Gyurkity Péter

Visszavásárlással segíti a Galaxy S20-at a Samsung

A kedvező feltételek azonban nem garantálják a vásárlások felgyorsulását.

Március elején, éppen egy hónappal ezelőtt, már beszámoltunk arról, hogy meglehetősen lassan fogy a Galaxy S20, ami azért fájó pont a gyártók rangsorát vezető cég számára, mert ezen csúcskategóriás eszközök voltak hivatottak friss lendületet hozni a szegmensbe, legalábbis a Samsung esetében. Ez eddig nem jött össze, ezért most visszavásárlási programmal is segítenék a gyorsabb térhódítást.

A vállalat hivatalos oldalán megtalálható részletes feltételek rögtön jelzik számunkra, hogy az ajánlat nem mindenkire vonatkozik, itt ugyanis is egy jól körülhatárolt vásárlói réteget céloznak meg. Azok számíthatnak tehát a visszavásárlási lehetőség meglétére, akik a Samsung saját webboltjában szerezték be valamelyik típust, ezt pedig 24 hónapon belül visszaküldik a cégnek, méghozzá „kielégítő” fizikai állapotban, természetesen továbbra is működőképesen. Ez utóbbi kitételek azt jelentik, hogy a telefont be kell tudni kapcsolni, annak kijelzője gond nélkül üzemel, a külső burkolat pedig nem mutatja semmilyen komolyabb fizikai behatás nyomát, vagyis nincsenek rajta törések vagy repedések. Amennyiben ezen feltételeknek megfelelünk, kedvező összeget kapunk majd a visszaküldött kütyüért.

Felmerül a kérdés, hogy a gyártó miért szeretné majd visszavásárolni azon telefonokat, amelyeket ezekben a hónapokban terveznek értékesíteni. Az ajánlat nem egyedülálló, hiszen hasonló program évek óta létezik, mi több, a Samsung esetében erre mindig is kellő hangsúlyt fektettek, vagyis az erre érzékeny potenciális vásárlók jól tudták, hogy számíthatnak egy hasonló ajánlatra, nagyjából azonos feltételek mellett. Jelen esetben a visszavételi ár a pontos típustól és specifikációtól függően 500 és 800 dollár között mozog, ami mindenképpen kedvezőnek mondható, az azonban kissé kétséges, hogy ezzel valóban komoly tömegeket tudnak majd megmozgatni, ezzel nagymértékben növelve a várakozásoktól eddig elmaradó forgalmat.

Bárhogy is legyen, a telefonos piacnak is szüksége lesz valamilyen lélegeztetőgépre, amennyiben a vírushelyzet, valamint a komoly korlátozások több héten keresztül fennmaradnak, sok szereplő kerülhet súlyos anyagi gondokba.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Merwenus #1
    Kezdjük egy Exynos kukával, utána egy normális árcédula, és kész is a best buy telefon.