SG.hu·

Négyhetente jöhetnek a jövőben az új Firefox-verziók

Négyhetente jöhetnek a jövõben az új Firefox-verziók
A Mozilla jelentős mértékben le akarja rövidíteni az egyes böngészőváltozatok megjelenése között eltelő időt azért, hogy az emberek minél hamarabb elérhessék az új funkciókat.

A Firefox egyes kiadásai között eddig 6-8 hét telt el. A fejlesztőcsapat most bejelentette, hogy ezt az időt csökkentenék le 4 hétre. A csoport azt remélte, hogy a módosításnak köszönhetően a jövőben sokkal agilisabban reagálhat és az új funkciók is gyorsabban eljuthatnak a felhasználókhoz. A lépésre egyébként a fejlesztők megváltozott munkamódszerei miatt kerül sor. A szoftverkészítők ugyanis egyre gyakrabban szeretnék, hogy az új funkciók minél gyorsabban elérhetők legyenek.

A Mozilla először a fejlesztési modelljén akar változtatni, így a Firefox béta verziói is naponta fognak megjelenni és nem hetente kétszer. Emellett az új funkciók kifejlesztése is kevésbé függ majd a stabil változatok megjelenésétől, ráadásul azok dinamikusan aktiválhatók vagy lekapcsolhatók lesznek.

Az új ütemterv a jövő év elejétől lép hatályba. Az elképzelések alapján a kiterjesztett támogatású (ESR) kiadások is gyakrabban fognak biztonsági frissítéseket kapni, de a nagyobb ESR-frissítésekre változatlanul évente egyszer kerül majd sor. A módosítás érinteni fogja a Firefoxra épülő más böngészőket is. A Mozilla fejlesztőcsapata mindenesetre remélte, hogy a gyakoribb verziómegjelenés miatti kevesebb módosítást könnyebb lesz integrálni a szoftverekbe.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Mosdatlanfalusi2019. 09. 24.. 11:50||#5
Jé, ez még jó is lehet, mint az ungoogled-chrome, csak ez inkább firefox-lts 😄
Egy kérdésem van: psd-vel ez ugyanúgy működik, mint a többi fork?
Utoljára szerkesztette: Mosdatlanfalusi, 2019.09.24. 11:50:30
© toto27002019. 09. 24.. 00:37||#4
Hogy még nagyobb legyen a kavar kád akkor használj: Librefox-ot 😊

https://github.com/intika/Librefox
© Szefmester2019. 09. 23.. 09:33||#3
Teszteletlen frissítéseket akarnak a nyakunkba varrni? Már az baromság volt hogy belementek a verziószám versenybe a googleel. Ha nincs egetverő újdonság akkor ne emelkedjen már indokolatlanul a fő verzió. A sima hibajavításokat meg ne hívjuk verzióknak...
© csigafi2019. 09. 23.. 07:22||#2
Semmi értelme. Inkább lenne fél évente vagy évente de akkor azok lennének stabilak és nem tákolások. Azért használok én is ESR mert azt legalább stabil és megbízható. Nekem amúgy sem a frissítések a lényeg ha nem hogy stabil legyen és használható. Én nem vagyok az a frissítés függő fan mint sokan szinte megvannak őrülve a frissítésekért mindig mindent frissítenek mert ez egy ilyen beidegződés egyes embereknél hogy az a jobb aztán a végén már a sok frissítéstől használhatatlan a cucc. Én inkább a tiszta telepítés híve vagyok így sok szeméttől és sallangtól kímélem a gépet. Persze oké kell a fejlesztés haladni kell a korral de nem minden áron. Pl ott vannak a motorkerékpárok van a simson meg mindenféle egyéb robogok nos igazából a simson a maga kategóriájában mindet veri főleg vidéki terepen ahol sok robogó szinte elpusztul főleg a sárosabb, homokosabb terepen. Attól hogy modernebb még nem jobb. Terepre simsonon kívül is nem is igazán gyártottak kis motort. Így van ez a programok fejlesztésénél is sokszor csak a desing változik de a tudás nem igazán.
© gombabácsi2019. 09. 22.. 23:15||#1
naponta kéne jönniük, mert akkor gyorsabban hodiccshatlyuk meg az üröt