Gyurkity Péter

Képeken a Galaxy Note 10+

A telefon összesen négy változatban jelenik meg, követve a másik csúcskategóriás vonal példáját.

A Samsung kapcsán az utóbbi hetekben nemcsak a különböző olcsóbb változatok várható megjelenéséről, de a soron következő zászlóshajó bizonyos részleteiről is beszámoltunk. Most ez utóbbi típusról jelentek meg újabb információmorzsák, a külsős forrás szerint pedig a telefont immár szemügyre is vehetjük.

Az interneten felbukkant újabb felvételek szerint a gyártó ezúttal nem a jobb felső sarokban, hanem középen helyezné el az apró előlapi bevágást, amely nyilván a szelfikamerának adna helyet. Kijelzőbe épített modulról tehát egyelőre nincs itt szó, a technológia amúgy is gyerekcipőben jár, érdekesség viszont, hogy az előlapon ezúttal (jó eséllyel) egyetlen kamera állna rendelkezésünkre, míg a hátoldalon itt is egy tripla-kamera dolgozna, a minél jobb minőség érdekében. Maga a telefon a jelek szerint nem a Galaxy Note 10 Pro, hanem a Galaxy Note 10+ hivatalos nevet kapja meg, vagyis ezen a téren követik a Galaxy S-sorozat példáját. Ennek megfelelően egyszerre 4 eltérő változatot dobnának piacra, amelyek között egy olcsóbb példány, valamint egy 5G-t támogató telefon is helyet kapna.


Nagyjából egy teljes hónapra vagyunk még a hivatalos bemutatótól, vagyis itt további információk láthatnak napvilágot, mielőtt a Samsung lerántja a leplet a vadonatúj okostelefonokról. Korábban felmerült, hogy végleg száműzik a hagyományos, 3,5 mm-es jack-dugót, ezzel kapcsolatban azonban még sok a kérdőjel, végleges válasz tehát még nincs. Az biztos, hogy a Note 10+ némileg nagyobb lesz, a pontos fizikai méreteket azonban még szintén nem ismerjük, míg az olcsóbb változat szerepét minden bizonnyal a Note 10e kapná (ahogy azt az S10 esetében már láthattuk), itt kíváncsian várjuk, hogy milyen megoldásokkal faragnának le a hivatalos árból.

A Samsung várhatóan augusztus 7-én mutatja majd be a négyest, ezt néhány héten belül követi majd a hivatalos megjelenés.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!