Gyurkity Péter

Három változatban jön a Galaxy S10

Ezt pedig gyorsabb és nagyobb tároló és memória követi majd a sorban.

A Samsung által tervezett újdonságokról a napokban már olvashattunk, ez azonban nem jelentette a friss információk áradatának lezárultát. Most a Galaxy S10, vagyis a soron következő csúcskategóriás okostelefonról szivárogtak ki újabb részletek, miközben a gyártó ezt követően megjelenő technológiáiról is olvashatunk néhány érdekességet.

A most közzétett hosszabb összefoglalóban arról írnak, hogy a külső források egyszerre 3 példány felbukkanását valószínűsítik. Eszerint a Galaxy S10, amely jelen pillanatban a „Beyond 0” kódnévre hallgat, egy 5,8 hüvelykes kijelzőt kapna, amelyhez oldalsó ujjlenyomat-olvasó, egyetlen szenzorból álló hátoldali és előlapi kamera, valamint a szokásos komponensek társulnának. A Galaxy S10 „Beyond 1” ehhez képest egy 6,1 hüvelykes, immár hajlított Infinity kijelzőt kapna, beépített ujjlenyomat-olvasóval és hátoldali iker-kamerával, míg a Galaxy S10 „Beyond 2” egy 6,44 hüvelykes hajlított kijelzőt, iker-szelfikamerát, valamint hátoldali tripla-kamerát kínálna. A dizájn esetében nem várható radikális változás, megmarad az IP68, a panel Super AMOLED lesz, míg a teljesítményről ezúttal is a leggyorsabb Snapdragon vagy Exynos chip gondoskodik majd.

Ami a memória és a belső tároló méreteit illeti, itt már egy másik kiszivárogtatás jön segítségül. Ebből kiderül, hogy 4 és 8 GB között mozogna a RAM kapacitása, viszont az 5G-technológiát támogató példány akár már 12 GB-ot is kaphat, legalábbis amennyiben hihetünk ennek a hírnek. Az első pletykákban még 6 és 8 GB-ot valószínűsítettek, itt tehát nem teljesen tiszta a kép, viszont nem teljesen kizárható, hogy a Samsung itt is a növelés mellett dönt. Ami az árat illeti, ez 750 dollártól indulhat, de a nagyobb példányok akár 1000 dollár felett lehetnek majd, míg a megjelenésre a februári MWC alatt keríthetnek sort, vagy közvetlenül ezt követően.

A gyártó kapcsán egy további hír is befutott a napokban, miszerint az UFS 3.0 alkalmazására készülnek, legalábbis 2019 során. Ennek révén a belső tárolók alapértelmezett kapacitása 128, 256, illetve 512 GB lesz, de 2021-től jönnek majd az 1 TB-os példányok is, míg a memória esetében az LPDDR5 hoz majd áttörést, mégpedig 2020 során, megduplázva az átviteli sebességet és 20 százalékkal javítva a fogyasztáson, legalábbis a közvetlen elődhöz képest.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • quatlander #1
    Pusztaj Arisztidnek qrva mindegy ez, csak már cserélje a 9-est 10-esre, mert lemarad és kimarad a sorból...