Berta Sándor

Kivonul a mobil­készülékek piacáról az LG

Hivatalosan is megerősítést nyertek a hónapokon át keringő pletykák.

Az LG Electronics bejelentette, hogy világszerte kiszáll az okostelefonok és más mobileszközök, például a táblagépek üzletéből. A társaság a döntést az erős konkurenciával és a nyereség hiányával indokolta. Az LG jelezte, hogy ehelyett olyan területekre akar összpontosítani, ahol növekedés tapasztalható. Ez utóbbiak közé tartoznak az elektromos autók, az okosotthon-szektor, a robotika, a mesterséges intelligencia, valamint a B2B (Business-To-Business), vagyis a vállalkozásokra szabott megoldások és szolgáltatások.

Az LG Electronics közölte, hogy az aktuális termékkészletet természetesen értékesíteni fogja, ez komoly akciókat és kiárusításokat vetít előre. Azt viszont egyelőre nem lehet tudni, hogy az érintett készülékekhez meddig lesznek frissítések és javítások. Ugyan a társaság ígéretet tett arra, hogy továbbra is fog frissítéseket és ügyféltámogatást kínálni a különböző okostelefonokhoz és a táblagépekhez, de "csak egy bizonyos ideig". Ebben a kérdésben bizonyára lesznek regionális eltérések. Egyes modellekhez ugyanakkor lesznek Android-frissítések, konkrétan említésre került az Android 11, sőt, még az Android 12 is.

A gyártó ígéretet tett arra is, hogy lesznek az okostelefonokhoz, a táblagépekhez és más eszközökhöz pótalkatrészek, töltők és más kiegészítők. A vállalat ezenkívül leállítja a QLens, a PC Tool, a PC Suite és az LG Mirror Drive nevű szolgáltatásait. A döntés nem érinti viszont például az audiotermékeket, többek között az LG Tone Free fejhallgatót és a Bluetooth-hangszórókat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #5
    Tegyük hozzá hogy ezek megjátszották azt hogy az OLED mekkora aduász, ami egyrészt nem igaz, másrészt meg akkorát mentek vele hogy még a VR-esek is arra mentek rá és azzal estek pofára.
    Lesz következő ilyen ? Amire az e-pénisz méregetők "csak úgy" rárepülnek? Mert ha nem...
  • kvp #4
    A Samsung-nak bejott. Kinaban is 1001 ceg foglalkozik telefonokkal, lett belole fel tucat nyugaton is ismert brand. A Samsung es a Lenovo is anno az IBM beszallitoikent kezdtek es mostanra egesz ismert cegek lettek. Az LG (eredeti neven Lucky - Goldstar) meg ugy jart mint Japanban a Sony. Ismerni ismerik, csak nem veszik az emberek a telefonjaikat. De ugyanez lezajlott Japanban is. A Sony (eredeti neven Tokyo Tsushin Kogyo) ismert brand lett, egy masik regi beszallito az Akai meg mara mar szinte ismeretlen.
  • Sir Cryalot #3
    Én már akkor fogtam a fejem amikor ezek a koreai chaebol-ok egyként álltak bele a mobiltelefonpiacba, mert ha egyszer beszállítók mért ne lennének brand-ek is.
    Beigazolódni látszik a sejtés hogy maradtak volna a kaptafánál többre mentek volna.

    Nevetséges , nevetséges a lista hogy miből akarnak megélni ezek után. OLED nem nyújt műszerfalhoz illő teljesítményt autókba pl. az tuti :DDD.
  • gosub #2
    Nagyon jó kijelzőket csináltak, 10 éves Lg Optimus O2X-em színei kenterbe verik a Redmi Note 9S-em és 8pro-m. Utóbbit vissza is adtam.
  • wraithLord #1
    Én bírtam őket, de a G5 óta elkezdtek össze-vissza kapkodni és fölösleges innovációkat erőltetni. Hazavágták a G-szériát, az addig húzó flagship vonalat, a V-széria ugyan nagyon jó volt, de túlságosan piac-exkluzív és drága, szóval nem csoda.
    Kár értük, mert sokszor nekik volt bátorságuk bevezetni új technológiákat, szabványokat, amik aztán standarddá váltak. De valószínűleg pont emiatt buktak el, hogy a végén már koncepció nélkül mindenhova nyúltak innováció téren.
    Meg persze a kínaiak közben megtanultak telefont gyártani, és legalább annyi márkát kínálnak, mint az összes többi együttvéve, ráadásul sok nagyon jó áron. :D Pár kínai márka már belépett abba a táborba, ahol nem tudják, mennyit kérjenek egy telefonért (vagyis de, mert megveszik), mint pl. a Huawei, Oneplus.