Berta Sándor

Felhő­szolgáltatásokat vizsgálnak Olaszországban

Az országban több cég gyakorlata is górcső alá kerül.

Az olasz versenyhivatal, az Autorita' Garante Della Concorrenza E Del Mercato (AGCM) közleményében bejelentette, hogy vizsgálatot kezdeményezett az Apple, a Google és a Dropbox felhőszolgáltatása ellen. A hivatal az eljárás elindítását azzal indokolta, hogy az érintett óriáscégek cloud-ajánlatainak (iCloud, Google Drive, Dropbox) működésével szemben számos panaszt kapott, s azok benyújtói elsősorban a tisztességtelen üzleti magatartást és az olasz fogyasztóvédelmi előírásokat megsértő gyakorlatokat emelték ki.

Az AGCM közölte, hogy az érintett három vállalat három felhőkörnyezeti platformja ellen összesen hat vizsgálatot indított el. A hivatal hozzátette, hogy az egyik esetben "rosszindulatú szerződési záradékokat" is tanulmányozni fog. Emellett megvizsgálja azt is, hogy az Apple, a Google és a Dropbox vagy egyáltalán nem mutatták be vagy nem mutatták be megfelelően azt sem, hogy miként gyűjtik a felhasználók adatait és hogyan használják fel azokat az üzleti céljaikra.

Az olasz versenyhivatal ezenkívül azt szintén górcső alá veszi, hogy a Dropbox nem tett elérhetővé világos és kiegészítő információkat azzal kapcsolatban, hogy az ügyfelei miként tudják felmondani a vállalattal megkötött szerződéseket vagy miként érhetnek el peren kívüli egyezségeket. A hírt eddig az Apple, a Google és a Dropbox sem kommentálta.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!