéb műholdakkal ellentétben nagyon fényesek és nagyon alacsony pályán vannak. Ha fellőnének 1-2 SpaceX teleszkópot, amelyekre lehetne minden (valódi, nem csak hobbista) csillagásznak időt igényelni, akkor nem lenne akkora a probléma :-)
  • Omega #3
    A Földről is látható szabadszemmel a sok kicsi műhold, így igen nagy mértékben zavarhatja. Eddig néhány ezres darabszámú földkörül keringő objektumot tartottak nyilván, és most ez megugrik 42000-re.
  • HTH #2
    Csak egy kamerát kellene tenni rájuk és egyből nem panaszkodnának. Lenne egy Föld méretű teleszkóp a világűrben :D
  • lammaer #1
    Mi bajuk van a csillagászoknak? A sok műhód zavarja a csillagászkodást?