Gyurkity Péter

Óriásgyárra épít a Samsung

A cég ennek révén évi 120 millió készüléket szállíthat le Indiából.

A Samsung kapcsán legutóbb arról számolhattunk be, hogy a második negyedéves jelentés nem hozott jelentős növekedést, vagyis folytatódott az első három hónap alatt látott kisebb visszaesés, illetve stagnálás. Ezen is változtatna az új indiai gyártósor, amely a világ legnagyobb okostelefon-gyártó üzeme.

A dél-koreai cég az indiai főváros mellett építette fel vadonatúj telephelyét, amelynek átadásán természetesen Modi elnök is részt vett. Itt évente 120 millió új készüléket szállíthatnak le, felkészülve a további növekedésre, mégpedig a hagyományoknak megfelelően az egészpályás letámadás stratégiáját követve, hiszen a Samsung belépő szintű megoldásaitól egészen a csúcskategória képviselőiig minden fontosabb típus helyet kap majd a választékban. Nem véletlen, hogy a választás a szubkontinensre esett, hiszen az ottani piac ma már a második legnagyobbnak számít, a növekedés terén pedig szintén jól teljesítenek.

Indiában 2016-ban már összesen 360 millió felhasználó csüngött valamilyen okostelefonon, ez a szám pedig az előrejelzések szerint 2021-re elérheti a 780 millió főt. Az IDC februári jelentésében arról írtak, hogy a tavalyi évben összesen 124 millió készüléket adtak el az országban, ami éves szinten 14 százalékos növekedést jelent, vagyis a helyi kereslet gyakorlatilag a Samsung új gyártósorának teljes kapacitását felemészthetné. A növekedés terén az első 20-ban vannak globális szinten, a piac méretei miatt azonban ennél jóval fontosabb a teljes éves példányszám. Gyorsan zárkóznak fel Kínára, így a sokáig vezető szerepet betöltő amerikai piac már csak a harmadik helyen található.

A Xiaomi már áprilisban jelezte, hogy ők 3 további üzemet építenek fel Indiában, Modi elnök pedig a „Make in India” narratíva keretében már 2014 óta sürgeti, hogy a jelentős gyártók ott létesítsenek bázishelyeket, így számára ez szintén kedvező fejlemény.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!