Gyurkity Péter

Olcsóbb 5G-Galaxy van érkezőben

Ez azonban erős hardvert kapna, miközben készül a második hajlítható telefon.

Az elmúlt hetekben már felmerültek bizonyos hírek, miszerint a Samsung készül egy kifejezetten olcsóbb 5G-okostelefonnal, amely még az idei évben befutna. Ezt variálja némileg a most napvilágot látott értesülés, amelyben egy olcsóbb csúcskategóriás megoldásról számolnak be, miközben más források a sorrendben második hajlítható telefonról értekeznek, egy kisebb csavarral.

A külsős információ alapján egyszerre két változaton dolgoznak a dél-koreai gyártó mérnökei, amelyek sorrendben az SM-A905 és SM-A908 típusjelzést kapták meg. Korábban ugyan a forrás a Galaxy R-sorozat várható kibővítéséről beszélt, most azonban a Galaxy A90 és A90 5G nevek bukkannak fel a bejegyzésben, amit azzal magyaráznak, hogy a házon belüli szivárogtatók összekeverték a belső és külső használatra szánt jelöléseket. Úgy tűnik, hogy mindkét változat 6,7 hüvelykes kijelzővel futna be, amely egyben az ujjlenyomat-olvasót is tartalmazná, míg a teljesítményről a Snapdragon 855 chip gondoskodna. A hátoldalon tripla-kamera kapna helyet, amely 48, 12, valamint 5 megapixeles példánnyal állna rendelkezésünkre, bár az 5G-változat esetében a középső típust egy 8 megapixeles érzékelő váltaná le. A hivatalos ár 650 és 700 dollár között lenne, erről azonban még szintén nincs megerősített információ.

Eközben dél-koreai források a második hajlítható megoldás várható befutásáról írnak, több ellentmondással. Az egyik változat szerint egy 6,7 hüvelykes modell van érkezőben, míg mások egy nagyobb, kereken 8 hüvelykes példányról számoltak be, és míg előbbi a Motorola Razr kiviteléhez hasonlítana, addig utóbbi már a Galaxy Fold külsejére és mechanikájára hajazna. A megjelenés decemberben, esetleg a jövő év elején valószínű, kérdés azonban, hogy mi lesz az eredeti Galaxy Fold sorsa, hiszen ez egyelőre tovább csúszik – felmerül itt, hogy végleg kukázzák a csúnya rajtot vett típust, a Samsung azonban egyelőre mélyen hallgat.

Kétségtelen, hogy előbb-utóbb lépniük kell majd, hiszen ősszel befut a Huawei hasonló fejlesztése, így a Galaxy Fold egy kisebb példányszámú sorozata már augusztusban, esetleg szeptemberben debütálhat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!