Gyurkity Péter

Indul a Starlink-internet bétatesztje

A SpaceX már címünkre is kíváncsi, a nyáron indulhat a privát bétateszt.

Elon Musk cége a folyamatos fellövések mellett a Starlink névre keresztelt projekt révén is szinte állandóan a hírekben szerepel, hiszen egyre-másra lövik fel az erre szánt műholdak nagyobb csoportjait, amire szükség is lesz, mivel a teljes hálózat kiépítéséhez ilyen eszközök ezreit alkalmaznák. A jelek szerint közel vagyunk a tesztelési periódushoz, ugyanis megkezdték a felhasználók elérhetőségének begyűjtését.

A projekt hivatalos oldalán eddig pusztán email címünket adhattuk meg, abban az esetben, ha jelezni kívántuk érdeklődésünket a további fejlemények iránt. A lapon nemrég azonban felbukkant egy második dobozka is, amely már a lakhely hozzávetőleges megadását teszi lehetővé, erre pedig azért van szükség, mert a privát bétateszt elindulása egyre közelebb van. Tekintettel arra, hogy ez az első körben az Egyesült Államok és Kanada területén lesz elérhető, itt még nem mindenki vehet részt a kísérletben, viszont mindenképpen fontos fejlemény, hogy a teszt maga valamikor a nyár végén rajtolhat el, ezzel pedig az első felhasználók maguk is kipróbálhatják majd a műholdak által biztosított, az ígéretek szerint akár 1 Gbps-os sebességet és nagyjából 25 ms-os késleltetést kínáló elérést.

A SpaceX jelenleg 540 műholdat sorakoztathat fel a teszthez, a hivatalos cél szerint azonban végül mintegy 12 ezer ilyen, alacsony orbitális pályán elhelyezkedő eszközből áll majd a globális hálózat, amely ennek megfelelően a Föld nagy részén megfelelő elérést biztosítana. A cég által csoportosan (50-60 körüli példányszámban) fellőtt műholdak kisebb példányok, ezek súlya darabonként 250 kg körül van, a műholdak azonban a remélt előnyök mellett komoly aggodalomra is okot adnak, hiszen a nagy szám és a fényesség miatt jelentős mértékben akadályozhatják a csillagászok munkáját – a fent belinkelt korábbi hír szerint emiatt csökkentik a fényességet, hogy mérsékeljék a jövőbeni problémákat.

Az amerikai FCC-hez eljuttatott kérelemben egyébként 30 ezer műhold szerepel, a tervek szerint azonban a globális elérés már a jövő év vége előtt elindulhat, egyelőre a sűrűbben lakott régiók hozzávetőleges lefedésével.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #4
    Mar az osi eutelsat rendszer is tudott muholdas netet biztositani. A kerdes az, hogy milyen arban. Ha valaki most akar szupergyors netet barhol a vilagon, akkor van az a penz amiert kap is. Viszont ha lakotelepi aron szeretne optikai netet a puszta kozepen, akkor az meg jo ideig nem varhato. (bekerulesi/eladasi ar aranyban a lakotelepeken kell a legkevesebb infrastruktura a legtobb fogyaszto lefedesehez)

    Jo alternativa lehet a mobilos rendszer hasznalata 3G-s tornyokkal, 5G-s protokollon. Kis nepsurusegu teruleteken lehet vele olcson elfogadhato sebesseget es kis kesleltetest adni.
  • Caro #3
    Ahogy haladnak a dolgok, előbb lesz normális netem starlinkkel, mint a netadó-tüntetések után beharangozott szupergyors internet program keretében. Aminek 2018 volt az első, 2020 a második, most 2021 (vége) a harmadik határideje :D
  • kvp #2
    Tobbszoros tevedes, a skynet az az angol hadsereg katonai kommunikacios rendszere. Ez meg a starlink lesz.

    A masik a sugarzas. Ezek nemionizalo sugarzassal mukodnek (radioval) es mivel jo messze vannak, ezert a szomszed wifi router-e nagyobb engeriaval melegiti az embert mint egy szeles teruletet besugarzo starlink muhold. Az 5G iranyitott uzemmodja az mar veszelyesebb, de az sem ionizalo sugarzas, csak melegit. Tobb nagysagrenddel jobban mint amire egy muhold kepes lehet. A legtobb ionizalo sugarzas ellen egyebkent a legkor es a Fold magneses burka eleg jol ved, szoval muholdas kommunikaciora meg akkor sem lenne hasznalhato ha minden borond meretu starlink muholdba beleferne egy fel Paks, hogy legyen eleg energiaja.

    A starlink ket gyakorlati veszelye, hogy kitakarja a csillagos eget az emberek elol, meg sokkal konnyebb veltelen nekimenni egynek egy urraketaval mint mondjuk egy geostacionarius muholdnak. (kozelebb vannak es tobb is van beloluk)
  • Angel5 #1
    indul a Skynet :D aztán sírunk hogy miért van ennyi rákos az a kurva sok műhóód szét sugároz mindenkit :D plusz telefon wifi meg a k*rva anyja is sugároz nem kell ide Csernobil és társai :)