Gyurkity Péter

Fotókat szivárogtat a Samsung üzenetküldője

A cég alkalmazása észrevétlenül továbbítja fotóinkat ismerőseinknek.

Érdekes hír jelent meg a napokban bizonyos külső források jóvoltából, amelyek a Samsung saját alkalmazásának hibájára hívják fel a figyelmet. A gyártó ugyan még nem ismerte el hivatalosan a hiba létezését, ám a jelek szerint az üzenetküldő app tudtunk nélkül küldheti el a telefonokon tárolt fotóinkat bármelyik meglévő kapcsolatunknak.

Egészen pontosan a Samsung Messages app biztonsági réséről van szó, amely a beszámoló alapján még a legújabb készülékeket is érinti, így a Galaxy S9 és S9+, valamint a Galaxy Note 8 tulajdonosai sem maradnak ki ebből. A problémát az jelenti, hogy az üzenetküldésre szolgáló alkalmazás bármikor, megkérdezésünk és értesítésünk nélkül továbbíthatja a telefonon tárolt fotókat, mégpedig a jelek szerint bármelyik, véletlenszerűen kiválasztott ismerősnek, akinek elérhetősége természetesen szintén megtalálható a telefonon. Itt tehát még a különböző nemzetbiztonsági szolgálatok körmönfont megoldásaira sincs szükség, a készülékek maguktól elvégzik a lehallgatási, illetve megfigyelési munkát, anélkül, hogy erről bárkit értesítenének.

A különböző online fórumokon szép számban gyűlnek a megfelelő módon rögzített esetek, az egyik jelentés szerint például az illető barátnője kapta meg a telefonon tárolt összes fotót, ami csak a köztük végbement, gyors és személyes információcsere révén derült ki. A mellékelt javaslatok szerint (mobilinternet használata esetén) a szolgáltatótól kikérhető részletes adatok, esetleg a számla mutathat rá a nem engedélyezett forgalomra, ez azonban nem jelenti azt, hogy maga a szolgáltató a felelős. Átmeneti megoldásként a Samsung Messages engedélyeinek visszavonását ajánlják, amennyiben ugyanis nem adunk hozzáférést az appnak a telefon tárolójának elérésére, a fotók elküldése sem valósulhat meg.

Egyes hírek szerint a Samsung már dolgozik a hiba javításán, mivel azonban ennek hivatalos elismerésére még nem került sor, így ezzel kapcsolatban nem állnak rendelkezésünkre a részletek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!