SG.hu·

Már minden ötödik ember okoseszközt visel csuklóján

Már minden ötödik ember okoseszközt visel csuklóján
Az okostechnológia fejlődésével a divatmárkák válhatnak a viselhető eszközök piacának legfontosabb szereplőivé.

Egy friss felmérés szerint jelenleg a világon minden ötödik felnőtt hord okosórát vagy aktivitásmérőt, az ilyen eszközök térnyerésével pedig 2020-ra 30 milliárd eurós piacról beszélhetünk majd. Az okoseszközök közötti versenyt korábban az akkumulátorok erőssége vagy a kapacitásuk határozta meg, de mára a divat is fontos tényezővé vált. Sok példát láthatunk erre az okosszövetektől kezdve, a kifutón Google Glass-t viselő modelleken át, egészen Adam Selman divattervezőig, aki már újgenerációs fizetési megoldásokkal egészíti ki ruhakölteményeit.

“Az okostechnológia egyre kisebb és egyre gyorsabb lesz, kedvezve ezzel azoknak a vásárlóknak, akik olyan viselhető kiegészítőket keresnek, amelyek nem csak fizetésre alkalmasak, de megjelenésükben minimalista, letisztult és divatos stílust képviselnek” – mondta Jorn Lambert a Mastercard digitális megoldásokért felelős alelnöke. Ma már több mint harmincféle fizetési funkcióval ellátott okoseszköz érhető el 21 európai uniós országban.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© petrov1442019. 03. 14.. 10:04||#5
https://newsroom.mastercard.com/press-releases/technology-and-fashion-unite-as-the-wearable-market-matures/

az eredeti cikk is ezt az oltári kamut írja

tekintve hogy több mint egymilliárd ember elektromosság nélkül él a világon, merész vállalás :)
© Zoliz2019. 03. 13.. 15:08||#4
Miért nem inkább a gép viseli az embert?
A gépet meg központilag csak páran irányitják.
© KZM2019. 03. 02.. 00:47||#3
A címben minden ötödik ember, az első mondatban már csak minden ötödik felnőtt. Ha kicsit hosszabb lenne a cikk, eljutottunk volna a minden 50. 20-40 év közötti amerikai fehér férfi meghatározásig. És akkor talán igaz is lenne.
© ostoros2019. 02. 27.. 20:28||#2
Hülyeség. 50. akart az lenni...
© Ender Wiggin2019. 02. 27.. 20:11||#1
elég nagy túlzásnak tűnik. még az USÁ-ban sem hiszem, hogy minden 5., nemhogy a világon.