Gyurkity Péter

Bezárja üzleteit a Microsoft

A fizikai jelenlét helyett ezután a digitális szolgáltatásokra fókuszálnak majd.

A járvány globális elterjedése, valamint az ennek következtében bevezetett komoly korlátozások számos vállalat számára jelentettek óriási kihívást, ez alól pedig a sokszor dicsért, és amúgy a karantén (kijárási korlátozás vagy tilalom) miatt jelentős előnyre szert tett IT-óriások sem voltak kivételek. Jól mutatja ezt a Microsoft most közzétett bejelentése, amely szerint bezárják meglévő üzleteiket, hogy az online csatornákra helyezzék át a hangsúlyt.

A hivatalos közleményben arról olvashatunk, hogy a járvány tanulságai miatt döntöttek így, a lépés pedig a gyakorlatban azt jelenti majd, hogy a fizikai jelenlét (néhány helyszín kivételével) eltűnik, a jövőben tehát kizárólag online módon vehetjük majd fel a kapcsolatot a cég képviselőivel, hogy bizonyos termékeket és szolgáltatásokat megvásároljunk. Összesen 83 különböző üzlettől mondunk búcsút nemsokára, ezek túlnyomó része amúgy is hetek, hónapok óta zárva tart, hiszen a korlátozó intézkedések következtében az ezeknek helyt adó bevásárlóközpontok és egyéb épületek szintén kénytelenek voltak bezárni kapuikat. A hangsúly a jövőben az online csatornán lesz, aminek növekvő jelentőségét az is jól mutatja számunkra, hogy a Microsoft.com oldalán keresztül 190 különböző piacon, összesen mintegy 1,2 milliárd embert érnek el.

Ahogy említettük, néhány helyszín kivételt képez majd ez alól, azt ugyanis a bejelentésben is megemlítik, hogy New York, London, Sydney, valamint Redmond városában megmarad a fizikai jelenlét, ezeket azonban alaposan átalakítják, az úgynevezett Microsoft Experience Centerek ily módon folytathatják működésüket. A többi bolt bezárása és azok leírása csak ebben, a most lezáruló negyedévben 450 millió dolláros költséget jelent, a jelek szerint azonban úgy vélik, hogy ezt viszonylag gyorsan pótolja majd a videochat, az online előadások és ismertetők, illetve az egyéb digitális szolgáltatások csoportja, az ezekből származó bevételek.

A 2009-ben elindított, elsősorban az Apple mintáját követő kísérlet ezzel tehát gyakorlatilag lezárul, nem túl valószínű ugyanis, hogy az elkövetkező években meggondolják magukat és újra megpróbálkoznak egy hasonló kezdeményezéssel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!