Gyurkity Péter

Szándékos lehet a készlethiány

Ezt állítják többen, az alacsony profitmarzsot sejtve a háttérben.

Az elmúlt hetekben visszatérő téma volt a vadonatúj hardverek kapcsán mutatkozó egyértelmű készlethiány, amelyet az érintett gyártók egyrészt a vártnál nagyobb kereslet, másrészt pedig a beszállítói csatornák (és a pandémia) problémáinak számlájára írtak. Egyre többen állítják azonban, hogy szándékos terelésről van szó, ezt pedig hihetőnek tűnő indokkal támasztják alá.

A napokban többek között az IDC piackutató cég egyik elemzője is nyilatkozott a kérdésben, elmondva, hogy jó eséllyel valóban szándékos lépés a készlethiány, annak kialakítása, mégpedig elsősorban azért, mert az új fejlesztéseknél nagyon alacsony (esetleg negatív) a profitmarzs, vagyis a gyártók számára logikus lépésnek tűnik a darabszám visszafogása, legalábbis az első időszakban, a megjelenést követő néhány hónapban. Ezt leginkább az új konzolokra értette, de könnyen előfordulhat, hogy még a GeForce-kártyák kapcsán is valami hasonló lehet a háttérben, bár az nVidia a napokban újra leszögezte, hogy ágazati problémák és a különösen erős kereslet miatt alakultak így a dolgok.

Eközben egyes oldalakon már azt vehetjük közelebbről szemügyre, hogy a jól ismert forgalmazók mikor számítanak a készletek feltöltésére. A fekete péntek kapcsán meghirdetett akciók és egyéb ajánlatok persze szintén a forgalom növelését szolgálták, így néhány napig (pár kivétellel) ismét nem kapható a PS5, a jól ismert online és fizikai áruházak nagyjából november 25. és 27. körül számítanak újabb készletekre. Az nVidia eközben a befektetőknek szánt ismertetőben megemlíti, hogy az Ampere-generáció tagjai a jövő év elején is korlátozott példányszámban lesznek majd jelen a piacon, tehát a hiány alaposan kitolódik.

Bárhogy is legyen, a jelenlegi helyzet egyhamar nem fog megváltozni, nagyjából a tavasz végére normalizálódhatnak a piaci viszonyok.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Atisz #12
    Mondjuk az xbox-tól azért belátható időn belül nem kell félnie a playstationnek :)
  • Atisz #11
    Néhány hete az nvidia gtx 3080 noname (!) változataira képesek voltak félmillió Ft-ot kicsengetni egyes emberek, még itthon is... akkor meg? Én természetesen elítélem, de az ő szempontjukból érthető ha a Sony kicsit vár a PS 5-tel, ami tényleg egy szper konzolnak tűnik az előzetesek alapján (persze a puding próbája majd meging az evés lesz, hogy miként is fognak futni rajta a Cyberpunk 2077 kaliberű játékok, nem csak az UE 4 techdemók).
  • NEXUS6 #10
    Azért lássuk azt, hogy volt egyfajta együttműködés az AMD és a konzolgyártó cégek között. Érdekes, hogy az AMD is pont mostanában adja ki az első raytracing képes videókártyáit. Egy SOC megoldás sem két nap alatt tervezhető, tesztelhető, gyártható, márpedig ilyenek vannak a konzolokban. Plusz az egész IO rendszer is alapvetően más mint a PC-kben szal az sem egy polcról levett technológia. Az valóban kissé barokkos túlzás, hogy a PS4 kiadásának másnapján már ezerrel nekiálltak az új konzol tervezésének, de tény, hogy mondjuk 3 éve már biztosan komolyabban fejlesztik, tesztelik.

    Lássuk azt, hogy amíg a PS4-nél egy jóárasított konzolt dobtak össze, bevállalva, hogy pl a CPU tekintetében még a PC átlag alatti teljesítményűt is raknak bele, addig a mostani konzolok bizony eléggé harapósra sikeredtek. Számítási teljesítményben és az alkalmazott SSD technológiát tekintve is.

    És itt kapcsolódnék a cikkhez. A fentiek miatt ennek a konzolnak a gyártása marhára nem olcsó és fejlesztéssel, marketinggel, mindennel együttvéve nem biztos hogy az 500$ kiskerárból a Sonynak bármennyi haszna is marad a zsebében! A történelmi tapasztalatok szerint egyszerűen a piac nem veszi fel az ennél drágább konzolokat, még ha csúcs teljesítményt is ígérnek, ezért nem adhatják drágábban.
    Vagy is ha nem akar túl nagy veszeteséget termelni, akkor kénytelen visszafogni az eladásokat. Pláne, hogy még játékok sincsennek, amivel kipótolhatná a hardveren keletkezett mínúszokat. Előre bejelentették, hogy a PS5 játékok drágábbak lesznek, szal valszeg az előbbiek miatt, viszont sajnos gyakorlatilag semmivel nem jobb a szitu, mint az új XB tekintetében, hogy semmi olyan exkluzív tartalom nincs, amit a kiadáskor a konzol mellé rakhatnak.
  • nlght #9
    Évekig tartó fejlesztés a PS3-nál volt, mert saját, egyedülálló architektúrát alakítottak ki neki.
    PS5-nél az AMD már évtizedek óta csiszolja x86/x64 architektúrát (pláne hogy PS4-nél ugyanez volt a szitu), csak össze kellett szerelni a hardverkomponenseket, és a dizájnereknek kitalálni egy hűtés/ház kombót hozzá.
    Ennyi meg egy zsák krumpli.
    Kartellezés az van!
  • SanMaster #8
    Én október elején előrendeltem a PS5-t, max 1-2 nappal azután hogy megnyilt az opció. Először kaptam egy e-mailt, hogy december, majd mostanában jött egy új hogy február, majd hogy március. Erre már válaszoltam: “elmehettek a PICSÁBA, a konzolt meg dugjátok be oda, ahova a nap nem süt” :D Már nem érdekel az egész, majd veszek egyet, ha be tudok menni a MM-ba és leveszem a polcról...
  • Dante73 #7
    Ez azért fasság, mert ha az egyik konzolgyártó mesterségesen hiányt generál, a másik simán a piacra dob egy nagy rakatot, és meg is nyerte a generáció háborúját.
    Mert akkor az első évben abból lesz több, a játékgyártók azt fogják favorizálni, lévén ők azon keresnek, ez meg generálja az eladásokat.
  • Palinko #3
    Minden technikai eszköz jelenleg elég göröngyösen rajzol, ebből a konzolok sem lesznek kivételek mert most ez a helyzet.
  • SANTANTICA #2
    ennek semmi értelme.....én még nem láttam kapzsi kapitalistát aki ha fogy egy termék nem akar gyártani eleget.....itt nincs "telített piac" hogy a tengerbe dobálják az árfentartás miatt....itt amennyit legyártanak annyi el is fogy....(xbox S X, ps5)

    olyat már el tudok képzelni, hogy az "első eresztés" egy nagy live teszt, és majd a visszajelzések alapján korrigálni kell egy "második kiadást", mert az biztos, hogy nincs elég információ arról hogy mik a gyengéi ezeknek akár hardware akár sotware terén....ha cserélni vagy visszahívni kell még se 10 milliót keljen...
  • NEXUS6 #1
    Ps5 magyarországi előrendelések jelenleg március havi beérkezéssel köthetők.